A december közepi uniós csúcson a magyar kormányfő egyedüliként vétózta meg a közös költségvetés felülvizsgálatát, mely az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást is tartalmazná. Olaf Scholz német kancellár a február 1-re összehívott rendkívüli EU-csúcstalálkozón már lezárná a vitát, de közben nyomást helyezne az eddig kevés hadisegélyt folyó
Egy friss tanulmány szerint a palackozott víz jóval nagyobb mennyiségű nanoműanyagot tartalmaz, mint azt eddig gondolták, ezért a lehetséges egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében üveg vagy acélkulacsok használatát sürgetik - írja a CNN.
Megesküdni önmagában is felejthetetlen életpillanat, de elutazni ebből az ünnepi alkalomból egy egzotikus helyszínre még különlegesebbé teheti a nagy napot. Ráadásul a kapcsolat erősítéséhez is hozzájárulhat ez a megismételhetetlen élmény. Egy ilyen intim szertartás esetén ráadásul a nászútról sem kell külön gondoskodni, a desztinációs esküvő ezt a
A felmérés szerint a GLP-1 fogyókúrás gyógyszerek szedésének leállítása később egy súlyos mellékhatáshoz, az étvágy és így a kalóriabevitel növekedéséhez vezet - írta a Deutsche Bank felmérése alapján a CNBC.
Az állandó fogszorítás, fogcsikorgatás, feszes rágóizmok hátterében ritkábban áll fogászati vagy ízületi probléma, gyakrabban okozza stressz. A probléma kezelésére a Semmelweis Egyetemen egy még kevéssé elterjedt, komplex állkapocs-, fizio- és pszichoterápiás megközelítést alkalmaznak.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró 377,52 forintra erősödött negyed nyolckor a hétfő kora esti 377,28 forintról. A svájci frank jegyzése 405,97 forintról 406,90 forintra emelkedett, a dollár pedig 343,74 forintról 344,69 forintra drágult. Az euró a hétfő kor
Nagyot esett a Samsung nyeresége a negyedik negyedévben, miután a cég első számú profitgyárában, a memóriachipek üzletágban durván csökkentek tavaly az árak. Az év vége felé már javulás látszik az iparágban, de elemzők szerint bár a Samsung kiemelkedő a chipek gyártásában, abban már kevésbé, hogy ezt profitra fordítsa.
"A szoba tényleg fehér"- jegyezte meg Jo Koy, a Golden Globe házigazdája a Beverly Hiltonban vasárnap este tartott nyitó monológjában. A filipínó származású komikus kritikai élű megjegyzése nagyon releváns és mindannyiunkat önvizsgálatra szólít fel.
Az eredeti tervek szerint hétfőn rajtolt volna el az év első Grand Slam-tornájának kvalifikációja, ám a melbourne-i esőzések miatt a szervezők törölték az aznapi programot..
Fotó: Varga Racing Team Rápihentek, majd nekivágtak a végeláthatatlanul hosszú nyugat-szaharai összekötőnek, amely során egy quados versenytársnak is segítséget nyújtottak egy kanna benzin formájában. Letudták a határátlépést, majd elrajtoltak a szelektív szakaszon és az első száz kilométeren minden kifogástalanul alakult. Így zajlott az Africa Eco
Az Apple megkezdte a kifizetéseket egy régóta húzódó csoportos perben, amelyben a felperesek azt állították, az Apple frissítésekkel szándékosan lelassította az iPhone-ok működését az Egyesült Államokban - számolt be a BBC.
Ellentmondásos reakciókat, komoly vitát váltott ki egy hatalmas méretű európai zászló az euró atyjaként emlegetett Jacques Delors temetésén. "Európa eltemeti Franciaországot" – kommentálta a hatalmas méretű uniós zászló alatt, a koporsóra terített, jóval kisebb francia trikolór üzenetét egy közíró.
A megfelelő étkezés természetes gyógyszer a testnek. Nagyon sokat számít mit és mikor viszünk be a szervezetünkbe, hiszen télen például a változékony idő miatt fontos támogatni az immunrendszerünket. Ezt apró lépésekben is megteheted: az egészséges és kiegyensúlyozott étkezés segít feltölteni a vitamin- és ásványi anyag raktárakat, emellett hatássa
2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3 százalékkal mérséklődött.
Hétfőn életbe lépett a vörös kód Magyarországon. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -5 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.
Kesztyűs kézzel bánik Max Verstappennel, mert barátok? Lando Norris reagált a vádakra, és kifejtette, egészen más ok miatt csatázott másképpen a Red Bull címvédőjével 2023-ban.
Takács Péter azt elismerte, hogy az év végi, éveleji szabadságolások miatt van most egyes kórházi osztályokon kapacitáscsökkenés. Szerinte azonban beteg nem marad ellátatlanul.
Az avokádó csíráztatása régi-új „hobbi”. Hiszen mindazok, akik imádják az avokádót és kedvelik a növényeket, fájó szívvel dobják ki reggeli után az életerős avokádó magokat, amelyekből szépséges növény fejlődhetne.