2024. január 28. vasárnap

jan. 28
8:27
Arni és Adri sírva nézték vissza az Éden Hotel adásait (rtl.hu)
Amikor Arni visszanézte az Éden Hotel részeit, Szani bosszúvágya is meglepte, de sokkal inkább az, hogy barátai miért nem avatták be a lány tervébe. Adri viszont nem igazán csodálkozott azon, hogy mit mondtak róla a többiek a háta mögött, hiszen már a luxushotelben is érezte a szúrós tekinteteket és a "sziszegő kígyókat". A páros nemcsak Mexikóban,
jan. 28
8:27
Álnéven szereplő orosz rendező mutatja be rendszerkritikus filmjét a budapesti dokumentumfilm-fesztiválon (rtl.hu)
Idén immár 10. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF) a magyar fővárosban és tíz másik városban, ahol 40 versenyfilmet mutatnak be öt szekcióban. A fesztiválnak minden évben van egy szlogenje. Tavaly ez a "Tiszteld az életet, ne ölj!" volt, hiszen sok alkotás reflektált az orosz-ukrán háborúra. Idén önreflex
jan. 28
8:29
"Nagyon negatív kommenteket kaptam, teljesen ki voltam akadva" – Szani elveszítette az irányítást az érzelmei felett (rtl.hu)
Szani izgatottan lépte át először az Éden Hotel kapuját, majd a játék teljesen kibillentette a mindennapjaiból. "Ez egy folyamatos hullámvasút volt" – mondta Szani, akit az Arnihoz fűződő érzelmei teljesen magával ragadták, így nem tudott csak a taktikára összpontosítani. Szani az rtl.hu-nak többek között azt is elárulta, megbánta-e, hogy Janinak a
jan. 28
8:30
Részeg politikus tört rá a magyar bíróra, mindennek elmondta (Ripost)
Különleges élmény egy Fradi-győzelem után.
jan. 28
8:30
Beszorult a repülő WC-jébe a férfi: ezt az üzenetet csúsztatták be a pánikba esett utasnak (Femcafe)
A repülőgép mosdója az a hely, amit sokan szeretnének elkerülni. De akad olyan helyzet, amikor ez nem megoldható. Sőt, olyan is, amikor nincs kiút onnan.
jan. 28
8:30
Ki lehet Jürgen Klopp utódja a Liverpoolnál? (Igényesférfi.hu)
Mint ismert, Jürgen Klopp bejelentette, közel kilenc év után, a szezon végén távozik a Liverpooltól mivel úgy érzi, már nem tudja ugyanolyan energiával és elkötelezettséggel végezni a munkáját, mint korábban.
jan. 28
8:30
Elképesztő migrációs krízis tombol az Egyesült Államok déli határán (Demokrata)
Rekordszámú ember próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felöl decemberben.
jan. 28
8:30
Románia kormányfője szerint végre el kéne felejteni azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld (Mandiner)
"Valójában mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk" – közölte Ciolacu.
jan. 28
8:33
Brutális erejű szél tombol majd ma is az országban? Mutatjuk, milyen időnk lesz a hét utolsó napján! (Blikk)
Napközben sehol sem számíthatunk mínuszokra.
jan. 28
8:36
Akár tízezreket is spórolhat a bankoláson, mutatjuk hogyan (ATV)
Számos banki szolgáltatás egyrészt drága, másfelől ma már teljesen fölösleges, az elhagyásukkal pedig akár tízezreket is meg lehet spórolni: ha szétnézünk a költségeink és a bankszámlák között, könnyen olcsóbbá tehetjük a bankolásunkat – írja 24.hu a Bank360.hu alapján.
jan. 28
8:36
Brutális szélvihar tombolt az országban: kibillent a Balaton, leszakadtak a vezetékek (Ripost)
Az orkán erejű szél sátrakat és vezetékeket tépázott meg.
jan. 28
8:36
A kakis pelusból is pénzt csinál, és közben a környezetet is védi a magyar származású Tom Szaky (SzMo)
Világhírű cége, a TerraCycle több helyen megoldotta, hogy ne szennyezze a Földet a kidobható műanyag pelenka. Amerikában már mosodába szállíttatják a piszkos darabokat, sőt kiderítik belőlük azt is, hol tart a baba fejlődése.
jan. 28
8:36
Hátborzongató valós események inspirálták a True Detective új évadát (Hamu és Gyémánt)
Végre folytatódik az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb bűnügyi sorozata: a True Detective a Night Country alcímű negyedik évaddal borzongat tovább. Bár azt hihetnénk, a nyomasztó alaptörténet csak a képernyőn fordulhat elő, a sorozat valójában kísérteties párhuzamot mutat a való életben megtörtént eseményekkel.
jan. 28
8:36
Az ENSZ tizenkét dolgozója részt vehetett a Hamász terrorszervezet október 7-i támadásában (Magyar Hírlap)
Az Unrwa érintett munkatársainak megbüntetését ígérte António Guterres.
