2024. január 2. kedd

jan. 2
7:12
Szijjártó izraeli miniszterrel telefonált és megerősítette a rossz hírt a Hamász által meggyilkolt túszról (ATV)
A magyar álláspont nem változik: kiállunk amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát - írta a Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter január 1-én este.
jan. 2
7:12
Okkal ez a legnépszerűbb BMW itthon! – frissített BMW X5 teszt (Autónavigátor)
A BMW már az 1990-es évek végén érezte, merre indul majd a világ az autógyártás terén, és már akkor bemutatták
jan. 2
7:12
24 percig volt halott a 39 éves nő: elmondta, mi volt a túlvilágon! (Ripost)
Négy defibrillátort használtak, hogy megmentsék az életét.
jan. 2
7:12
A Reszkessetek, betörők!-et és még sok felejthetetlen filmet neki köszönhetünk: John Hughes (Képmás)
Filmjeit évente újranézzük, hozzátartoznak az ünnep és az azt követő kuckózós napok meghittségéhez. Mégsem ismerjük őt. Vagy mégis! Hiszen élete számos ponton olyan, mintha egy filmjét néznénk. Feleségét egy középiskolai bálnak köszönheti. Amikor New Yorkba szökik másodállása ügyeit intézni, fő munkahelyén úgy rendezi be az íróasztalát, mintha csak
jan. 2
7:12
Szívszorító történetek: így emésztette fel a tűz Terike, István, Zoltán és András házát (BorsOnline)
Garantáltan könnyeket csal a szemedbe a négy történet.
jan. 2
7:12
Minden, amit az alapterületről tudni kell a Csok Plusz igénylőknek (KKV Magazin)
A hónap elején kiadott Csok Plusz rendelet a támogatott hitel céljául szolgáló ingatlannal szemben is számos követelményt támaszt. Az egyik feltétel ezek közül az ingatlan jelenlegi vagy építés/bővítés utáni mérete, ugyanis a jogszabályban rögzítésre kerültek az ingatlan típusától, valamint a gyermekek számától függően minimálisan elvárt alapterüle
jan. 2
7:12
Levágta az ujját véletlenül a műsora közben (Magyar Hírlap)
Szilveszteri produkciója közben levágta az ujját egy magyar bűvész a színpadon.
jan. 2
7:12
Miféle vírus tombol már megint? (Mandiner)
Született egy bivalyerős mutáció. Voltam Covid-os, elég szar, de ehhez képest a fasorba’ nem volt.
jan. 2
7:12
Kiadták a figyelmeztetést köd miatt, hétvégén jön a fordulat (Magyar Nemzet)
A déli országrészben tartós köd miatt figyelmeztetést adtak ki keddre.
jan. 2
7:12
Japán további akadályokat gördít az oroszországi autóimport elé (Autószektor)
A tárca tájékoztatása szerint Kisida Fumio külügyminiszter a G7-ek online értekezletén jelentette be, hogy az év végéig Japán további szankciókat fog bevezetni olyan személyekkel, szervezetekkel, valamint harmadik országokkal szemben, amelyek vagy akik hozzájárulnak az Oroszország ellen foganatosított korlátozások kijátszásához. Az újabb japán inté
jan. 2
7:14
Orbán Viktor a TikTok-on találgatja, melyik kormánytagja kicsoda (Mandiner)
A vicces felvételen a kormányfő saját kormánytagjainak gyerekkori fényképeivel szembesül.
jan. 2
7:18
Romlik a helyzet: Irán hadihajót küldött a Vörös-tengerre, a britek is lépnének (Infostart)
Előtte az USA küldött komoly felszólítást a húsziknak, akik felpörgették a támadásokat. Időközben elképesztően megdrágult az itt áthaladó kereskedelmi hajók biztosítása.
jan. 2
7:18
Szijjártó izraeli miniszterrel telefonált és megerősítette a rossz hírt a Hamász által meggyilkolt túszról (ATV)
A magyar álláspont nem változik: kiállunk amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát - írta a Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter január 1-én este.
