Öt hónappal az önkormányzati választások előtt egy nyolc éve már a Fidesz által beígért, és sokak által szorgalmazott javaslatot melegített fel a Jobbik-Konzervatívok: csak erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt, büntetlen előélet mellett legyen valaki választható közhatalmi testületbe, például képviselő-testületi tagnak.
A jelenlegi viharos időszakban különösen felértékelődik az olyan kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttműködések jelentősége, amilyen Magyarország és Vietnám együttműködése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Érdemes jól megvizsgálni a mém érmék helyzetét, hiszen egy ideje már a kriptopiac fókuszában tartózkodnak, sőt, több token szárnyalt 100% fölé. Ráadásul ez még csak a kezdet, sokkal nagyobb nyereségek is várhatók.
A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is, melyről nagyon sok családi ház tulajdonos nem is tud, így akár több százezer forintos bírság is lehet a vége.
Az egészségünkre mindig fontos vigyáznunk, de talán az egyik legnehezebb dolgunk a téli hónapokban van. Mégis mit tehetünk télen az egészségünkért? Téli immunrendszer erősítés a szabadban A téli hónapokban valószínűleg kevésbé vonzó a szabadban tartózkodás, de ennek ellenére kulcsfontosságú a friss levegőn eltöltött idő. A szabadban végzett mozgás
A világ legjobb filmjének vagy a történelem legkiemelkedőbb alkotásainak meghatározása mindig szubjektív feladatnak tűnik, hiszen mindenki saját egyedi ízléssel rendelkezik. Mégis, felmerül a kérdés: mely filmek ragadták magukkal a legtöbb embert az évek során? Ezt a kihívást vállalva érdemes elmerülni azokban a filmművészeti remekművekben, melyek
Ahogy mondani szokták: „Ahány ház, annyi szokás“. Így van ez a magyar nyelvvel is. Minden tájegységben találhatunk olyan szavakat, amik hallatán mások csak tátott szájjal néznek. Te mennyire ismered ezeket a kifejezéseket? A kvíz kitöltésével megtudhatod. A kérdéseket a Start gombbal indíthatod. Ha végeztél, kattints a Befejezés gombra! Felismered
Szalai Attila, a német élvonalban szereplő Hoffenheim magyar futballistája egy másik Bundesliga-csapathoz, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburghoz kerülhet kölcsönbe.
A mai napon a SkyShowtime nézői számára egy csemege vált elérhetővé. Az Asteroid City Wes Anderson legújabb alkotása, melyet a hazai mozikban is bemutattak, és melyben olyan sztárokat láthatunk a főszerepekben, mint Tom Hanks, Willem Dafoe, Steve Carell, Jeff Goldblum, Scarlett Johansson, Edward Norton, Margot Robbie és Bryan Cranston.
A 2024-es munkaerőpiaci trendek komoly feladat elé állítják idén is a szereplőket. Ebben az évben is elmondható lesz, hogy a külföldi munkavállalók, új technológiák és különböző „taktikák” fogják formálni és
Jól tervezettnek, jól "kalibráltnak" nevezte a tavaly februárban bevezetett új alapellátási ügyeleti rendszert a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A kvantumszámítógép-ipar területén úttörő szerepet betöltő Quantinuum cég értéke egy nemrég lezajlott 300 millió dolláros tőkebevonási kör után elérte az 5 milliárd dollárt.
Remake készül a nyolcvanas évek egyik kultklasszikusából, izgalmas előzményfilmet kap a 2015-ös Mad Max-mozi, Ryan Gosling pedig kimustrált kaszkadőrként domboríthat: mutatjuk az idei akciófilmes kínálat várható csúcsproduktumait!
A győri Széchenyi István Egyetem „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. A Széchenyi István Egyetem új mesterképzésén részt vevők okleveles modern technológiai és kiberbiztonsági jogi szervező végzettséget szereznek. „A Széchenyi István Egyetem
A világjárvány alatt a webáruházak a virágkorukat élték, a bolttulajdonosoknak az elmúlt másfél évben az okozott fejtörést, hogyan tartsák meg a vevőiket, és miként tűnjenek ki a sok versenytárs közül. A gyors e-vásárlás és az 1-2 napos kiszállítás alapkövetelmény lett, így az applikációs webshopok előnyhöz jutnak.