Csumázó és aprító robotok végzik ma már azt a precíziós munkát, amelyet évtizedeken át emberek láttak el. A robotok azonban nem fáradnak el, nem látja kárát az egészségük a monoton mozdulatoknak, és nem tévednek – sőt, a pengék sem veszélyesek rájuk úgy, mint az emberekre.
"Elment Magyarország barátja és Európa vezetője a rendszerváltás utáni, sorsfordító időkből. Köszönünk mindent!" – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor.
Óriási botrány tört ki az izraeli kormány csütörtök esti ülésén, miután több miniszter megtámadta az IDF ülésen jelen lévő képviselőit, köztük Herzi Halevi vezérkari főnököt - jelentette az izraeli média az éjszaka folyamán.
Frissítette csatornaportfólióját a DIGI, így az előfizetők már a FilmMania kínálatát is elérhetik otthonukban. Több örökzöld is látható is lesz - írja a Media1.
Havi és éves alapon is csökkentek a termelői árak novemberben az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közleményében.
Megjelentek a bankok 2024-es hirdetményei, így már tudhatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól. A Bankmonitor szakértőinek elemzése alapján a piaci lakáshitel-kamatok érdemben csökkentek az év elején, így kedvezmények nélkül 7 százalék, kedvezményekkel pedig akár 6 százalék alatti kamatokat is kaphatunk. A maximum 3 százalékos kam
December 30-án elhunyt Kovács András Ferenc, a kortárs magyar líra egyik legfontosabb alakja. Régi interjúiból szemezgetve összefoglaltuk, hogyan gondolkodott a költészetről, portrénkban pedig igyekeztünk bemutatni azt a sokszínű, sokszereplős, zeneiségben és játékban gazdag univerzumot, melyet a verseivel létrehozott. Nem hagyhatjuk azonban szó né
Két hónapja Gyula külterületén, lesoványodva, mozgásképtelen állapotban hozta be a menhelyre Tölgyesi Anikó Riót. A közép-ázsiai juhászkutya azóta megerősödött, újra felállt, de még egy nagy műtét vár rá, melyre Németországban gyűjtenek pénzt, gazdát is jó eséllyel ott talál majd. Az ő sorsa úgy tűnik, rendeződött, de rajta kívül még mintegy négysz
Többségi üzletrészt szerzett a Vajda-Papír Kft. a már több mint 10 éve a cégcsoporthoz tartozó norvégiai Vajda-Papír Scandinavia As-ben - közölte Vajda Attila, Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
A fiatal lányokat futtató és nemzetközi elittel barátságban lévő néhai Jeffrey Epstein egyszer azzal dicsekedett, hogy ki tudja siklatni Donald Trump és Hillary Clinton elnökségi kampányát. Egy amerikai bíró által szerdán kiadott anyagok szerint András hercegtől kezdve Bill Clintonig kompromitáló információi voltak.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye korábban még nem érintett területén mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állatállományt felszámolják - közölte a hivatal a honlapján csütörtökön.
Annak érdekében, hogy tartósan 4 százalék felett alakuljon a GDP bővülése, az egyensúlyok helyreállítása mellett átfogó versenyképességi reformokra is szükség van – szögezte le a Költségvetési Tanács.
A státusztörvénnyel hozott béremelés csökkenti a pedagógusfizetések elmaradását más szakmák átlagbéréhez képest, és nemzetközi szinten is hoz némi javulást, de még többet kell tenni a tanárhiány ellen.
Tóth Gabinak is volt néhány gondolata Krausz Gábor és Mikes Anna felvállalt kapcsolatát illetően. Az énekesnő nemcsak hogy találkozott már volt férje új választottjával, de még duplarandiztak is...
Érkezik az HBO Max műsorkínálatába a 2022-es év egyik legmegosztóbb thrillere. Merthogy az Amy Rice rendezésében készült Független jelölt igencsak felemás reakciót váltott ki a kritikusokból és a nézőkből.
Már negyvenéves a Peugeot 205, és bár a korszakalkotó ferdehátú jubileumi éve nemrég véget ért, az utolsó hetekre is maradt még okunk az ünneplésre: a frissen bemutatott Peugeot 208 Rallye limitált széria az egykori kisautónak egy igazán karakteres változatára emlékezik. Az eredeti Peugeot 205 fenomenális sikerében kulcsszerepet játszott a gyártá
Selmeci Attila szerint ha az úszó most tényleg visszatér a medencébe és olyan erőbedobással készül, mint a kihagyás előtt, akkor lehet esélye az olimpiai címvédésre Párizsban.