2024. január 7. vasárnap

jan. 7
6:18
Bejelentették: velük tér vissza A Fehér Lótusz harmadik évada (Igényesférfi.hu)
Már azt is tudjuk, hogy a harmadik évad helyszíne Thaiföld lesz, ahol az új vendégek ismét a Fehér Lótusz intézményének vendégszeretetét élvezik majd.
jan. 7
6:18
Papp Dorci keblei egyenesen belenéztek a kamerába és belátni közéjük, brutálfeszülős szexi szettben tekergett a kanapén (Promotions)
Jó alaposan szemügyre tudjuk venni a vérpezsdítő látványt.
jan. 7
6:18
"Másképp ragozta a sós és az édes ételeket" – színtiszta logikán alapuló, alig értelmezhető rendszer a babanyelv (egy.hu)
Hammatahemm – mondta a fiam, ha megéhezett. Brummataként nevezte az autót, drinnata volt a motor és drinnamata a traktor. Ragozta is a szavakat, másképp a négy- és kétkerekűt, ahogyan a sós és édes ételek elnevezése, ragozása is sajátos logikát követett nála. Megtanultam, mert ez volt a feladatom, és most, az unokám jelzéseit fejtegetve örülök csak
jan. 7
6:24
Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – Interjú (Magyar Hírlap)
Az elemző arra számít, hogy az európai parlamenti választásokon is a szuverenista, nemzeti erők erősödnek meg, míg Amerikában Donald Trump visszatérhet az elnöki székbe.
jan. 7
6:24
Mikkelsen beismerte, hogy az M-Sport helyett választotta a Hyundait (Racing)
Minden versenyen indulhatott volna mégis inkább a Hyundait választotta.
jan. 7
6:30
Fontos tudni az elektronikus számlák megőrzéséről (Adózóna)
Az elektronikus számlát digitálisan kell megőrizni, nyomtatva nem érvényes, s 8 évig kell elektronikusan tárolni. A könyvelő nagy általánosságban még papíralapú számláról könyvel, de becsúszhat egy-egy elektronikus számla is. Mit csinál ilyenkor a könyvelő? Nem nyomtatja ki a számlát, mert az nem érvényes? A kapott elektronikus számlát lementi mond
jan. 7
6:30
Hazai kutatók is részt vesznek a beporzók élőhelyeinek helyreállításában (Magyar Mezőgazdaság)
A Horizont Európa RestPoll projekt célja a vadon élő beporzók élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában a társadalom számára az ehhez szükséges hatékony eszközök biztosítása révén.
jan. 7
6:33
Itt vannak a 2024-es családi pótlék érkezésének dátumai (Infostart)
Mutatjuk, mikor lesz a bankszámlán az összeg.
jan. 7
6:36
Lehetséges egyáltalán? – Thomas Coville az Arkea szóló földkerülőről (AQUA)
Az első kérdés, amit felteszünk magunknak, nem az, „Ki fog nyerni?”, hanem az, hogy „Lehetséges-e egyáltalán?”. Thoms Coville az Arkea Ultim Challenge – Brest minden más indulójánál jobban tudja, mi vár rájuk. Nyolcszor hajózta már körbe a földet (ebből ötször többtestű hajóval), és 2016-ban megdöntötte Francis Joyon egyszemélyes világ körüli rekor
jan. 7
6:36
Zelenszkij szerint egyre kevesebb nyugodt éjszakája lesz az oroszoknak (Magyar Hírlap)
Az elnök szavai szerint intenzív munka folyik.
jan. 7
6:36
5 új utazási trend, amely nagyban meghatározhatja a 2024-es évet (Hamu és Gyémánt)
Míg a 2022-es év a koronavírus-járvány utáni visszaszokásról szólt, 2023-ban már sokkal szabadon járkálhatunk a világban. Ennek apropóján cikkünkben öt olyan utazási trendet mutatunk, amelyek az idei és akár a következő éveknek is nagy slágerei lehetnek.