jan. 2
7:18
Waskovics Andrea kapta 2023-ban a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt (Márkamonitor)
A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2023-ban Waskovics Andrea nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az üvegcipő és a Pinokkió című előadásokban nyújtott alakításaiért. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.   A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a sz
jan. 2
7:18
Müller Péter: "Felszabadítani csak az tud, aki segít kibontani a szárnyaidat, és megtanít repülni" (Life)
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
jan. 2
7:18
G.w.M. szilveszter este feledkezett meg Kulcsár Edináról, most a fél ország röhög a rapperen (Promotions)
G.w.M. hatalmasat rontott szilveszter este a Szerencsekerék adásán röhög most a fél ország
jan. 2
7:18
Jönnek megint a kemény mínuszok (Magyar Hírlap)
Az enyhébb napok után megint lecsap az igazi tél.
jan. 2
7:18
Szilveszter napján akartak bankot rabolni a banditák (Helló Magyar)
Egy bűnbanda úgy gondolta, hogy 1934 utolsó napján a legjobb időtöltés az, ha kirabolnak egy bankot. Választásuk a budapesti Szabadság téren található bankfiókra esett, amelyről úgy sejtették, hogy komoly zsákmányt rejthet. A támadás során azonban nem várt dolgok történtek, az egyik banki ügyfél tüzet nyitott rájuk.
jan. 2
7:18
Balaton-parti villákat terveznek az egykori zánkai MÁV-üdülő területén – egy miniszterig vezetnek a szálak (Forbes)
"Klasszikus balatoni villák" épülhetnek a volt zánkai MÁV-üdülő tóparti területén, amit 2022-ben adott el az állam.
jan. 2
7:18
Példátlan visszaesés: Több mint 5700 kripto ATM-et szereltek le 2023-ban (BitcoinBázis)
A kriptovaluta-automaták, azaz a kripto ATM-ek száma először csökkent idén, és ez 2013. októbere óta az első visszaesést jelenti. Az
jan. 2
7:18
Finoman szólva sem lett acélos a Cybertruck töltési teljesítménye (Villanyautósok)
Úgy tűnik, egyelőre óvatos a Tesla a 4680-as cellákkal.
jan. 2
7:20
Vegyes forintmozgás kedd reggel (Magyar Hírlap)
Az euró 383,54 forintra erősödött fél hétkor a hétfő kora esti 383,27 forintról.
jan. 2
7:24
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezérét: videón a brutális támadás???? (Blikk)
A dél-koreai ellenzék vezérét egy sajtóeseményen szúrták nyakon Busanban. Lee Jae-myungot, a legnagyobb dél-koreai ellenzéki párt vezetőjét kedd reggel a bal oldalán szúrta meg egy 50-60 éves férfi.
jan. 2
7:24
Szoboszlai lesérült a Newcastle elleni meccsen (vg.hu)
Klopp megerősítette, hogy Szoboszlai Dominik combizomsérülést szenvedett:
jan. 2
7:24
Völgyi Zsuzsi szakított 20 évvel fiatalabb szerelmével (SzMo)
Az énekesnő egy évig titkolta a kapcsolatukat, mert nem akarta, hogy a korkülönbség miatt bántsák őket.
jan. 2
7:24
Indítsuk az új évet méregtelenítéssel (Agrofórum)
Íme, itt a január. Gazdagabbak lettünk (jó esetben) remek ajándékokkal, meghitt családi pillanatokkal, na meg jó néhány pluszkilóval. Ez utóbbiaktól igencsak sürgősen szeretnénk megválni, de bármely gyorsan jöttek, távozni nem fognak ilyen észrevétlenül. Kezdődhet hát az újévi méregtelenítés és ezzel együtt a tudatos testmozgás is.
jan. 2
7:24
Az orbáni populista autokráciát kutatta az oktató, akit kirúgtak a Corvinusról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 2
7:24
Döbbenet: nyakon szúrták a dél-koreai ellenzéki képviselőt (Mandiner)
Az újságírókkal folytatott kérdezz-felelek megbeszélés közben támadták rá a politikusra.
jan. 2
7:24
Legalább harmincan vesztették életüket a Japánt sújtó katasztrófában (Magyar Nemzet)
A távol-keleti országot 7,5-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn.
jan. 2
7:24
Mi történik a forinttal? Rosszul ébredt a hazai fizetőeszköz az év második napján (Nyugati Fény)
Az euró és a dollár jegyzése is nőtt hétfő este óta.
jan. 2
7:24
Pénzt kapnak a családok! Íme a dátumok (naphire.hu)
Mutatjuk, mikor jön a családi pótlék 2024-ben.
