2024. január 20. szombat

jan. 20
11:54
Megérkezett az Éden Hotel utolsó játékosa (Digital Hungary)
„Sámán vagyok, hat ujjal születtem” – mesélte Maya Arninak, aki túl sok hasonlóságot vél felfedezni magában és Ady Endrében. Az Éden Hotel új játékosa hamar lecsapott Arnira, Szani pedig szingliként folytatja. De ez még nem minden! Maya további bonyodalmakat okozhat, hiszen titkos küldetése is van.
jan. 20
12:00
Közös gombatripen szeretett egymásba az Így jártam anyátokkal sztárja és friss felesége (Telex)
Josh Radnor és pszichológus menyasszonya két évvel a pszichedelikus élmény után már össze is házasodtak. A szertartást szabad téren, hóesésben tartották.
jan. 20
12:06
Rengeteg áramot adnak, cserébe nem kérnek semmit – az algák (Infostart)
Az eddig ismert fajoknál akár tízszer nagyobb áramtermelésre képes zöldalgatörzset azonosítottak a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai. Tóth Szilviát, a Növénybiológiai Intézet munkatársát kérdezte az InfoRádió Szigma - A holnap vílága című tudományos magazinműsora.
jan. 20
12:06
Zelenszkij cinikusan üzenget Donald Trumpnak (HírTV)
Volodimir Zelenszkij meghívta Ukrajnába a korábbi amerikai elnököt, de kötött hozzá egy feltételt. Közben pedig retteg Trump visszatérésétől.
jan. 20
12:06
Aggasztó hírek érkeztek Katalin hercegné állapotáról, veszélybe kerülhet a gyógyulása ha nem változtatnak az eredeti terveken (Promotions)
Egy királyi szakértő szerint Katalin hercegné számára nem ideális, ha otthonában folytatja a felépülését műtétje után.
jan. 20
12:06
Hogyan támogatják az elektromos autók vásárlását Nyugaton? (Mandiner)
Franciaország mellett még négy ország van, amelyek érdemben támogatják a nulla kibocsátású elektromos autók elterjedését: Németország, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság. Lássuk, milyen mértékű támogatást biztosítanak a különböző államok!
jan. 20
12:06
Nevettél már ma? Orbán embere elárulta a hétpecsétes titkot a Vietnámmal való haverkodásról (Nyugati Fény)
Mindenki erre várt!
jan. 20
12:06
Kiderült, melyik városokba utaztak a legtöbben tavaly a ferihegyi reptérről (Telex)
A Budapest Airport értékelte a tavalyi évet, és elárulták, hova szeretnének még közvetlen járatokat.
jan. 20
12:08
Németh Lajos elmondta: ezért tűnik el lassan a négy évszak (Mandiner)
Mutatjuk, mire kell készülnünk a meteorológus szerint.
jan. 20
12:12
A magyar munkahelyek és a gazdaság védelme kulcsfontosságú (ProfitLine)
A családok és a magyar munkahelyek védelme érdekében a kormány arról döntött, hogy 2024-ben 65 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát, továbbá meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoz
jan. 20
12:12
Lantos Csaba: Folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon (Magyar Hírlap)
Jól startolt a Napenergia Plusz Program.
jan. 20
12:12
Megküzdött a szavakkal Alex Soros Davosban, amikor Trumpot kritizálta (Mandiner)
"Tudják, öö, tudják, öö..." – mondta a tőzsdespekuláns fia.
jan. 20
12:15
Pánik, egyre több adós, egyre nagyobb összegű közüzemi számlával tartozik (Piac és Profit)
A követeléskezelői piacot is elérte az infláció hatása: egyre több adós, egyre nagyobb közüzemi számlával tartozik a szolgáltatóknak - fejti ki Bódizs Kornél a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége, a MAKISZ elnöke. Hozzátéve: a követeléskezelők a kisebb összegű követeléseknél különösen nagy energiát fordítanak arra,
jan. 20
12:18
Horgászengedély 2024 árak: mi kell a horgászengedély kiváltásához 2024-ben? (Pénzcentrum)
A magyarok egyik legélvezetesebb hobbija a horgászat nem véletlenül, hiszen az ország dúskál a halakban gazdag édesvizekben, azonban a horgászat ma már a legkevésbé sem tartozik az olcsó szabadidős tevékenységeink közé. A horgászat egyik alapfeltétele a horgászvizsga sikeres letétele mellett a horgászengedély kiváltása, aminek természetesen idén is
jan. 20
12:18
Az Európai Unió külügyi főképviselője szerint Izrael pénzeli a Hamászt (444.hu)
Izrael határozottan visszautasította a vádakat.