jan. 7
6:36
Elkapkodják a Rollbit riválist – kasszasiker a TGC listázás! (BitcoinBázis)
A hivatalos, Telegram licensszel rendelkező TG.Casino előértékesítése fantasztikus sikereket tudott elérni. Ennek köszönhetően mindössze két hónap elteltével január 4-én listázásra
jan. 7
6:36
Újévi edzésterv a pénzügyeinknek (Karrier Trend)
Az új év eleje az elhatározások időszaka. Megfogadjuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra, a környezetünkre, egészségesebben élünk, többet mozgunk. A testi és lelki egészség megerősítése mellett azonban nem mindig gondolunk arra,
jan. 7
6:42
Béres Anett beletörődött, hogy együtt él a fájdalommal (Blikk)
Másfél éves gyógyulást ígértek az orvosok Béres Anettnek, aki most, hogy ez az idő elérkezett teljesen visszatérhetett korábbi életviteléhez, de a fájdalmakkal a mai napig meg kell küzdenie. Bár hivatalosan már nincs szüksége kezelésekre, önszorgalomból továbbra is eljár néhány terápiára a másfél éve megsérült egykori valóságshow-szereplő. Anett ak
jan. 7
6:42
Éhségfájdalom vagy éhségérzet? (WebBeteg)
A nyombélfekélyre jellemző éhségfájdalom nem egyezik meg azzal az érzettel, amikor olyan éhesek vagyunk, hogy szinte már a hasunk is "belefájdul".
jan. 7
6:42
Meryl Streep könnyed eleganciával indította az új évet (Femcafe)
Január 7-én, vasárnap este 81. alkalommal adják át a Golden Globe-díjakat, így néhány jelentős vörös szőnyeges pillanatra számíthatunk a következő napokban. Amikor azt hitted, hogy a klasszikus fekete estélyi ruhák ideje már lejárt, Meryl Streep most épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A színésznő egyébként 33 jelölésével a legtöbb Golden Globe-j
jan. 7
6:42
A levegőben nyílt rés a repülőgépen (Magyar Hírlap)
A légiközlekedés felszállási tilalmat rendelt el a Boeing 737-9 MAX modellekre.
jan. 7
6:48
Időmenedzsment-mátrix: kiváló módszer a produktivitás növelésére (Igényesférfi.hu)
Hiába vagy sikeres és hatékony, mindig lesz egy erőforrás, ami csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésedre, ez pedig az idő.
jan. 7
6:48
A gyereknevelési módszerek változnak, csak a szülői lelkiismeret-furdalás örök (WMN)
Helikopter, buldózer, tigris, szabadelvű, pozitív és a lassú szülők – de mégis melyik a leginkább célravezető nevelési elv? Már ha van olyan egyáltalán.
jan. 7
6:48
A családi cégek inkább borúlátók, mint derűlátók (Mínuszos)
A magyar családi cégek a gazdaság alakulását tekintve derűlátóbbak, egyéves időtávon többen várnak javulást, mint visszaesést, ugyanakkor kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben saját gazdálkodásukban, mint negyedévvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a kétmilliárd forint éves
jan. 7
6:48
Átlag magyart legyűrő kvíz: vajon hány pontot érsz el? (Promotions)
10 képet mutatunk majd nektek ebben a játékban, vajon kitaláljátok, mely országokról van szó?
jan. 7
6:48
Egészpályás letámadás várható a Toyotától akkumulátoros elektromos fronton a következő években (newtechnology.hu)
A világ legzöldebb autógyártójaként ismert Toyota értékesítéseiben már jó ideje meghatározó szerepet töltenek be az elektrifikált járművek, a japán autógyártó csak a tavalyi évben több, mint 3,5 millió részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektro
jan. 7
6:54
Az izraeli hadsereg szerint felszámolták a Hamászt a Gázai övezet északi részén (HírTV)
Az izraeli haderő mostantól arra összpontosít, hogy megsemmisítse a Hamász hálózatát a Gázai övezet középső és déli részén is.
jan. 7
6:54
Ukrajnában a csalók már a legutóbbi hadifogolycseréből is hasznot próbálnak húzni (Magyar Hírlap)
A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ arra kér mindenkit, hogy legyen óvatos.
