2024. január 21. vasárnap

jan. 21
11:30
Orbán Viktor nagyobb kockázatot jelent a régióra nézve, mint Vlagyimir Putyin – ijesztget a svájci lap (Mandiner)
Adnan Cerimagic komoly veszélynek nevezi Orbán és Aleksandar Vučić szerb elnök barátságát is.
jan. 21
11:30
Hogyan hozz helyre egy félresiklott barátságot? (Igényesnő.hu)
Kiemelt szerepet töltenek be életünkben a barátok, ezért is fontos ezeket a kapcsolatokat is ápolni, és ha úgy adódik, akkor helyrehozni. Erre hoztunk öt módszert.
jan. 21
11:36
Szalai Attila nyárig Freiburgban folytatja pályafutását (m4sport.hu)
A magyar válogatott védő, Szalai Attila a több játéklehetőség reményében a Bundesligán belül vált klubot, a szezon végéig a Freiburg csapatánál folytatja pályafutását.
jan. 21
11:36
Megint akciózott a sebességmérő kamerák oszlopait szétflexelő férfi Olaszországban (SzMo)
Nem ez volt az első ilyen flexelős akciója Fleximannek. A rejtélyes népi hős nagy népszerűségnek örvend az autósok körében a neten.
jan. 21
11:36
Csuti most véget vetett a találgatásoknak és megmutatta végre hol él a párjával: Kulcsár Edina már tényleg durván a múlté (Promotions)
Míg volt feleségéről egyre aggasztóbb hírek érkeznek, ő ebben a meseszép otthonban éli világát szerelmével.
jan. 21
11:36
Két nő rátámadott a perui elnökre egy hivatalos rendezvényen (Magyar Hírlap)
Az elnök először érkezett Ayacuchóba azóta, hogy az ellene országszerte szervezett tüntetésekben mintegy ötvenen meghaltak, a halálos áldozatok közül húszat az állami erők öltek meg az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága szerint.
jan. 21
11:36
Hidvéghi Balázs: Az Európai Parlament szélsőséges irányba mozdult el (Demokrata)
Az EP a legalapvetőbb demokratikus szabályokat rúgja fel, nemcsak Magyarországot támadják, hanem az Európai Bizottságot is, mondta a képviselő.
jan. 21
11:36
A fogyatékkal élőket bevonva fogadták el a magyar építészetről szóló törvényt (Demokrata)
Videó! Több körben egyeztettek a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek tagjaival, hogy elmondhassák véleményüket, mondta Nyitrai Zsolt.
jan. 21
11:36
Hidvéghi Balázs: Az Európai Parlament szélsőséges irányba mozdult el (Magyar Nemzet)
"Ami Brüsszelben folyik, az nem tükrözi az emberek többségének véleményét, Brüsszel magába zárkózó, ideologikus, erőszakos központtá vált."
jan. 21
11:36
Rasszista huhogás miatt lejött a pályáról a Milan kapusa videóval (Sportal)
Az Udinese szurkolói rasszista bekiabálásokkal illették Mike Maignant.
jan. 21
11:39
Sérültjei és halottjai vannak egy johannesburgi tűzesetnek (hirado.hu)
A tűzvész felelőseit még keresik.
jan. 21
11:42
Nagy Feró fia kitálalt, miért távozott a Beatrice-ből (Metropol)
Ezen a héten sok izgalmas, megdöbbentő és váratlan dolog történt a hazai sztárvilágban. Mutatjuk azt az öt cikket, amire a leginkább kíváncsiak voltak az olvasók.
jan. 21
11:42
6 hajszín, ami át fogja venni az uralmat 2024-ben (Joy)
Mi már tudjuk, milyen árnyalatokkal lehetsz igazán trendi idén: és ne aggódj, biztosan találsz köztük olyat, ami passzol hozzád.
jan. 21
11:42
Románia titka: így nyerték el az Oroszországból kivonult finn abroncsgyártó bizalmát (vg.hu)
Negyven helyszín közül választotta leendő gyártóegysége helyszínéül Nagyváradot a finn abroncsgyártó.
jan. 21
11:42
Szívszaggató tragédia: kizuhant a járműből a 27 éves, szőke szépség, nem élte túl (BorsOnline)
A helyiek sokkot kaptak a történtek után.
jan. 21
11:42
Előkelő helyre került a lopási listán a kenőmájas (Magyar Hírlap)
Bolti szarkák és más mesék.
jan. 21
11:42
Tragédia: Két településen is halálos áldozatot követelő lakástűz volt (Nyugati Fény)
A tűzoltók már nem tudtak segíteni.
