2024. január 25. csütörtök

jan. 25
9:12
Aligátororrok kandikálnak ki egy észak-karolinai tó befagyott vizéből (Telex)
Egy aligátorpark igazgatója szerint a hüllők így menekülnek a hideg elől. Esténként kidugják az orrukat a vízből, hogy kapjanak levegőt, miközben a víz megfagy körülöttük.
jan. 25
9:12
Új igazgató a kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén (Gyártástrend)
Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.) igazgatói pozícióját, illetve Ceo funkcióját. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint az Mma (Mercedes-Benz Modular Architecture) és Mbeam (Mercedes-B
jan. 25
9:14
Karácsony Gergely bevallotta, vannak-e még miniszterelnöki ambíciói (Mandiner)
Budapest főpolgármestere arról is beszélt, mi történne, ha a Fidesz elveszítené a következő országgyűlési választást.
jan. 25
9:14
A hatóság vizsgálja, hogy állhatott le egyszerre a Vodafone és a Telekom szolgáltatása január elején (Telex)
Egy, mindkét szolgáltató által használt, szerverközpontban volt váratlan áramszünet, emiatt sok felhasználónak órákig nem volt telefon-, tévé- és internetszolgáltatása.
jan. 25
9:15
Egységes EU-s adórendszer bevezetését szorgalmazzák Brüsszelnél (Portfolio)
Mintegy 130 neves európai adójogász professzor közösen szorgalmazza egy Európai Adóügyi Együttműködési Ügynökség létrehozását egy Paolo Gentiloni gazdasági biztosnak címzett nyílt levélben. A szakértők egy aprólékosan kidolgozott, kész rendelettervezetet is mellékeltek az Európai Bizottságnak küldött javaslathoz, ami paradigmaváltásra szólítja fel
jan. 25
9:15
Újabb fejlemény az esztergomi robbantás ügyében: így járhat kártérítés az elhunyt rendőr családjának (Pénzcentrum)
Eddig nem fizettek kártérítést az esztergomi robbantásban elhunyt rendőr családjának, mert az ügy még folyamatban van. Az államtitkár szerint ha lezárul a nyomozás, a törvény szerint fognak eljárni.
jan. 25
9:16
Útban vannak (Mandiner)
Nincs könnyű helyzetben a magánpénz-birodalom, az eltökélt gazdák mögött tíz- és tízmilliók állnak.
jan. 25
9:18
Milyen jó itthon: Van, ahol csak 10 ezer forintot ér az alapnyugdíj (Infostart)
Thaiföldön az alapnyugdíja nagyjából havi 10 ezer forintnak megfelelő bath. A dolog azért viszzás, mert a nyugállományba vonult köztisztviselők, katonák és rendőrök ehhez képest jelentős összeget kapnak, de tömegek kénytelenek fillérekkel beérni.
jan. 25
9:18
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert (HR Portál)
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 6 év 6 hónap, 6 év, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék szerdán három embert, akik rendszeresen nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott embereket egy borsodi kistelepülésen.
jan. 25
9:18
Gyermekkorunk kedvence úgy akart írni, ahogy senki más +Videó (Agroinform)
"Nem ezt akartam én írni, hanem valamit, amiben benne van a virágos mező, a szélben ringó búzatábla, a madarak dala..."
jan. 25
9:18
Új, szigorú szabályt vezetett be az Aldi: kellemetlenség érhet, ha nem állsz kötélnek (Femcafe)
Új gyakorlat: az Aldi munkatársai kellemetlen, de szükséges kéréssel fordulnak a vevőkhöz, és akik nemleges választ adnak, azokat nem kötelesek kiszolgálni a kasszánál.
jan. 25
9:18
Ezekkel a módszerekkel hónap végére is biztosan marad pénzed (Glamour)
Nem semmi inflációs magasságokat hagytunk magunk mögött az elmúlt év végén, és bár ma már lassabban emelkednek az árak, még mindig nem dőlhetünk hátra. Sokan részben vagy egészben felélték a megtakarításaikat, erre pedig még az ünnepi időszak is rátett egy lapáttal. Mit tehetsz, hogy könnyebb legyen?
