A legjobb trendek mindig New York utcáin születnek, és bár még csak most kezdődött az év, már jól látszik, hogy mely hajtrendek uralják majd a 2024-es évet.1. Függöny frufru A frufruban az a jó, hogy számos módon variálható. Idén pedig úgy tűnik, hogy az Anne Hathaway-féle függöny frufru – amit Az ördög Pradát visel című filmben hordott – lesz a l
Továbbra is heves harcok dúlnak a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (IDF) emellett vasárnap közleményben arról tájékoztatott, hogy egységei leromboltak egy alagutat az övezet északi részén.
Olajszivárgás, politikai szabotázs vagy valami más dolog állhat a háttérben? Nem tudni, de az biztos, hogy a La Mancha Negra nevű fekete anyag több balesetet, sőt valószínűleg halálesetet is okozott, és máig nem tudják, mi lehetett pontosan.
Nagy divatja van ismét az előértékesítési lehetőségeknek, mivel a közelgő bikafutam reménye sokakat befektetésre ösztönöz. Az előértékesítések ugyanis lehetőséget adnak
Temesvári Bence gordonkaművész jelenleg a bécsi MDW-n végzi egyetemi tanulmányait. Több alkalommal ösztöndíjasa volt az USA-beli Interlochen Arts Camp-nek, a japán Pacific Music Festival-nak és az EUYO zenekarainak. 2021-ben elnyerte a Bécsi Filharmonikus Zenekar kétéves ösztöndíját. 2022 óta a Bécsi Szimfonikusok szólócsellistája.
A szövetségi határőrizet nyilvánosságra hozott adataiból kiderült, hogy rekordmennyiségű ember próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felől tavaly decemberben.
Februártól Pest megyében is megváltozik az orvosi ügyeleti rendszer. A pomázi orvosi ügyelet 36 év után megszűnik, a településen már több mint egy hete tiltakoznak a bezárás ellen. Budaörsön is változik a helyzet, a település Törökbálinttal közösen, saját pénzén üzemeltetné tovább február elseje után a háziorvosi ügyeletet.
A kedvezményezettek között van a Magyar Hang, a Telex, a 444, az Átlátszó, a Debreciner, a Klubrádió, a Jelen hetilap, a Magyar Narancs, a Klubrádió, a Tilos Rádió, a Nyugat.hu és a Qubit is.
Magyarországon évente több ezer kerékpárt lopnak el. Jelentős részük sosem kerül elő, ám ha meg is találnak néhány eltulajdonított biciklit, sokszor nem tudni, hogy ki a tulajdonos. A rendőrség rendszeresen tesz közzé fotókat olyan azonosítatlan kerékpárokról, amelyek megkerültek, de nem lehet visszaadni őket, mert nem tudni, kik a gazdájuk. Ebben
Több mint egy tucat, összesen 1,3 millió tonna, 10 millió hordónyi orosz Sokol nyersolajjal megrakott tartályhajó rekedt Dél-Korea partjainál, mivel a nemzetközi szankciók miatt India nem tudja átvenni őket Oroszországtól. A különböző fizetési korlátozások miatt kezd ellehetetlenülni a két ország közötti tengeri olajkereskedelem – jelentette a Reut
Ha finomat és jó minőségű ételt szeretnél enni, akkor figyelj oda az alábbi jelekre, amelyek arról árulkodnak, hogy épp rossz étterembe készülsz betenni a lábad.
Egy méretes, hófehér szőrgombóc megolvasztja a szíveket világszerte: különleges szokással várja haza mindig a gazdiját. Egy nap azonban az állat büszke tulajdonosa korábban érkezett.
Elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Petőfi sugárúti oktatási épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Lakossági fórumot tartottak Üllőn, ahova lőteret terveznek, de azt jelenleg sem a lakosok, sem a tervezett helyszínnel szomszédos állatorvosi egyetem, sem az önkormányzat nem akarja. Van lakó, aki attól tart, hogy az eddigi madárcsicsergés helyett a lövéseket fogja hallani, az egyetem a beteg lovakat félti.
Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Vége a hosszúra nyúlt vitának: a Kúria kimondta, hogy a Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg Ryanair légitársaságra még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot. Ez azt jelenti, hogy a társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.
Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Nincs hitvita a kormányban a növekedésösztönzésről, de fontos, hogy a bővülés mellett az államháztartási hiány leszorítása is prioritás maradjon. Asztalon van a BUBOR, így a hitelkamatok rendszerének esetleges átdolgozása, erről jövő héten dönthet a kormány – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az Indexnek adott interjújában.
A mesterséges intelligencia (MI) térhódítása számos területen forradalmi változásokat hozott, de fontos feltenni a kérdést: vajon mindenre megoldás-e a mesterséges intelligencia? Az EQ (érzelmi intelligencia) és a vezetői soft skillek fejlesztése kulcsfontosságú lehet annak érdekében, hogy az emberiesség és az emberi kapcsolatok területén megőrizzü
"Van egy bohóc az egyik tagszövetségben, aki naponta felhívja a többi szövetséget és a médiát, hogy arról nyafogjon, éppen milyen összeesküvést szőttünk" – mondta Razvan Burleanura utalva Aleksander Ceferin.
A szerzővel irodalom és politika kapcsolatáról, a magyar társadalom mai állapotáról, gyerekkorról – egy mozgáskorlátozottként "abszolvált" komoly életpálya állomásairól beszélgettünk.