Mindannyian tudjuk, hogy a Z generáció előrébb jár a divat, a popkultúra és hát…nagyjából minden területen. Persze ez nem jelenti azt, hogy az őket megelőző generációkkal valami baj lenne, különböző
Ha mond neked valamit a " le ne késsük a csúszást", akkor bizony téged is beszippantott a Sliders című széria, ami anno óriási népszerűségnek örvendett. De amíg a sorozat örök, addig szembe kell nézni a fájdalmas valósággal, hogy egykori kedvenceink igencsak megöregedtek.
A TikTok nemrégiben figyelemre méltó mérföldkövet ért el: az első nem játék jellegű mobilalkalmazás lett, amely 10 milliárd dolláros felhasználói költekezést generált.
A bankok többsége már most közzétette az ajánlatait, és ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között jellemzően már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek - írja gyorselemzésében a Bank360.hu.
Az idei évet meghatározta az infláció, ami továbbra is terítéken marad. A jövő év elején folytatódhat a dezinflációs folyamat, ám a lakossági fogyasztás élénkülése újabb inflációs nyomást hoz, ezért 2024 második felében 5 százalék körüli inflációra van kilátás, ami még mindig magas szintet jelent a célhoz képest. A forint viszonylag stabil lehet jö
Viharokkal telve teltek a karácsony utáni napok az Egyesült Királyság és Írország számára, a szigetországot elérte ugyanis az Atlanti-óceán felől érkező Gerrit, amely erős szelet és áradásokat hozott magával.
A ciklámen kedvelt dísznövény, szépen virágzik természetes környezetben is, mint a hazánkban őshonos erdei ciklámen. A lakásokban díszítő faj a szobaciklámen, ami meglehetősen érzékeny a környezeti körülményekre.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint idén ősszel a nemzetközi légi forgalom elérte a járvány előtti állapot 98,2 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a világ polgárai szinte ugyanolyan buzgalommal utaznak szerte a világban, mint 2019-ben.Minden egyes nappal fejlődik a fellendülés, és 2024 végére vissza kell érnünk a
Bár legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a különféle üdítőitalok nincsenek kifejezetten pozitív hatással egészségünkre, sokan mégis nagyon gyakran fogyasztjuk őket. De mi is zajlik le pontosan a testünkben, ha rendszeresen, akár minden nap iszunk egy doboz üdítőt?
90 éves korában elhunyt Ana Ofelia Murguía mexikói színésznő, aki a Disney Pixar Coco című Oscar-díjas animációs filmjében Coco mama hangját kölcsönözte, írja a BBC.
Stabil, de törékeny. Így jellemzik az elemzők a mai Bosznia-Hercegovinát, ahol az EU békefenntartó műveletét januártól magyar parancsnok irányítja, Sticz László vezérőrnagy személyében.
A negyedmillió hazai látássérültnek a közlekedés sokkal nehezebb feladat, mint azoknak, akiknek jó a szemük: az akadálymentesítés nem mindenhol működik, gyakran saját magunknak kell kiharcolni. De ezért harcol egy szegedi szervezet is.
Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó, Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is, így kedden hajnali négy órakor egy vágányon, villamosvontatással megindulhat a vonatforgalom - közölte a Mávinform hétfőn este.
Nem sok változásra számítanak a szakértők az ukrán-orosz háború kapcsán 2024-ben. 2023-ban patthelyzet alakult ki. Oroszország mindenesetre eltökélt, így nem zárható ki, hogy megpróbálja megfosztani Ukrajnát a fekete-tengeri kikötőitől. Az elmúlt napokban mindkét fél súlyos csapást mért a másikra, hétfőn Vlagyimir Putyin az oroszok "pusztító eszköz
Ma már elképzelhetetlen, de nemrég általános volt, hogy az emberek egész életükben egy munkahelyen dolgoztak. Nem volt ritka az sem, hogy valaki ugyanabban a munkakörben dolgozott a munkába lepéstől egészen a nyugdíjazásáig. Napjainkban egy pályakezdő nemhogy többször vált munkahelyet, hanem akár pályamódosításra is kényszerülhet. A gyorsan változ
A hajmosás a nők többségénél igencsak időigényes, ezért sokan nyűgnek élik meg és próbálják minél hosszabb ideig kitolni a két hajmosás közti időtartamot. Egy új TikTok trend pedig állítólag valóban hatékony módszert javasol erre.
A mesterséges intelligenciák sokkal fontosabb szerepet töltenek be az életünkben, mint azt gondolnánk. A fejlesztések száma az utóbbi években exponenciálisan nőtt, a következő tíz évben már 15 milliárd mesterséges intelligenciával fog az emberiség együtt működni, ezek még a jelenleginél is jobban meg fogják határozni az életünket. Ám, ha tudatosan
2024. január 1-től alaposan megváltoznak a lakosságnak nyújtott hitelek feltételei. A piaci kamatozású lakáshitelek olcsóbbak lesznek az új kamatplafon alapján, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt. Szigorodik a babaváró, miközben megnő az összege, és elindul az akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt is adó CSOK Plu