jan. 21
11:42
Vizsgálat következik azután, hogy Curtis édesanyját mezítláb hagyták az otthona előtt a betegszállítók (Telex)
A 70 éves nő szatyrát a kilincsre akasztották, és egy műanyag székre ültették az ajtó előtt.
jan. 21
11:42
Mentősbotrány: durva fordulat Curtis édesanyjának ügyében (naphire.hu)
Az OMSZ közleménye szerint mulasztás történhetett.
jan. 21
11:48
Nem vicc: hónaljkutyát tetováltatott magára Varga Viktor: fotón a remekmű (Blikk)
Varga Viktor újabb őrülettel sokkolta az internet népét. A szó szoros értelmében a hónaljára varratott egy kutyát...
jan. 21
11:48
Főhet Marco Rossi feje; Szoboszlai a barátjára szavazott (Ripost)
A Ripost heti legolvasottabb sportcikkei közül válogattunk.
jan. 21
11:48
A németek legyőzése izlandi segítséggel Eb-elődöntőt érne a kéziválogatottnak (m4sport.hu)
A házigazda elleni siker és izlandi pontszerzés a papírforma alapján elődöntős szereplést érhet Fazekaséknak.
jan. 21
11:48
Összecsapott a rendőrökkel egy zsidó csoport egy titkos alagút kapcsán (Helló Magyar)
Titkos alagutat ásott egy ortodox zsidó csoport New York városában, hogy teljesítsék egykori rabbijuk kívánságát.
jan. 21
11:48
Sokkoló: egy brit tanár titokban Svájcba utazott, ahol egy klinikán halálos injekciót kapott (Magyar Nemzet)
A negyvenhét éves kémiatanárnak soha nem volt betegsége, édesanyját sokkolták a történtek.
jan. 21
11:51
Soha ennyi hívást nem kapott a MÁV ügyfélszolgálata (Infostart)
Több mint 750 ezer hívást bonyolított 2023-ban a MÁV-Start telefonos ügyfélszolgálata a MÁVDIREKT, soha ennyi hívást nem kezeltek a szervezet tízéves fennállása alatt – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
jan. 21
11:54
Mulasztás történt? Vizsgálatot indít az Omsz Curtis édesanyjának ügyében (Blikk)
Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot rendelt el Curtis édesanyjának ügyében, miután a rapper elmondása szerint az idős asszonyhoz csak 3 óra kínkeserves várakozás után érkezett ki a mentő.
jan. 21
11:54
Folytatódik a kultikus sci-fi franchise, már forog a 3. rész (Mafab)
Elkezdődött a Tron 3 forgatása, amely Tron: Ares címmel kerül majd a mozikba.
jan. 21
11:54
Láthatatlan, megeszed, beteg leszel tőle, mi az? – Mikroműanyagok az ételünkben (WMN)
Hogy kerül a mikroműanyag a tányérunkra? Lehet, hogy te magad is "ontod" a háztartásodban
jan. 21
11:54
Hidvéghi Balázs: az Európai Parlament szélsőséges irányba mozdult el (Magyar Hírlap)
Az EP-képviselők azért támadták Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és a bizottságot, mert részben megállapodásra jutott Magyarországgal, amivel elismerte, hogy a jogállam rendben van és jól működik.
jan. 21
11:54
Lionel Messi újra olimpiai bajnok akar lenni, futballozna Párizsban (Magyar Nemzet)
A 38 éves klasszis vállalná az olimpiai szereplést Argentínával, de még ki kell jutnia a csapatnak.
jan. 21
12:00
Javítható a díszkertészetek versenyképessége (Agroinform)
A legkisebb gazdaságok számára is lesznek lehetőségek a fejlődésre.
jan. 21
12:00
Hollywood újabb sztrájkra készül: a zenészek védelmet követelnek az MI-vel szemben (vg.hu)
A szórakoztatóiparban dolgozó zenészek szakszervezete védelmet akar a mesterséges intelligenciával szemben, valamint béremelést, az egészségügyi ellátás javítását követeli.
jan. 21
12:00
Így csapódott be a magyar felfedezésű kisbolygó Európa felett (SzMo)
A kisbolygó vasárnap kora hajnalban csapódott be Európa felett. A jelenségről több felvétel is készült Lipcsében, Berlinben és Prágában is.
jan. 21
12:00
Olena Zelenszka szerint Ukrajna demokratikus minta (Magyar Nemzet)
A nyugati politikusok és a média hamis képet fest Ukrajnáról, leplezni próbálják az antidemokratikus tendenciákat és a rendszerszintű korrupciót.
