Mindössze kilenc nappal azután, hogy orvoshoz fordult, vasárnap életét veszítette az a fiatal édesapa, akinek a szervezetét egy brutális húsevő baktérium támadta meg még a múlt év végén.
A Meta kedden közölte, hogy korlátozni fogja a Facebookon és az Instagramon a tizenévesek által megtekinthető tartalmakat, mivel a vállalat egyre több olyan vádal néz szembe, miszerint termékei függőséget okoznak és károsak a fiatal felhasználók mentális jólétére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elszámolásról szóló tárgyalásokon olyan megoldásra van szükség, ami egyaránt jó az utazóknak, az állami és a fővárosi szolgáltató – jelentette ki a főpolgármester.
Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő - jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.
Karácsony Gergely főpolgármester jó iránynak nevezte Lázár János építési és közlekedési miniszter tarifaközösség-ajánlatát, azaz, a vármegye- és országbérletek fővárosi elfogadását, illetve a Budapest-bérlet megőrzését.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslata az országos bérletek elfogadásáról jó irány, ehhez meg kell egyezni a bevételek és költségek megosztásáról.
A 2023-as év volt a második legmelegebb Európában és az eddigi legmelegebb a világon a feljegyzések kezdete óta, a globális átlaghőmérséklet 1,48 Celsius-fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot - közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus. Kovács Erik klímakutató az InfoRádióban a 2024-es évre is borús jós
Mint a világ bármely részén, a három török lány is tele van álmokkal. Nemcsak testvérek, de a sorsuk abban is közös, hogy valamennyiük élete rossz irányt vesz, egyre csak tornyosulnak előttük a nehézségek. A három nővér keserédes története a T2-n látható minden minden hétköznap 16.45-től, valamint visszanézhető a Tv2 Play streamingoldalon.
A lengyel központi bank kamatalakító monetáris bizottsága 5,75 százalékon tartotta az irányadó referenciakamatot keddi ülésén. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek - jelentette be az építési és közlekedési miniszter kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Az elmúlt három nap során az ukrán erők csaknem harminc orosz katonát fogtak el a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) – közölte Olekszandr Tarnavszkij, a térségben szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka kedden a Telegramon.
Az életének 89. évében vasárnap elhunyt Ferdinandy György József Attila-, Magyarország Babérkoszorúja és Prima Primissima díjas íróra Száraz Miklós György írásával emlékezünk.
Továbbra is jelentős növekedés előtt áll a globális használt IT-piac: becslések szerint a piac értéke már az évtized végére meghaladhatja a 270 milliárd dollárt. Habár a legjelentősebbnek számító észak-amerikai és az európai piac között még megvannak a jellegzetes különbségek, a piacot alakító fogyasztói szokások már egyre inkább globalizálódnak: a
Mindenki tervezi vagy már megtervezte az idei évének családi költségvetését. Sokan terveznének autójuk éves költségeivel is, ehhez adunk egy kis segítséget. A Green Car környezettudatos autószerviz a hazai piacon elsőként ismerte fel, hogy a családok költségvetését mennyire próbára teszik az autóhasználattal járó pluszkiadások. Az ökotudatos autósz
Emlékezetes filmes alakításaival és interjúbeszélgetésekkel tisztelegnek Benedek Miklós előtt a közmédia csatornái. A Dunán január 9-én este A három testőr Afrikában című vígjáték, míg az M5 kulturális csatornán a Macskafogó című animációs film látható.
A probiotikumok bizonyítottan hasznosak az olyan antibiotikumhasználat okozta mellékhatások megelőzésére és kezelésére, mint a hasmenés vagy hüvelyi fertőzések. Az antibiotikum okozta panaszok mérséklésére bizonyos szabályok figyelembe vételével már az antibiotikumhasználat alatt érdemes elkezdeni a probiotikumkúrát.
Ukrajnában a napok óta tartó zord téli időjárás miatt 1025 településen megszakadt az áramellátás - közölte az ukrán energetikai minisztérium kedden a Telegram közösségi oldalon.
Elhunyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett, Marosvásárhelyen ápolt áldozata - közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.
A CES kiállításon több olyan rendszert is bejelentettek, ami már oda-vissza párbeszédet, sőt beszélgetést tesz majd lehetővé a sofőrök és a járművek hangvezérelt assszisztensei között.
Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalem el-Abdullah el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti külügyminiszterrel egyeztetett kedden telefonon. Ezt a magyar tárcavezető közölte a Facebook-oldalán.
Buzásné Kata, a Nyúli tüzes chili márka alapítója a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat támogatásával a fenntartható hazai növénytermesztést és élelmiszer-feldolgozást segíti elő a Győr melletti Nyúl községben.