A gazdák toboroznak gazdákat. Egy jó hangulatú casting vette kezdetét a Hungexpo területén, az Agromashexpón, ahol a Házasodna a gazda előző szériáinak szereplői és Nádai Anikó is arra bíztatta a szingli gazdákat, hogy jelentkezzenek a műsorba.
2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón.
Izrael tombol - mert a név a Hamász Izraelben elkövetett pusztító terrortámadására emlékeztet, amelyben 1200 ember halt meg és több százan estek túszul.
Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze is feltűnik az RTL vadiúj, … a szomszéd tehene című sorozatában, amelyben Harcsa karakterét alakítja. Nagyon élvezte a forgatást, a főszereplővel ráadásul jó barátok – árulta el a Reggeliben. "Mázs" márciusban lesz 50 éves, és legkisebb gyereke, Ámor még csak egyéves. Szerinte egy gyerek szü
Vajda Luca stresszes időszakot él: a Konyhafőnök korábbi versenyzője jogi hallgató, és rengeteg vizsgája van. Úgy érzi, a sport segít neki a stresszlevezetésben. Rúdtáncol és a Sztárbox hatására elkezdett bokszolni is. Erről mesélt a strandkézilabdázó a Reggeliben.
Cryptocurrency is a digital currency that owes its immense popularity to low transaction fees, protection against inflation, accessibility, and decentralization.
Januárt 17-én tervezett hasi műtétet hajtottak végre Katalin hercegnén. Bár a beavatkozás sikeres volt, a brit királyi család tagjának lábadozása akár hónapokig is eltarthat, így férjére hatalmas lelki teher, valamint rengeteg teendő hárul. Wales hercege ugyan először kétségbeesett, mostanra kiderült, hogy remekül állja a sarat. Amíg Katal
Sokszor szülői segítségre van szüksége az amerikai fiataloknak: a 35 év alatti fiatal felnőttek kevesebb mint fele gondolja, hogy pénzügyileg független.
A palota közleménye nem tér ki arra, hogy a 75 esztendős uralkodó meddig lesz kórházban. A diagnózis nyilvánosságra hozását Károly kifejezetten kérte, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.
A Szex és New York című sorozat kétségtelenül az HBO egyik legnagyobb dobása volt a 90-es évek végén. Az 1998. június 6-án debütált produkció, a szabadszájú, tabukat döntögető sikeres szingli nő és barátnőinek története végigsöpört a világon, Carrie Bradshaw szállóigévé vált mondatai ma is a popkultúra meghatározó elemei.
A tenyérjósló szerkezetet egy Dumitru Grigore nevű "kutató" állította elő, aki meg van győződve arról, megalkotta "a legerősebb programot az emberi DNS-en lévő pszichológiai profil letapogatására".
Rendőri ellenőrzés elől menekülve egyenesített ki egy kanyart egy dél-koreai férfi, aki előbb átszáguldott egy éttermen, majd egy lakásba csapódott Csedzsu szigetén.
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért elnézést kért és felajánlotta lemondását a főpolgármesternek, aki ezt nem fogadta el. Az ügyben az InfoRádió Karácsony Gergelyt kérdezte.
A NAP Nyrt. vezetői tegnapi közzétételükben úgy fogalmaztak, hogy szerintük a részvények jelenlegi tőzsdei árfolyama jelentősen alulértékeli a társaság valós potenciálját. Ezt követően komoly rali indult a részvénynél, összességében már ét számjegyű emelkedésről lehet beszélni.
Enyhén szélesített nyomtávjaival és hosszabb tengelytávolságával az új MINI Cooper SE mindegyik évszakban érezhetően agilisabb menetdinamikát kínál – a vezetés abszolút élményét, hóban és jégen egyaránt. A 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motor azonnal rendelkezésre álló erejét a prémium minőségű futómű-technológia mérnö
Ezzel a desszerttel szerintem a legmagasabb szintre emeltük a megúszós és brutális fogalmakat. Ja, és mit készítünk, ha az élet citromot ad? IGEN, citrombrulée-t!