Az átalakult utazási szokásokhoz igazítja menetrendjét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): január 19-étől a hétfői és pénteki csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje is változik - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Péntektől tovább nő az üzemanyag ára a magyarországi kutakon, így a különbség is a szomszédos országok áraihoz képest. Aki a határokhoz közel él, annak érdemes lehet benzintúrára indulni.
Erősen felhős vagy borult idő várható, majd délnyugat felől kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet, így délen és nyugaton kisüthet a nap csütörtökön.
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a január 14-én záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Andrei Dósa Füveskert című kötetét a 2023-as őszi Margón mutatták be, a szerzőt Veiszer Alinda kérdezte. Most az egész beszélgetést meghallgathatod. Fotó: Kováts Zsófia
Az Európai Központi Bank (EKB) az utóbbi időszak kritikáira reagálva egy friss nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy a pénzügyi intézmények nem mentesülnek a számviteli standardok betartása alól az egyesülések és felvásárlások esetében sem, hiába tenné ez zökkenőmentesebbé és gyakoribbá a határon átnyúló banki M&A-tranzakciókat - írja a Bloomber
Kezdje az Adózónával a 2024-es évet! Különleges ajánlatunk van az ön számára, rendeljen most: tájékozódjon a 2024-es adóváltozásokról a System Media által kínált Adózás 2024 kreditpontos e-learning-ből. Csomagjainkban már a 2024-es Adó-, Tb- és Munkajog-különszámok. A különszámok 2024-ben digitálisan is elérhetők! Új, Adózóna Extra csomagunkat vála
Napjainkban egy a széles nyilvánosság előtt létező világsztárnak tényleg minden egyes szavát és mozdulatát meg kell válogatnia, ha nem akarja, hogy hosszú időre ragadványává váljon, mémesüljön az a bizonyos tett. De akkor is alaposan át kell gondolnia, ha éppen szeretné, hogy ez történjen! George Russell javaslatokat is kapott idei pózára.
A barcelonai Tomorrow Mobility World Congress rendezvényen megjelent a világ innovációs ökoszisztémájának színe-java, viszont fájóan kevés kelet-közép-európai regionális szereplő mutatta be a fejlesztéseit, Budapest standja viszont üdítő kivételt jelentett. Az EIT Urban Mobility szervezésében (is) létrejött eseményen a Portfolio, a hazai hírportálo
A magyar topmodell, Epres Panni az alvási szokásairól mesélt nekünk, és elmondta azokat a szabályokat is, amiket minden nap igyekszik betartani, hogy kipihent legyen, megőrizze fiatalos megjelenését, vitalitását. Olyan aktív életet él anyukaként, hogy nem engedheti meg magának a fáradtságot.
Lezárta a Siemens az e-busz és e-kamion flották, valamint elektromos személygépkocsik számára kínált DC gyorstöltés terén vezető pozíciót betöltő Heliox vállalat felvásárlását. A holland székhelyű, mintegy 330 főt foglalkoztató cég akvizíciójával a Siemens a meglévő e-töltési portfólióját a 40 kilowattostól (kW) a megawatt töltésig, valamint a depó
Az elmúlt évek gazdasági környezete több változást hozott a munkaerőpiacon is, ilyen az eddig kevesebb figyelmet kapó, ún. gig economy, ami a műszak vagy projekt alapon végezhető munkákat és azokat digitális felületen keresők csoportját fedi le. Ezt a típusú egymásra találást segíti a Giggle: jelenleg 1000 céget kötnek össze 50 ezer munkakeresővel,
A spanyol bajnokságban listavezető Girona az U21-es magyar válogatott Yaakobishvili Antallal a soraiban 3–1-re legyőzte a Rayo Vallecanót a spanyol labdarúgó Király Kupa szerda késő este rendezett nyolcaddöntős mérkőzésén és továbbjutott.
A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége
Megújul Vászoly és Balatonszőlős-Pécsely víziközműrendszere. A több mint 300 millió forintos beruházás biztonságosabbá teszi a térség vízellátását - mondta ajtótájékoztatón az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.