jan. 21
12:00
Bárki szedhet belőle – szaporodnak a gyümölcsösök a budapesti közparkokban (Telex)
A városokból szinte teljesen eltűntek a gyümölcsfák, mondván piszkítják a járdákat és az utakat, miközben a magyarok gyümölcsfogyasztása nagyon alacsony. A Főkert ezen is megpróbál változtatni: már öt közparkban teremnek kísérleti gyümölcsöskertjeik, Budafokon Magyarországon először lesz Miyawaki-gyümölcsös.
jan. 21
12:00
Amatőr magyar csillagász közel 4 milliárd éves Hold-krátert fotózott (SzabolcsiHír)
A Clavius-kráter egyike a Hold legnagyobb krátereinek a maga 231 km-es átmérőjével.
jan. 21
12:02
Bodó Richárd csodagólját a második legszebbnek szavazták meg az Eb oldalán (Magyar Nemzet)
Játékosunk igencsak szokatlan helyzetben és mozdulattal vette be szombaton a horvátok kapuját.
jan. 21
12:06
Hivatalos: csapatot váltott Szalai Attila (Infostart)
A német élvonalban szereplő Hoffenheim magyar futballistája egy másik Bundesliga-csapathoz, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburghoz került kölcsönbe.
jan. 21
12:06
Megjelent a központi felvételi javítási útmutatója (ATV)
Megjelent a javítási útmutató a központi felvételihez. Akik a január 20-ai vizsgán nem tudnak részt venni, január 30-án pótolhatnak.
jan. 21
12:06
Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel "magába zárkózó, ideologikus, erőszakos központtá vált" (444.hu)
A Fidesz EP-képviselője szerint Nyugat-Európában nem kérdezik meg az embereket semmiről, csak rájuk erőltetik a dolgokat.
jan. 21
12:06
Videó: 3 meccs, tökéletes lőlap – Imre Bence eddigi 13 gólja az Európa-bajnokságról (m4sport.hu)
Imre Bence az első két mérkőzés után, Izland ellen mutatkozhatott be az Európa-bajnokságon. A Ferencvárosi TC 21 éves jobbszélsője eddig szenzációs teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet, Izland, Ausztria és Horvátország ellen is hibátlan lövésmutatóval zárt, és összesen 13-szor volt eredményes.
jan. 21
12:06
Ezek az alkotások vezetik a BAFTA-jelöléseket (Life)
Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmjét pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia - számolt be róla a BBC News.
jan. 21
12:06
Ukrán terror a piacon (Magyar Hírlap)
Sok az áldozat a csapás nyomán.
jan. 21
12:06
A szibériai fagyott talajból felszabaduló vírusoktól tartanak a tudósok (Telex)
A klímaváltozás miatt a talaj kiolvad, és több az ipari tevékenység is a jégtelenedő északi-sarki régióban. Ez mind új ősi vírusok felszabadulását okozhatja.
jan. 21
12:12
Megállapodást kötött a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és az Szfe (ProfitLine)
Együttműködési megállapodással erősíti stratégiai partnerségét a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Szfe) - közölte a Soproni Egyetem szombaton az MTI-vel.
jan. 21
12:12
Tóth Vera üzent Tóth Gabinak: "A hit a legfontosabb" (Ripost)
Az énekesnő koncert közben lepte meg születésnapos húgát.
jan. 21
12:12
Nagy bajban lehetnek a nyugdíjasok 2024-ben, ez sokakat érint! (SzMo)
Sokan ráfizethetnek, ha készpénzzel szeretnék kiegyenlíteni a kötelezettségünket. Éves szinten akár 36 ezer forintot is kiszedhet a bank a nyugdíjasok zsebéből.
jan. 21
12:12
Elvesztheti a fél tüdejét Mariann, aki három gyermekét mentette ki a tűzből Sajóládon (BorsOnline)
Nagy harcot vív az édesanya a kórházban.
jan. 21
12:12
Bagger 293 – a leghatalmasabb szárazföldi jármű az egész világon (Rakéta)
220 méter hosszú, 94,5 méter magas és 14,196 tonna – a világ legnagyobb szárazföldi járműjének az üzemeltetéséhez 5 főre van szükség, és bár tényleg képes a helyváltoztatásra, de csak idegőrlően lassan.
jan. 21
12:12
Határ Bernadett csapata legjobbja volt, Kiss Virág dupla duplája (Magyar Hírlap)
A Francia Kupa negyeddöntőjében Studer Ágnes csapata, a Carolo Basket 73-54-re kikapott Lyonban - így nem jutott a négy közé -, a válogatott irányító 16 perc alatt 4 pontot és 2 gólpasszt ért el.

Keresés