jan. 25
9:18
Vakarhatják a fejüket a Kremlben, nehezen megy a toborzás (Magyar Hírlap)
Az orosz hátországban többet lehet keresni, mint a fronton.
jan. 25
9:18
Vlagyimir Putyin legnagyobb rémálmát válthatja valóra Magyarország (Mandiner)
Pedig az orosz elnök nagyon-nagyon reménykedett.
jan. 25
9:18
A magyar autósport nemzetközi sikereihez járulnak hozzá a Széchenyi István Egyetem mérnökei (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem erős műszaki gyökerekkel rendelkezik, és elkötelezett a technológiai innovációk iránt. A mobilitás számos kutatás-fejlesztési és képzési területen jelenik meg az önvezető járművektől az elektromos közlekedésig. A hallgatók mérnöki tudásukat olyan kiemelkedő hallgatói csapatokban kamatoztathatják, mint a Formula Student-so
jan. 25
9:18
Hatóság: A kötelező védőoltások miatt nincs itthon szamárköhögés-járvány, ami babákat, kisgyerekeket veszélyezteti a leginkább (Kölöknet)
Magyarországon a kötelező védőoltási rend miatt nagyobb szamárköhögés-járványra nem kell számítani, az átoltottság a magyar lakosság körében 98 százalékos, azonban elszórt esetek mindig előfordulhatnak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
jan. 25
9:20
Kiderült: így kaphat Kijev mégis nagy hatótávolságú rakétákat (Mandiner)
Az Unian értesülései szerint a britek segíthetnének az ukránokon.
jan. 25
9:21
400 millió forintnyi OTP-részvényt vett Csányi Sándor alapítványa (Portfolio)
Több mint 400 millió forint értékben vásárolt tegnap OTP-részvényeket a tőzsdén Csányi Sándor alapítványa - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
jan. 25
9:22
Fejezze be az emberek rémisztgetését Karácsony Gergely! (Mandiner)
Megkérem Karácsony Gergelyt, hogy legalább a főpolgámesteri ciklusából hátra lévő hónapokban próbálja meg gyönyörű városunkhoz illő komolysággal vezetni a várost!
jan. 25
9:24
Biztató hír érkezett a negyedik Jurassic World-filmről (Igényesférfi.hu)
A filmfolyam első fejezete 2015-ben került a mozikba, a harmadik, Világuralom alcímmel forgalmazott epizód pedig 2022-ben debütált. A franchise hamarosan tetralógiává bővül, s úgy tűnik, a Universal Pictures semmit sem bíz a véletlenre: a forgatókönyvírói posztot például a sorozat egyik nagy veteránja tölti majd be.
jan. 25
9:24
Elmaradhat idén a nyugdíjprémium? Letaglózó hírt kaptak az idősek a 2024-es számokról (Promotions)
A nyugdíjprémium csak 3,5%-os növekedés felett illeti meg a nyugdíjasokat, ez azonban nem biztos, hogy összejön 2024-ben.
jan. 25
9:24
Az európai vagy az iszlám rabszolgatartás volt humánusabb? (Magyar Hírlap)
Az Iszlám világ rabszolgatartásának története.
jan. 25
9:24
Számla nélkül elszámolható üzemanyagárak 2024. februárban (Üzletem)
2024 februárjában a 95-ös benzin literje 566, a gázolajé 606 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV.
jan. 25
9:24
Egymilliárd forintból megvalósuló beruházással fejlesztette tovább gyártó- és logisztikai központját a BioTechUsa-cégcsoport (Digital Hungary)
Ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett a tisztán magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoport, melynek gyártó- és logisztikai központja új, modern automata raktárral bővült Szadán. A beruházásnak köszönhetően még gyorsabbá válik a fogyasztók és üzleti partnerek rendeléseinek kiszolgálása, emellett pedig a munkatársakat a logisztika más területein tu
jan. 25
9:27
Zámbó Krisztián: nincs sok időm (rtl.hu)
Zámbó Krisztián még idén szeretne egy gyereket, barátnője, Takács Zsuzska azért előbb még szeretne összeházasodni vele.