jan. 7
6:54
Mit keres Fabio Cannavaro és Javier Sotomayor Budapesten? (Mandiner)
A világbajnok és aranylabdás korábbi olasz focista mellett a magasugrás világcsúcstartója is fővárosunkba érkezik.
jan. 7
6:56
"Ennél cinikusabb és aljasabb döntés az '56-os megtorlások óta nem volt ebben az országban!" – befutott a legújabb ellenzéki álhiszti (Mandiner)
Aki folyton a negatívumra fókuszál, az bónuszként még amiatt is kesereghet, hogy mennyire elviselhetetlen a hangulat ebben az országban, mennyire lehoz az életről minden. Francesca Rivafinoli írása.
jan. 7
6:57
Egymillió néző tűnt el a tévéképernyők elől (Infostart)
A hazai televíziós piac karakteresen átalakult az új évezredben a technológiai fejlődés, a médiafogyasztási szokások változása és a digitális platformok megjelenése miatt. 1997 óta egyre több időt töltünk képernyők előtt – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.
jan. 7
7:06
Párizs szerint az palesztin-izraeli válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet (Magyar Hírlap)
A francia külügyminiszter felszólította Iránt, hogy hagyjon fel a destabilizáló tevékenységgel.
jan. 7
7:06
Az orosz milliárdosok most akkor jól jártak a háborúval? (Növekedés)
A politikai hatalmukat az "oligarchák" elvesztették, viszont akik hűek maradtak Putyinhoz egyre nagyobb vagyonnal bírnak.
jan. 7
7:06
Fiatalok voltak, sikeresek és gazdagok, aztán kiderült, hogy csalók. A Forbes szégyenfala (Forbes)
Sok egykori 30/30-as vált a techvilág titánjává, lettek ügyvezetők, vagy akár dollármilliárdosok. Néhányan viszont csalókként végezték. Szembenézés.
jan. 7
7:06
Nem megbízható a gyorstöltés, tovább halasztja a Formula E az elektromos autózás szuperfegyverét (Racing)
Egy hét múlva elstartol a Formula E történetének tizedik szezonja Mexikóvárosban, ám a legjobban várt újítás nem lesz része a versenyhétvégének. A nagy várakozások által övezett gyorstöltést megbízhatóságáról ugyanis részben a teszten történt tűzeset miatt még nem sikerült meggyőződni.
jan. 7
7:06
Volt miépesekkel menzateáztam órákon át, közben horthyztak, csurkáztak és zsidóztak körülöttem (Telex)
MIÉP-emléktalálkozót hirdetett Novák Előd és a Mi Hazánk. Leporolták a bocskait, én meg Budaházy mellett állva megtudtam, hogy Horthynál több zsidót senki nem mentett meg, Csurka megtermékenyítette Magyarországot, a Hamászban pedig szabadságharcosok vannak. Azt viszont szinte meglincselték, aki valamiért itt éltette Karikót és az oltást, és Toroczk
jan. 7
7:12
4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta novemberben (ProfitLine)
A munkanélküliek száma 2023 novemberében 207 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
jan. 7
7:12
Még Biden sem tudta, hogy egyik legfontosabb minisztere kórházban van (Magyar Hírlap)
Lloyd Austin elismerte hibáját.
jan. 7
7:12
"Nehéz harc lesz" – Hollywood után Bollywood is a harcba száll a tisztességtelen szerződések ellen (naphire.hu)
A forgatókönyvek írása magányos vállalkozás, ráadásul az indiai Bollywoodban sokak számára egyáltalán nem nevezhető jövedelmezőnek. Kivéve, ha egy forgatókönyvírónak korábban már sikerült sikeres filmet készítenie, amivel díjat is nyert. Azonban a pénz és a lehetőségek gyakran hiányoznak a szakmából.
jan. 7
7:15
Sötét mintázatok, kiszolgáltatott fogyasztók - sok veszély leselkedik (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal úgy véli, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat.