jan. 20
12:18
Kínában tovább él a négyajtós Volkswagen Passat (Autónavigátor)
Likvidálta a négyajtós Passatot a Volkswagen, a klasszikus felépítés egyre kevesebb vevőt csábít, ezért a B9 kódjelű generációból már Európában,
jan. 20
12:18
Fotón Borbély Alexandra ikrei, akik a legbájosabb rosszcsontok, akiket valaha láttunk (Glamour)
Borbély Alexandra az Instagram oldalán egy olyan elképesztően édes fotót osztott meg, amellyel egyszerűen tényleg nem lehet betelni. Mutatjuk!
jan. 20
12:18
Itt az első kép Cillian Murphy legújabb filmjéből (Igényesférfi.hu)
Cillian Murphy zseniális alakítását ezúttal a Small Things Like These című filmben láthatjuk, amely Írország történetének egy sötét titkát tárja fel.
jan. 20
12:18
Rejtélyes tragédia Várpalotán (Magyar Hírlap)
Cipő és kabát nélküli holttestre bukkantak.
jan. 20
12:18
Új csúcson a világ legfontosabb tőzsdeindexe (Növekedés)
Pénteken örökös csúcsára emelkedett az S&P 500 index: erre ilyen gyorsan egy nagy válság végén még sosem került sor.
jan. 20
12:18
Csodálkozunk, hogy mindenki lottózik? Már több mint ötmilliárd a főnyeremény! (Mandiner)
Minden idők második legmagasabb főnyereményét viheti el a szerencsés, aki helyesen tippeli meg az ötöslottó nyereményeit.
jan. 20
12:18
Másfélszeresére nőtt tavaly Kína járműexportja (Autószektor)
Tájékoztatása szerint ezen belül az az alternatív hajtású járműveket magában foglaló "új energia" (NEV) járműkategória exportja 77,6 százalékkal emelkedett 1,2 millióra. Kína legfontosabb autóipari exportpiacai Nyugat- és Dél-Európa, különösen Belgium, Spanyolország és az Egyesült Királyság, valamint Délkelet-Ázsia, ezen belül is Thaiföld - mondta
jan. 20
12:24
Szántóföldbe fagyott burgonya: rekordszinten az árak. Vajon megéri a betakarítás? (Agroinform)
Meredeken emelkedik a burgonya ára.
jan. 20
12:24
Hangos ajtózsanér – az uborka lehet a megoldás? (Agrofórum)
Amióta világ a világ (de legalábbis használunk ajtót), az ember kutatja, miként lehet optimálisan, zajcsillapítással záródó nyílászárókat tervezni – vagy ha már nyikorog a zsanér, mivel lehet ezt az idegtépő hangot csillapítani? Mert ugye, a nyikorgás nem kellemes. Nehéz mellette aludni, pihenni, de dolgozni, koncentrálni is. Persze, meg lehet olaj
jan. 20
12:24
Kim Dzsongun az egész világnak hazudik: mérhetetlen szegénysegben él Észak-Korea, meddig tartható még így a diktátor rémuralma? (Promotions)
Egyre több hír szivárog ki, ez az oka az ország aggodalmának.
jan. 20
12:24
Littler lett a legfiatalabb dartsjátékos, aki kilencnyilast dobott (Magyar Hírlap)
Az angol tinédzser péntek este a World Series bahreini állomásának negyeddöntőjében produkált tökéletes leget.
jan. 20
12:24
Mikkelsen: Örülök, hogy a Montén térhetek vissza a WRC legerősebb kategóriájába (Racing)
Andreas Mikkelsen 2019 után idén visszatér a WRC legerősebb kategóriájába a Hyundai Motorsporttal. A norvég versenyző bízik benne, hogy soki pontot tud szerezni a koreai gyártónak a Montén.
jan. 20
12:24
Tragédia Várpalotán: női holttestet találtak az utcán (naphire.hu)
Egy kutyáját sétáltató nő vette észre a félig a járdán, félig egy kocsi alatt fekvő nőt.
jan. 20
12:24
Kiderült, Nicole Kidman a karrierje érdekében mindenkinek hazudott egy fontos dologról (Sassy)
Mindenki mást tart elfogadhatónak, ha arról van szó, hogy előmozdítsa a karrierjét. A színésznő úgy érzi, neki muszáj volt hazudnia.
jan. 20
12:30
Krúbi vlogolni kezdett a YouTube-on (Digital Hungary)
Az arénás koncertjére való készületeit kezdte el feltölteni YouTube-ra.
jan. 20
12:36
"Mikor fogsz megölelni?" – Elton John a szemünk előtt roppan össze függőségei miatt, mi pedig tapsolunk neki (Blikk)
Meg kell-e ölnünk azt, akinek születtünk, hogy azzá válhassunk, akik lenni szeretnénk?
