Mint két tojás, olyan Nyári Darinka és az édesanyja! Nem tagadják, hogy egykor akadt köztük sokszor feszültség, ám pontosan tudják, hogy mindez azért van, mert olyannyira hasonlítanak egymásra.
Rengeteg kutatás irányul az öregedés lelassításának lehetőségeire, fontos viszont tudnunk, hogy bizony néhány vitamin is hozzájárulhat testünk öregedésének lelassításához.
A Deloitte Magyarország 23. alkalommal hirdette meg a Zöld Béka Díjat azzal a céllal, hogy elismerje azokat a vállalatokat, akiknél a fenntarthatóság elemi része az üzleti stratégiának, a szervezeti kultúrának és a gyakorlati működésének. A Lidl Magyarország felelősséget vállal minden olyan területen, amelyre vállalatként hatást gyakorol. A követke
A KKV-k sikeres működéséhez elengedhetetlen a megfelelő finanszírozás, azonban a KKV-k finanszírozásával kapcsolatban számos kihívással kell szembenézniük a vállalkozásoknak.
Közelebb kerültünk az Alzheimer-kór egyszerűbb diagnosztizálásához, ugyanis új kutatások szerint már egy vérvétel nyomán meg lehet állapítani, érintett-e valaki. Január 22-én jelent meg a Jama Neurology folyóiratban egy amerikai orvosok által jegyzett, erről szóló, azóta a szakmai körökben igencsak felkapott tanulmány. Ezt összegeztük.
Sokan azt hiszik, jobban járnak, ha dombornyomott bankkártyájuk van vagy sms-értesítést kérnek a banki tranzakciókról, és jó, ha papíron is megvan nekik a havi értesítőjük. Ezek a szolgáltatások viszont drágák, és ma már fölöslegesek, elhagyásukkal tízezreket lehet spórolni.
A Monte-Carlo Rally szombaton három pálya kétszeri teljesítésével folytatódik. Denis Giraudet szerint ezeken a szakaszokon könnyen előfordulhatnak havas kanyarok.
A közterületeken található gyümölcsfák egykor nagyon elterjedtek voltak, mára azonban megfogyatkoztak, szinte eltűntek. Miért tűntek el, és van-e esély, hogy újra felível a "közgyümölcsösök" sorsa?
E. Jean Carroll – aki egy ismert lap korábbi újságírója – amiatt indított rágalmazási pert, hogy 2019-ben Donald Trump még elnökként azt mondta: a nő hazudik, amikor azt állítja, hogy 1996-ban megerőszakolta.
Év elejétől kilenc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt az OTP Bank ügyfelei a bankcsoport több mint 2700 készpénz-automatájából - közölte az OTP Bank.
Az EU komoly forrásokat mozgat meg, hogy beindítsa az uniós védelmi ipart. Főként az új fegyverrendsszerek fejlesztésére irányítanak támogatásokat, hogy ezzel is segítsék az ágazatban az innovációt. Azonban a hadiiparban sokkal inkább sürgették Brüsszelt, hogy a szabályozói környezeten is lazítson, mivel a piaci tőkebevonást szinte lehetetlenné tes
Ismersz különleges zöldségeket és gyümölcsöket? Meg is tudnád mondani a neveiket? Tedd próbára tudásod az alábbi kvíz feladványaival! A Földön nagyon sokféle gyümölcs és zöldség létezik, így vannak olyanok is, amiket egyes helyeken kevésbé ismernek. Emellett pedig sokukat könnyen össze lehet keverni egymással. Most egy új kvízzel készültünk, amelyb
A Fertő tó már nagyjából 25 ezer évvel ezelőtt is létezhetett, ráadásul a mainál jelentősen nagyobb területen. Bécsi, innsbrucki és grazi tudósok a tanulmányukban ásványok vizsgálatára alapozva határozták meg a tó korát, amelyre mindeddig csak becslések álltak rendelkezésre. A legrégebbi üledékeket a tótól északra fekvő Jois település közelében tal
Talán már te is hallottál a spontán orgazmusról, amely pontosan az, aminek hangzik, szexuális stimuláció nélkül bekövetkező orgazmus. De vajon ez hogy lehetséges egyáltalán?
Január 28-tól új időszámítás kezdődik a világ legnagyobb pankráció szervező cége, a World Wrestling Entertainment és a Network4 Media Group kapcsolatában. A Royal Rumble lesz az első olyan prémium pankráció-gála, amelyet a magyar nézők teljes egészben élőben, magyar kommentárral követhetnek végig a Net4+ streamingszolgáltató felületén, majd felvéte
"Anyukám folyton azt mondogatta nekem, hogy most kell dolgoznom, amennyit csak bírok, mert mire 40 leszek, vége lesz. Most meg elmúltam 60, és sosem voltam ennyire elfoglalt" – idézte fel Jodie Foster, a nagy visszatérő, akit a Nyad című filmben nyújtott alakításáért 30 év után ismét Oscar-díjra jelöltek, mi pedig röviden vázoljuk, milyen út vezete
Csalókra figyelmeztet az Erste Bank: Senki kérésére ne telepíts semmiféle programot a telefonodra vagy/és a számítógépedre! A pénzintézet tájékoztatása szerint a csalók egy külön program telepítésére kérik áldozataikat, akik így maguk adnak hozzáférést mobiltelefonjukhoz, számítógépükhöz. A bűnözők a szoftverrel átveszik az irányítást a készülékek
A Los Angelesben élő pár első idei közös kiruccanása a Karib-térségbe vezetett, ahol egy mozi világpremierjén tűntek fel – mindenki legnagyobb megdöbbenésére.
A Daimler Truck tehergépkocsi-gyártó bejelentette, hogy útnak indítja az első hidrogén üzemanyagcellás, Mercedes-Benz GenH2 tehergépkocsikból álló, kísérleti flottáját. A szén-dioxid- kibocsátástól mentes szállítójárművek tesztelésében olyan prominens partnerek közreműködnek, mint az Amazon, az Air Products, az Ineos, a Holcim és a Wiedmann & Winz
Erős nyomást érzett a tarkóján - nem sokkal később már mentő vitte a kórházba. Akkor még hazaengedték, de néhány nap múlva a felesége unszolására visszament, hozzátehetjük, hogy hála az égnek! Kiderült ugyanis, hogy agyvérzése volt Az intenzív osztályon, majd odahaza töltött napok után már otthon van: a pályán. Interjú az NB II-es Pécsi MFC örök op