jan. 28
8:36
Orbán Viktor a rendkívüli EU-csúcson a magyar emberek álláspontját fogja képviselni (Magyar Nemzet)
A kormányszóvivő a nemzeti konzultáció eredményeit ismertette a Kossuth rádióban.
jan. 28
8:36
Úgy látszik, Ukrajna rátalált Oroszország Achilles-sarkára (Telex)
Ukrán drónok a létfontosságú, de sebezhető orosz olajfinomítókat támadták, ezer kilométerre a fronttól is csapást tudtak mérni.
jan. 28
8:39
Nagy gondban lehet a kínai-orosz mesterterv (Portfolio)
Az oroszországi nyugati gázmezőket Mongólián keresztül Kínával összekötő Power of Siberia 2 gázvezeték építése valószínűleg jelentős késésben van– figyelmeztetett Luvsannamsrain Oyun-Erdene mongol miniszterelnök. A vezeték több mint egy évtizede kiemelt beruházás Moszkva számára, ráadásul egyre fontosabb miután Európa a 2022-es ukrajnai invázióra v
jan. 28
8:39
Egymás után zárnak be a falusi kocsmák (rtl.hu)
Van olyan kistelepülés, ahol korábban négy kocsma is volt, mára viszont egyetlen sem üzemel.
jan. 28
8:42
Súlyos balesete után óriási változáson ment át Csórics Balázs (BorsOnline)
Csórics Balázs két évvel ezelőtt szenvedett balesetet.
jan. 28
8:42
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 31 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
jan. 28
8:42
Lecsapott az otthon réme Szabolcsban, kórházba vitték a lakókat (Ripost)
A mentők szerencsére időben érkeztek.
jan. 28
8:42
Kamatról dönt a jegybank, kiderül milyen formában van a turizmus – izgalmas napok várnak a forintra is (vg.hu)
Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart, az idén először.
jan. 28
8:42
A magyarok az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet (Demokrata)
Az emberek jelezték, hogy "ők akarnak dönteni a saját sorsukról" – mondta a kormányszóvivő.
jan. 28
8:42
Kiadták a friss előrejelzést a meteorológusok, nézzék, milyen időnk lesz ma (naphire.hu)
Szerencsére ma több napsütésre számíthatunk és kevesebb szélre.
jan. 28
8:44
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 31 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 28
8:48
Kihajózott a világ legnagyobb szállodahajója, de nem a mérete a gond (Infostart)
Egy városnyi ember fér el rajta, és cseppfolyós gáz hajtja. Emiatt viszont a környezetvédők aggódnak.
jan. 28
8:48
Köllő Babett és Pamela Anderson akár ikrek is lehetnének – döbbenetes fotót posztolt a TV2 sztárja (Metropol)
Elképesztően hasonlítanak.
jan. 28
8:48
Kirovec: a legenda, ami nem ismer megalkuvást (Agroinform)
Hazánkban ritkaság, de az Agroinform.hu Piacterén található néhány gyönyörű Kirovec.
jan. 28
8:48
Nem lehet kibírni sírás nélkül: a kisfiú rájött, megmentheti rákbeteg kishúgát (Ripost)
Ritkán látni ennyire megható pillanatot.
jan. 28
8:48
Súlyos árat fizethetsz, ha túlzásba viszed a mobilozást (Igényesférfi.hu)
Míg a túlzásba vitt mobiltelefon-böngészés mentális egészséget romboló hatásáról rengeteget beszélünk, arról mintha kevesebb szó esne, hogy milyen fizikai problémákat, sérüléseket idézhetnek elő a gyakran használt okoseszközök. Pedig az utóbbi években egyre többen fordulnak orvoshoz ilyen panaszokkal.
jan. 28
8:48
"Az apahiány mindig fájni fog, de az ember végül maga mellett dönt" – interjú Marton Krisztián íróval (WMN)
A Bőgőmasina szerzője, Marton Krisztián úgy nőtt fel a 90-es években Szegeden, hogy nem ismerte szudáni édesapját, és más színes bőrű embereket sem. Különbözősége, amit fekete meleg férfiként többszörösen is megtapasztalt, később új utakra, hol inspiráló, hol egészen veszélyes helyekre sodorta.
jan. 28
8:48
Elképesztő ötlettel állt elő a kampányban Donald Trump (Magyar Hírlap)
Az újrázni készülő exelnök alkalmassági vizsgához kötné a Fehér Ház új vezetőjének beiktatását.
jan. 28
8:48
Fiala: Nekem a Fidesz tette a legtöbb jót, miközben irtott, mint a gyomot (Mandiner)
Gyerekkoráról is mesélt a rádiós műsorvezető a HírFm-en.