jan. 2
7:26
2024 adóváltozásai: könnyebb lesz a kivát választó cégek élete, és csökken a túró rúdi áfája (vg.hu)
2024-től a kiva szerint adózó cégek lehetőséget kapnak a cégek átstrukturálására, csökken a túró rúdi áfája, és a NAV már az áfabevallások tervezetét is elkészíti.
jan. 2
7:30
Késsel sebesítette meg Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőt egy férfi (HírTV)
Késsel nyakon szúrta egy ismeretlen férfi Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőt, aki kedden Puszanban tett látogatást - közölte a helyi rendőrség.
jan. 2
7:30
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes
jan. 2
7:30
Szentkirályi Alexandra: Megvédjük a magyar emberek munkahelyét (HR Portál)
A reményteli 2024-be léptünk, a kormány idén is tartja a céljait - közölte a kormányszóvivő hétfőn a kormány Facebook-oldalán megosztott újévi bejegyzésben.
jan. 2
7:30
Mégis mi történik a forinttal? Nézze, ennyiért válthatunk most eurót (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
jan. 2
7:30
Ezektől a busztípusoktól búcsúzunk az idén (autopro)
Nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy már januárban megjósoljuk néhány modell teljes búcsúját.
jan. 2
7:30
Klopp megerősítette, Szoboszlai megsérült a Newcastle ellen (m4sport.hu)
A magyar középpályást a 64. percben cserélte le a német edző, de addigra már késő volt.
jan. 2
7:30
Nem talált iskolát a gyerekeinek, máris távozna a Chelsea és a Manchester United korábbi labdarúgója (Sportal)
Francia sajtóhírek szerint Nemanja Matics átigazolási kérelmet nyújtott be a Rennes vezetőségéhez.
jan. 2
7:36
Olcsóbb lett a forint (Menedzsment Fórum)
Az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, igaz, a svájci frankkal szemben erősödött.
jan. 2
7:36
Zelenszkij: Putyin egy állat, aki megeszi vacsorára az EU-t (444.hu)
2024-ben új lapja nyílik a háborúnak, Európa magát támogatja, ha Ukrajnát támogatja – mondta az ukrán elnök.
jan. 2
7:36
Különösen veszélyes jelenségre hívták fel a figyelmet a meteorológusok, a fél országra kiadták a riasztást miatta (Promotions)
Komoly meglepetéseket tartogat 2024 első hetének az időjárása.
jan. 2
7:36
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Magyar Hírlap)
Az ukrán-magyar határszakaszon 2178-an léptek be Magyarországra.
jan. 2
7:36
Hullócsillagokkal lesz tele január elején az éjszakai égbolt (Hamu és Gyémánt)
A szerencsésebbek akár 130 hullócsillagot is láthatnak az éjszakai égbolton január első pár napjában, a Quadrantidák ugyanis ezekben a napokban érkezik meg. Az új év egyik legfontosabb csillagászati látványosságának csúcsa január 4-re esik majd. The Quadrantid meteor shower is the first meteor shower of the year. At the maximum, over
jan. 2
7:36
Nyakon szúrtak egy dél-koreai ellenzéki vezetőt (Magyar Nemzet)
Egy rendezvényen nyakon szúrták Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőt, akit kórházba kellett szállítani.
jan. 2
7:36
Érdemes figyelni: élesítette az új rendszerét a NAV (Forbes)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA). Itt vannak a részletek és a határidők.
jan. 2
7:36
Hobo dermesztő interjúban pirított oda a hazugoknak (Mandiner)
Hobo azzal a mítosszal próbál leszámolni, hogy vannak olyan zenészek, énekesek, akik azt állítják, hogy korábban, a rendszerváltás előtt, betiltották, elnyomták őket. Teszik ezt úgy, hogy a mai napig is aktív politikai szerepet vállalnak.
jan. 2
7:38
Itt van 2024, a sorsdöntő választások éve (Mandiner)
Több milliárd ember dönthet arról idén, hogy milyen irányba menjen tovább országaik és ezzel a világ sorsa.
jan. 2
7:42
Adózási határidők január 8. és 14. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
jan. 2
7:42
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezetőjét (vg.hu)
Ellátták a politikus sebesülését, a pártvezetőt Szöulba szállították, ahol megoperálják.

Keresés