jan. 25
9:27
Kövér László a svéd NATO-csatlakozásról: Nem vagyunk a csicskásai senkinek (rtl.hu)
Kövér László nem elkötelezett híve Svédország NATO-csatlakozásának, és hangot is adott.
jan. 25
9:30
"Nektek csak Viktor" – Sokaknak üzent legújabb TikTok-videójában Orbán Viktor (Blikk)
A magyar miniszterelnök egyre több bizalmaskodó videót oszt meg a közösségi oldalán.
jan. 25
9:30
Zelenszkij őrjöng: "Moszkva játékot űz az ukrán foglyok életével" (ATV)
Nemzetközi vizsgálatot sürgetett szerda esti beszédében az ukrán elnök az oroszországi Belgorodnál lezuhant orosz katonai repülőgép ügyében, melyen Moszkva szerint ukrán hadifoglyok tucatjai utaztak.
jan. 25
9:30
Ezzel a trükkel növelné az e-autók hatótávját a Hyundai (autopro)
Új technológiát mutatott be a Hyundai és a Kia az elektromos autók hatótávolságának növelésére.
jan. 25
9:30
Szegény párák, budapesti nők, úttörő művészek (Könyves Magazin)
Aktuális programajánlónkban minden a nők körül forog, legyenek bár írók, fékezhetetlen agyvelejű hősnők vagy kísérletező zenészek.
jan. 25
9:30
Tampere: Csóti Jusztina második lett 60 gáton (Magyar Hírlap)
A bronzkategóriás viadalon Csóti – aki tagja volt a tavalyi budapesti világbajnokságon országos csúcsot futó 4x100 méteres váltónak – 60 méteren másodikként ért célba 7.46 másodperccel.
jan. 25
9:30
Ceglédi: Vajon a lombkoronasétány után a Lánchídon is tesz egy sétát az amerikai nagykövet? (Mandiner)
A kettős mércére hívta fel a figyelmet a politikai elemző.
jan. 25
9:30
Követni kezdett, a bokrokba rángatott és megerőszakolt egy 17 éves lányt Budán, tíz év után most ítélték el (Telex)
Az erőszaktevőt tíz évig hiába keresték, végül egy DNS-teszten bukott le.
jan. 25
9:33
Őrült tempóban vágtatott egy Merci Angyalföldön, nem hittek a szemüknek a rendőrök (Infostart)
Négy óra alatt 140 autóst fogtak meg a rendőrök a XIII. kerületben. Gyorshajtás volt az oka.
jan. 25
9:33
Mozgalmas lesz a nap - Mit csinálnak a tőzsdék? (Portfolio)
A szerdai kereskedésben történelmi csúcsra emelkedett az S&P 500 index, a nap végére azonban némileg elfogyott a lendület, a Dow mínuszban zárt. Ázsiában kis emelkedéseket látni ma reggel, a kínai tőzsde kivételével, ahol jelentős a plusz, az európai tőzsdék pedig mérsékelt csökkenésekkel nyitottak. Folytatódik a vállalati gyorsjelentési szezon, és
jan. 25
9:33
Fehér Balázs állítja: lelki problémái miatt 2 hónapig nem aludt (rtl.hu)
Fehér Balázs zenész – korábban a The Carbonfools zenekar énekese – sokáig azt hitte depresszióval áll szemben. 2018-ban kezdődtek az alvászavarai és csak 2023-ban derült ki számára, hogy mi is ez pontosan. Azt mondta, gyakorlatilag összeomlott az élete a tünetek miatt, nem tudott viselkedni, annyira szétesett. Megmutatta, hogy milyen is ő valójában
jan. 25
9:35
Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Mérsékelt esésekkel indul a nap az európai tőzsdéken az EKB kamatdöntésére várva, a magyar piac sem lóg ki a sorból.
