Korábban azt gondolták hogy egy kóbor bolygó párosról lehet szó, de egy új tanulmány alapján az objektum olyan különös rádiójeleket sugároz, amilyeneket a távoli planéták egyébként nem szoktak. Ahogy más ismert égitestek sem.
Az ellenzéki szereplők továbbra sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a kormányoldal ezzel az eljárással továbbra is sikeresen azonosít és erősít meg nemzeti egyetértési pontokat, állapítja meg az intézet.
Egy 93 éves sportoló edzéseit tanulmányozták, és a hosszú élet 4 titkára derült fény. Richard Morgan 93 évesen is olyan fitt, mint egy feleannyi idős ember.
Elsősorban a Richter esésének köszönhetően az alapvetően optimista nemzetközi részvénypiaci hangulattal szembe menve, fél százalékos mínuszban indítja a napot a magyar tőzsde.
Decemberben az elemzők által várt növekedés helyett nem változott havi szinten a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban. Közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau csütörtöki jelentésében. A piac 1,1 százalékos havi bővülést várt decemberre a jelentős, 5,5 százalékos novemberi növekedést követőe
Több kriptoszakértő jelentős áremelkedésre számít a Meme Moguls (Mgls) esetében 2024-ben. A szakértők szerint a Meme Moguls elképzelhető, hogy túlszárnyalja az Injective (INJ) 1580%-os éves árnövekedését a start előtt, így az Mgls tokent a 2024-ben vásárolandó legjobb kripto tokenek közé sorolják. Mindeközben a Polygon (Matic) medvepiaci trendje az
A VisitMalta örömmel mutatja be első átfogó, a máltai szigetek luxus kínálatát bemutató kalauzát. A Greydoor Publishinggel együttműködésben készült exkluzív kiadvány informatív és szórakoztató, és az általános úti célokkal kapcsolatos…
Az egyre felkapottabb fogalom eredetileg olyan sorozatot takar, aminek nincs fix szereplőgárdája, és minden része egy-egy teljesen különálló, egymáshoz inkább csak témában és hangulatban kapcsolódó történetet dolgoz fel. A köznyelvben azonban olyan alkotásokra is használjuk, amelyekben egy évad alkot kerek egészet, a következő szezon pedig más szín
Amikor 2023 júniusában a Titanic roncsainak feltárására irányuló küldetés során a Titan tengeralattjáró megsemmisült, az emberekben sok kérdés merült az esettel kapcsolatban. Például az, hogy a hajó roncsában talált pezsgősüvegek miért nem robbantak szét.
A többség alkalmazkodik az új korlátozásokhoz, mert fél a Putyin-rezsim megtorlásától. A társadalmi stabilitás idén valószínűleg még inkább törékennyé válik, különösen, ha a Kreml újabb mozgósítási hullámot merne indítani az elnökválasztás után. Káncz Csaba jegyzete.
Budapesti Értéktőzsde indexe figyelemreméltó emelkedést produkált 2023-ban: a BUX a 12. helyre tört fel a világ legnagyobbat emelkedő tőzsdeindexeinek listáján
Egy uniós tanulmány szerint az idei év javulást hoz az európai legalacsonyabban fizetett munkavállalók megélhetésében, mivel a nemzeti minimálbérek emelkedése sok országban meghaladja az inflációt.
A Zara piacra dobott egy olyan kabátot, amely kizárólag loopamid®-ból készült. Ennek az anyagnak az alapja 100%-ban ruházati textilhulladék, és a Zara vezető gyártó cégekkel együttműködve a termék minden elemébe beépítette azt.
Érezhetően erősödött csütörtökön a forint az utóbbi napok esése után, mivel az MNB kategorikusan elutasította a kormány javaslatát a hitelek referenciakamatának módosításáról. A befektetők lassan a jövő keddi kamatdöntés felé fordulnak, ahol akár gyorsíthat is a jegybank az eddigi tempón.
Tegnap este a kormány a gyógyszergyártókra fókuszálva belenyúlt az extraprofitadóról szóló rendeletbe, ehhez kapcsolódóan a Richter ma reggel közleményt adott ki a módosítás pontos hatásairól.
Az orosz-ukrán háború lassan két évvel ezelőtt robbant ki, ennek ellenére még mindig naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
Hamarosan a Facebook Messengerben és az Instagramon is le fogja tiltani a Meta azokat az üzeneteket, melyeket nem ismerősök küldtek. Mutatjuk, kiket érint a változtatás.
Hamarosan indul az Rtl-en Az ugrás. A Gundel Takács Gábor vezette kvízműsorban egy 5 méter magas hídon, futamonként 5 versenyzőt 5 millió forintért "ugrat" a népszerű műsorvezető. A vadonatúj kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták, gyártója a Scripted Productions és a Talpa Studios, producere Hámori Barbara, kreatív producere Bányai Gábor
Angyalföldön, a Lehel utcában január 20-án négy óra leforgása alatt a rendőrautóban elhelyezett sebességmérő készülék 140 olyan gépkocsit rögzített, ami átlépte a megengedett sebességhatárt. Ezek az autósok közigazgatási bírságra számíthatnak. A XIII. kerület rekordere a megengedett 50 helyett 137 km/h-val közlekedett. Gyorsaságáért 390 ezer forin
A Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen teljes mértékben ellenzi európai politikai szövetségese javaslatát, amely szerint tömegesen ki kéne utasítani a bevándorlókat Európából.
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta nekem a lemondását - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, aki nem fogadta el a vezér lemondását. A politikus rövid közleményéből az is kiderül, hogy
Brutálisan visszaesett a születések száma Magyarországon, úgy tűnik mostanra már teljesen hatástalanokká váltak a kormányzati családpolitikai intézkedések.
Már hét éve, hogy Deák Kristóf Oscar-díjas lett, de ma is tisztán emlékszik, mit érzett akkor. Hogyan változott azóta a pályája és a vele szemben támasztott elvárások? A rendező erről a Reggeliben mesélt.