jan. 20
12:36
Bekeményít a NAV, idén is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket (ATV)
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
jan. 20
12:36
Most jöhetnek a 3D nyomtatás évei (autopro)
A jövő egyik legfontosabb technológiája lesz a 3D nyomtatás.
jan. 20
12:36
Aggasztó hírek érkeztek Katalin hercegné állapotáról, veszélybe kerülhet a gyógyulása (Magyar Hírlap)
Egy királyi szakértő szerint Katalin hercegné számára nem ideális, ha otthonában folytatja a felépülését műtétje után.
jan. 20
12:36
4500 éves egyiptomi sírra és kincsekre bukkantak régészek (Hamu és Gyémánt)
Az ásatások során úttörő felfedezést tettek a Kairótól mintegy 30 kilométerre délre fekvő Szakkara nekropoliszában azok a kutatók, akik egy több mint 4000 évvel ezelőtt sziklába vájt ókori egyiptomi sírt találtak. A figyelemre méltó feltárás az egyiptomi és japán régészek közös munkájának sikere – erősítette meg a hírt nemrégiben az egyipt
jan. 20
12:36
Varga Mihály rendesen odapirított Karácsonynak (Demokrata)
“Remélhetőleg idén már hajlandó lesz befizetni a közterheket" – közölte a pénzügyminiszter.
jan. 20
12:36
Jürgen Klopp egy csodálatos ember (naphire.hu)
Jürgen Klopp felajánlotta a halálos beteg volt angol kapitánynak, hogy egy napra átadja neki a Liverpool edzői feladatait.
jan. 20
12:42
Meghalt Mary Weiss (Blikk)
75 éves korában elhunyt Mary Weiss, akit a legtöbben a 60-as évekbeli Shangri-Las nevű együttes énekeseként ismert a közönség.
jan. 20
12:42
Magyarország a Vietnám és az unió közötti kapcsolatok fejlesztésében érdekelt (Magyar Hírlap)
A délkelet-ázsiai ország a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága.
jan. 20
12:42
Tragédia: Női holttestet találtak a várpalotai étterem mögötti lépcsősoron (Nyugati Fény)
Egy kutyát sétáltató környékbeli találta rá.
jan. 20
12:48
Újrahasznosítható tálca: új és fenntartható megoldás a kiskereskedelembe (Agroinform)
Bíznak benne, hogy az új termék bolti szinten terjed majd el.
jan. 20
12:48
270 ezer euróért kelt el Schwarzenegger karórája (Igényesférfi.hu)
270 ezer eurós leütési áron kelt a karóra, amely miatt Arnold Schwarzenegger nemrégiben lekapcsolták a müncheni repülőtéren
jan. 20
12:48
Gurubi Ágnes: Számok (Könyves Magazin)
Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével (olvass bele) 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a tizedik, befejező része. (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész)
jan. 20
12:48
Varga Mihály oda ütött, ahol az a legjobban fáj Karácsonynak (Mandiner)
A pénzügyminiszter nyíltan elmondta a véleményét a főpolgármester közteher-fizetési hajlandóságáról.
jan. 20
12:54
Óriási bírói műhiba történt a kézilabda-Eb csúcsrangadóján, de... (Infostart)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elismerte, hogy játékvezetői műhiba történt a címvédő Svédország és a világbajnok Dánia pénteki rangadóján az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában.
jan. 20
12:54
Újabb ukrán települést foglalt el az orosz hadsereg (HírTV)
Közben a harcok hevében dróntámadás miatt hatalmas tűz keletkezett egy oroszországi olajtárolónál.
jan. 20
12:54
Már a vakcina sem jelent védelmet a madárinfluenzával szemben (Agroinform)
Franciaországban egy vakcinázott kacsaállományt tizedel a madárinfluenza.
jan. 20
12:54
Brutálisan megdrágul idén nyáron a magyarok kedvenc üdülőhelye (ATV)
Görögország új éghajlati adót vezet be a szálláshelyeken, ami azt jelenti, hogy az idelátogató turistáknak felárat kell majd fizetni a szállásért. Az ország új adóból befolyt összeget a közelmúltban pusztító erdőtüzek és áradások okozta károk helyreállítására fordítja.
jan. 20
12:54
Miért felejtjük el az álmainkat? (Magyar Hírlap)
A tudósok megválaszolták ezt a régi kérdést, nem is gondolnál a valódi okra.
jan. 20
12:54
Váratlanul bezuhan az orosz gabonaexport (Agrárágazat)
A legtöbb célországban jelentősen visszaesett az orosz gabonaexport az év elején a főbb árucsoportoknál.

Keresés