jan. 28
8:48
Dior kontra Chanel – sorozat készül a francia divatházak második világháború utáni, eposzi vetélkedéséről (bronson.men)
A Maffiózók írójának új szériája a divat egyik legérdekesebb éráját mutatja be, egészen elképesztő színészgárdával. A napokban érkezett meg a
jan. 28
8:51
Külföldön nem megy eléggé, Magyarországon drágulnak a borok (Portfolio)
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint tavaly jelentősen emelkedtek a belföldön termelt borok árai, ám az exportpiaci áremelkedés továbbra is mérsékelt maradt.
jan. 28
8:51
Hallgassa vissza – Hazaszótár: Ébredés (hirado.hu)
A feminista azt mondja: ha nő vagy, légy férfi. Az LMBTQ-aktivista pedig azt: ha férfi vagy, légy nő. De a legjobb, ha mindkettő vagy egyszerre és még valami más is.
jan. 28
8:54
Emberölés történt szombat éjszaka Budapesten, szokatlanul nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a helyszínre (444.hu)
Egy Thököly úti kisvendéglő előtti dulakodásban kilöktek valakit az úttestre, akit egy autó elütött.
jan. 28
8:54
Túl sokat káromkodtak egy angol állatkert papagájai, a gondozók nem mindennapi megoldással álltak elő (ATV)
A lincolnshire-i vadaspark 2020-ban kapott öt szürke jákópapagájt, az állatok azonban meglehetősen sokat káromkodtak. Az állatkert többféle módszerrel próbálta orvosolni a problémát.
jan. 28
8:54
Az RTL most jelentette be: minden hétköznapot érintő műsorváltozás, össze-vissza rakosgatják a döglődő sorozatukat (Promotions)
Érdekesen variál a csatorna, ez sok TV nézőt bosszanthat, de a Fókusz hosszának sokan örülni fognak.
jan. 28
8:54
"Színedbe szerelmes" (Magyar Hírlap)
Szobakatedra. Ladányi a Tűztánc antológia lírikusai közé tartozott, és "politikus" költőnek számított abban az értelemben, hogy a fiatal korosztály épp a rendszerkritikus versei miatt kedvelte őt.
jan. 28
8:54
Ha Bayer a negyedét írja ennek, akkor a haladár értelmiség már az ENSZ BT összehívását követelné (Mandiner)
Az egész kérdéskört hagynám most, mert ahogy látom, hétfőn jelentősen össze fogunk veszni a Konokkal, meg addig még a Telexnek is van ideje eldönteni, hogy miként viszonyul a Meseország mindenkié c. remekmű szerkesztőjének úgynevezett cikkeihez.
jan. 28
8:54
Megvannak a férfi kéziválogatott ellenfelei az olimpiai selejtezőre, már csak a helyszín kérdéses (Telex)
Tatabányán vagy Norvégiában lesz a négy napos minitorna.
jan. 28
9:00
Donald Trump egy mondattal szúrt oda republikánus ellenfelének és Joe Bidennek (HírTV)
A korábbi amerikai elnök szerint minden elnökjelöltet meg kellene vizsgálni mentálisan.
jan. 28
9:00
Varga Judit, aki a Fidesz EP-listavezetője lesz, zárt körben “programot" hirdetett (ATV)
Jól az esélyeink! Európa jövője már mi vagyunk! - hangoztatta zárt körben, a Parlamenti Szalonban Varga Judit, egy “Soros intézethez" köthető európai felmérésre is hivatkozva. Óvott az európai kampány elnémetesítéséről, az “ideológiai őrületről" azt mondta: nem szabad hagyni, hogy “egyetlen ország belpolitikai zűrzavarának túszává váljon" a döntés,
jan. 28
9:00
Kemény szabályt hozott a menyasszony az esküvőjére: hihetetlen, milyen tiltást vezetett be a nő (Femcafe)
Egy esküvő megszervezését képtelenség bizonyos szabályok nélkül véghezvinni, ennek a menyasszonynak azonban igencsak megszaladt a fantáziája.
jan. 28
9:00
Több mint 26 ezer Volánbusz-járat esik ki a vasárnapi és a hétfői sztrájk miatt (Magyar Nemzet)
Az állami buszos cégnél a bérkövetelések miatt lép akcióba a szakszervezet.
jan. 28
9:06
Elkezdődött a kétnapos Volán-sztrájk, fennakadásokra kell számítani: íme a részletek (Blikk)
A sztrájk tervezett ideje alatt a Volánbusz biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, de érdemes felkészülni a változásokra utazás előtt.
jan. 28
9:06
Donald Trump egy mondattal szúrt oda republikánus ellenfelének és Joe Bidennek (HírTV)
A korábbi amerikai elnök szerint minden elnökjelöltet meg kellene vizsgálni mentálisan.
jan. 28
9:06
Az izraeli háború 114. napja – büntetést ígért az ENSZ-főtitkár (vg.hu)
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének 12 munkatársa vett részt terrorista bűncselekményben.
jan. 28
9:06
Karácsonyék elhanyagolták a kerékpárút-hálózatukat (Magyar Hírlap)
A baloldali városvezetés milliárdokat költött a sávok kijelölésére, de a fenntartással láthatóan nem törődnek.

Keresés