jan. 7
7:18
Ezért igyál ezentúl minden nap citromos vizet (Glamour)
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a szervezetünk számára, hogy rendszeresen elegendő folyadékot fogyasszunk. A hangsúly pedig tényleg leginkább a folyadékon van, hiszen nem csak azzal tehetünk jót a testünknek, ha sima vízből iszunk meg naponta jó néhány pohárral. Az olyan opciók mellett, mint a tápláló levesek, a magas víztartalmú z
jan. 7
7:18
Budapesten elrejtettek egy tárgyat, amit még sosem láthattál: az Erzsébet téren nem régen fedezték fel, pedig sok ideje ott állt és megdöbbentő miért tették oda (Promotions)
Még a tősgyökeres budapestiek sem tudják a dolog eredetét.
jan. 7
7:18
Ki és miről nevezte el a hónapokat? (Magyar Hírlap)
A rómaiak eredetileg márciusban kezdték az évet.
jan. 7
7:18
Szántás közben „sziklának” ütközött a szlovák gazda, második világháborús leletet talált (Helló Magyar)
Egy szlovák gazda ekéje szántás közben valami keménynek ütközött, amiről azt hitte, egy szikla. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.
jan. 7
7:18
Megvan az Euro 7 első áldozata: nem jön 2025-ben a Volkswagen olcsó villanyautója (Villanyautósok)
Nincs akkora nyomás rajtuk, nem kell iparkodni.
jan. 7
7:18
Ezért vannak apró lyukak a repülőgép ablakain (Roadster)
Nem kell megijedni, sőt!
jan. 7
7:20
Ez a világ egyetlen helye, ahol lila a tengerpart (Roadster)
És ami még vonzóbbá teszi, hogy nem tudni egyértelműen az okát.
jan. 7
7:24
Szupernövények születtek, ellenállnak a klímaváltozásnak (Agrofórum)
A globális felmelegedés számos olyan kedvezőtlen jelenségért felelős, mint az elsivatagosodás, a szélsőséges éghajlat-változás és a természeti katasztrófák.
jan. 7
7:24
Hogyan változtatta meg az 56-os forradalom több száz millió ember sorsát? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 7
7:24
Az osztrákok történelmi bűne a székelységgel szemben – a madéfalvi vérengzésre emlékezünk (Mandiner)
A székelyek békés megegyezést kerestek az erőszakos sorozással szemben, mire a Habsburgok katonasága ágyúzni kezdte a falut, aztán menekülő gyermekeket, nőket mészároltak le büntetlenül.
jan. 7
7:24
Kiborg vagyok, de hódítani akarok (Telex)
A spanyol Manel Japánban ültetett be a fejébe egy olyan szerkezetet, amivel hallja az időjárást. Megérti, hogy ez nem megszokott, de neki ez egy teljesen normális élet.
jan. 7
7:30
Bekövetkezett a 180 fokos fordulat: százmilliárdoknak intettek búcsút a magyarok - A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
A forgalomban lévő készpénzállomány, a háztartásoknál lévő "forintokkal" egyetemben fokozatosan nőtt az elmúlt tíz évben. Aztán jött a múlt esztendő. Figyelemre méltó számok a Bukszától.
jan. 7
7:30
Orvosi műhiba miatt két gyomorral kell élnie Ildikónak (Blikk)
Százhuszonhat napot töltött intenzív osztályon Ildikó - ez bizony négy hónap, ami még rehabilitációnak is sok, nemhogy életmentő gépek pittyegése közt fekve.
jan. 7
7:36
Vitézy: Az államtitkárnak fogalma sincs (ATV)
Megdöbbentő és arcátlan. Így jellemezte a VEKE elnöke azt a bejegyzést, amit Nagy Bálint írt Facebook oldalára. A közlekedési államtitkár szerint ugyanis a BKK-bérletek márciusi megszűnése nem tragédia, a helyzetre a vármegye- és országbérletek jelentik a megoldást. Dorner Lajos viszont úgy látja, így csak az emberek utazási költségei növekednek. V

Keresés