A Mol szerint a horvát olajvezeték-üzemeltető továbbra is aránytalanul magas és tisztességtelen árat kér szolgáltatásaiért; az elmúlt években a Janaf jelentősen megemelte szolgáltatásainak árát, amelyek amiatt az európai referenciaár többszörösébe kerülnek - közölte a magyar olajtársaság.
A testület hároméves előretekintése szerint elképzelhető, hogy csak nagyon durva megszorításokkal lehet majd végrehajtani a kormány konvergenciaprogramban leírt terveit.
A fájdalom és gyulladás megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy ismerjük a helyes körömnyírás szabályait, lépéseit. Ha rosszul vágják, különösen a nagylábujj körme hajlamos a benövésre, aminek kellemetlen következményeként körömágygyulladás alakulhat ki. Cikkünkből megtudhatja, hogy kell megfelelően nyírni a lábujjkörmöket, és mit tehet még annak
A dráma nem áll meg itt, a színész fia a Paris Matchnek adott interjújában arról is beszélt, hogy ő pedig a húga, Anouchka Delon ellen nyújtott be panaszt arra hivatkozva, hogy a nő elhallgatott információkat előle és a legkisebb testvér, Alain-Fabien elől apjuk egészségi állapotáról.
A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma; az ország legnagyobb civil szervezetének több mint 800 ezer tagja van - mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a Facebook-oldalán megjelent videóban. Nyitrai Zsolt a videóban azt mondta: a horgászok
A szervezet szerint kiderült, hogy mégis csökkenthetik majd a tanárok fizetését 2025-től a teljesítményértékelés alapján, pedig a BM azt mondta, ezt kiveszi a törvényből. Ezért sem lehet sikerként elkönyvelni a pedagógusbér-emelést.
Biomasszaként hasznosulnak a karácsonyfák Pécsen. Több mint 80 lakás egy hónapon át való fűtéséhez is elég az az energia, amit az elégetésükből nyernek.
"Az, hogy kontraktusa végéig akar maradni, jól mutatja, amiről korábban beszéltem, hogy amellett, hogy remek edző, egy komoly ember is, aki megtartja az adott szavát" – mondta a válogatott szövetségi kapitányáról Riccardo Guffanti.
Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, 2023. december 31-ig 909 esetet jegyeztek fel – közölte a belgrádi NIN hetilap pénteken, tájékoztatott az MTI.
Catherine Deneuve sok nő példaképe a mai napig, ami nem is meglepő, hiszen túl a 80-on is gyönyörű, szépségét pedig plasztika és egyéb szépészeti beavatkozások nélkül sikerült megőriznie.
Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, 2023. december 31-ig 909 esetet jegyeztek fel - közölte a belgrádi NIN hetilap.
A díszes Hermès boríték úgy lett megalkotva, hogy az utazási dokumentumtól kezdve a szerelmeslevelekig minden elférjen benne. Az árától azonban nem csak mi dobtuk el az agyunkat. A francia Hermès divatmárka a napokban a bulvársajtó címlapjaira került, amiért 100 fonttért, azaz mai árfolyamon 43 ezer forintért árul egy papírborítékot Angliában.Az A5
Margot Robbie és Ryan Gosling is bekerült a W magazin Legjobb alakítások portfóliójába. A Barbie-sztárok interjúikban arra is kitértek, hogy Gosling milyen nagy hatással volt arra, hogy Ken hogyan jelenik meg a filmben.Gosling elmondása szerint Ken volt a legnehezebb karakter, akit valaha játszott. Az első benyomását a karakterről "a forgatókönyv c
Tudtad, hogy már az ásítás gondolata is elég ahhoz, hogy ásíts egyet? Sőt, ezen kívül még számos oka lehet, ezeket szedtük most össze.Szakszerűen megfogalmazva, az ásítás, más néven oscitáció, a száj tágra nyitásának és a tüdőt megtöltő nagy levegővételnek az önkéntelen cselekedete, amelyet egy nagy kilégzés követ.Sokan úgy vélik, hogy az ásítás az
Egyszerűbb és egyértelműbb lett a taxikkal kapcsolatos ügyintézés, miután a teendők január 1-jétől egyetlen társaságnál, a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) összpontosulnak – olvasható a BKK pénteki közleményében.
A jövő hét elején éjjel akár -10 fokra is lehűlhet a levegő, de napközben sem nagyon lépi túl a fagypontot a csúcshőmérséklet, ráadásul lesz hó, ónos eső, szél is.
Hogy néz ki? Az MG5 fölött eljárt az idő, egy korábbi generáció formavilágát és technikáját hordozza. A formával semmi bajom nem volt, a kombi szépen illik a kompakt mezőnyhöz (főleg az ázsiai márkák stílusát követi, például a Hyundait és a Toyotát, de a Ford Focus sem áll távol tőle messze), hajtásával viszont kilóg onnét. És ez az erőssége. Nem
Klíma, unión kívüli versenytársak és túlszabályozás: ezek határozták meg a spanyol zöldség-gyümölcs exportőrök tavalyi évét, de ágazati szakértők szerint ennek ellenére is összehoztak 5% pluszforgalmat, olvastuk a fruchthadel.de cikkében.
Gautam Adani visszaszerezte Ázsia leggazdagabb emberének címét, megelőzve Mukesh Ambanit a Bloomberg Billionaires Index adatai alapján - számolt be a CNBC.
Az Amszterdamban élő katalán művész, Alicia Framis lesz az első nő, aki egy mesterséges intelligencia által generált hologramhoz megy feleségül. A szokatlan szertartásra nyáron egy rotterdami múzeumban kerül sor.
Az érdekképviselet szerint egy magyarórát kényszerből tartó kémiatanáron nem lehet azt számonkérni, hogy a magyar kompetenciamérésen alulteljesítenek a diákok, mivel nem az ő szakjának megfelelő tárgyat tanítja. Totyik Tamás ugyanakkor elfogadhatónak tartaná az intézményvezetői bérdifferenciálás egy másik formáját.
Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője nem számít brutális üzemanyagár emelkedésre idén, az olaj világpiaci ára ugyanis csökkenő tendenciát mutat - mondta el az RTL műsorában. A dízelesek mától például 10 forinttal olcsóbban tankolhatnak.