jan. 25
9:36
Az "ördög leheletével" mérgezik a turistákat Kolumbiában (Magyar Hírlap)
A szkopolamin hatóanyagot tartalmazó természetes drog zombivá változtatja a gyanútlan turistát.
jan. 25
9:36
Mibe érdemes befektetni idén - Szakértő válaszol (Növekedés)
A recessziós félelmek 2024-ben is meghatározóak lehetnek majd a globális tőkepiaci mozgások szempontjából, ezért idén érdemes konzervatívabb befektetési stratégiát kialakítani, és a portfóliókban célszerű 70-30, vagy akár 80-20 százalékos arányban is felülsúlyozni a kötvényeket a részvényekkel szemben. Ráadásul az év első felében nagy mennyiségű ál
jan. 25
9:36
Nem vagyunk a csicskásai senkinek (Mandiner)
Mit kellene csinálnia a svédeknek? Interjú.
jan. 25
9:36
50 helyett 137-tel száguldozott egy mercis Angyalföldön (Telex)
Négy óra alatt 140 gyorshajtót kapott le a rendőrség sebességmérője a XIII. kerületi Lehel utcában.
jan. 25
9:36
Egy lányos apa vallomása: "Férjhez megy a lányom!" (Sassy)
Ezt a mondatot egészen sokféleképp tudja egy apa mondani. Örömteli sóhajjal, kétségbeesett kiáltással, borittas panasszal, vagy merengőn-motyogva a távolba révedve, hitetlenkedő képpel. Esetleg napszaknak megfelelően felváltva.
jan. 25
9:36
Hogyan Alakulnak A Bérek 2024-Ben? (Karrier Trend)
A bérek 2024-ben miként változnak az elmúlt évekhez képest? Mennyi az átlagfizetés 2024-ben Magyarországon? Hogy tudod kiszámolni a nettó béred? Milyen béren kívüli juttatások a népszerűek 2024-ben? Ezeket a kérdéseket
jan. 25
9:39
Hány hónapnyi tartaléka van a fiataloknak? (Piac és Profit)
A huszonéves fiatalok alig több mint fele rendelkezik megtakarítással, de sokuknak csak rövid időre elég a tartaléka – derül ki a K&H ifjúsági indexből. A felmérés eredményei szerint a múlt év negyedik negyedévében az anyagi tartalékkal rendelkező fiatalok körében tízből hárman egy hónapig tudnának megélni, további 37 százalékuk viszont több mi
jan. 25
9:39
400 millió forintnyi OTP-részvényt vett Csányi Sándor alapítványa (Portfolio)
Több mint 400 millió forint értékben vásárolt tegnap OTP-részvényeket a tőzsdén Csányi Sándor alapítványa - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
jan. 25
9:39
"Az agyad csak egy program, és én vagyok a vírus" – Sebestyén Balázs fia így veri a dobokat a Muse egyik nagy slágerére (rtl.hu)
"Annyira büszkék vagyunk Rád Beni" – írta Sebestyén Balázs a fiáról.
jan. 25
9:41
Rengeteg pénzt adott az EBRD Ukrajnának (Portfolio)
Minden korábbinál nagyobb összegű finanszírozást nyújtott tavaly Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
jan. 25
9:42
Új jobboldali párt törne be a CDU és az AfD közé Németországban (Infostart)
Az eddig CDU-közeli WerteUnion nevű egyesület tagsága ugyanis támogatta a szervezet párttá alakításáról szóló tervezetet. Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója szerint az új alakulatnak nincs nagy mozgástere.
jan. 25
9:42
Az Adózóna válaszol: alapítvány megszűnésének esetei, szabályai (Adózóna)
Melyek azok az okok, amelyek alapján egy alapítvány megszűnik, illetve megszüntethető? Milyen szabályok vonatkoznak az alapítvány végelszámolására? Milyen sajátosságai vannak a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit szervezetek végelszámolásának? Greff Magdolna okleveles adószakértőt hallhatják.
jan. 25
9:42
Gyengült ma reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Keresés