Egy új tanulmány szerint azok az emberek, akik rendelkeznek egy meglepő fizikai tulajdonsággal, nagyobb valószínűséggel pszichopaták, mint azok, akikre nem jellemző ez az egy bizonyos dolog.
Amikor Leo kiskutya volt, a Paws for Purple Hearts nevű szervezeten keresztül szolgálati kutyának készült, a szükséges vizsgákat azonban nem sikerült teljesítenie. Gazdáját viszont azóta is kisegíti – ha nem is a megszokott módon.
A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus feladata a webes és asztali alkalmazások tervezése, fejlesztése, tesztelése, és az eredmények dokumentálása. A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus feladata a számítógép „szellemi” részének kialakítása. Munkája eredményeként kifejlesztett programokat és alkalmazásokat használjunk a munkában és az egyéb
Egy amerikai kutatás szerint a hallókészüléküket használó hallássérült felnőttek várható élettartama hosszabb lehet, mint a készüléket nem viselő halláskárosodottaké. Ha nem használja hallókészülékét, érdemes annak viselését is felvenni az újévi fogadalmai közé.
A két gyártó tíz évig garantálja a szoftverfrissítéseket a típushoz, így a kétmotoros Afeela nagyon lassan avul majd el, ráadásul jobban járhat, aki a vásárlás helyett inkább bérleti szerződést köt.
Igen szokatlan, hogy a brit királyi család tagjainak egészségéről közölnek részleteket a nyilvánossággal, ám most alig néhány óra különbséggel két ilyen hír is napvilágot látott.
A Közel-Keleten a közelmúltban szabadalmaztattak egy mesterséges intelligencia programot, amely sikeresen utánozni tudja az emberi írást, olyannyira, hogy ember meg nem mondaná, hogy azt egy program csinálta.
Eddig minden jel arra mutatott, hogy az orosz-ukrán konfliktus egy elhúzódó állóháború lesz, melynek talán egy nehezen megszülető, de kompromisszumos béke vethet véget. Mostanában viszont egyre több mérvadó nyugati elemzőház számol azzal az eshetőséggel, hogy Ukrajna elveszíti a háborút. Milyen sors várna ebben az esetben keleti szomszédunkra?
Az utóbbi években sokat javult a felszíni vizek minősége a holland növényházas körzetekben, azonban ez egy ideje megtorpant. A növényházak üzemeltetői coaching szolgáltatást vehetnek igénybe, hogy feltárják, hol lehet még javítani a dolgokon.
Monopóliumok, országoknál is nagyobb óriáscégek, amelyek alig adóznak, milliárdos CEO-k, tovább nyíló olló észak és dél között. Borús képet fest a világgazdaság jelenlegi irányáról az Oxfam idei egyenlőtlenségi jelentése.
A Visa egy közleményben bejelentette, hogy felvásárolta a Pismot, egy felhőalapú core banki platformot. A Visa és a Pismo egyesülése átfogó banki és kártyakiadói képességeket kínál felhőalapú API-kon keresztül. Ez a lépés kulcsfontosságú a Visa számára, amely lehetővé teszi, hogy kiterjeszthessék szolgáltatásaikat az újonnan megjelenő fizetési rend
A horkolás, és az abból kialakuló éjszakai légzéskimaradás, vagyis az alvási apnoé nem csak zavaró jelenségek, de gyengítik a szív-érrendszeri funkciókat is, és összeségében növelik a szívbetegségek kockázatát. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a hork
Pénteken ismét emelkedik az üzemanyagok ára, így tovább nő a különbség több szomszédos ország áraihoz képest. Most azok vannak szerencsés helyzetben, akik Szlovénia, Horvátország és Románia határához közel élnek, ugyanis ezekben az országokban egy liter üzemanyagon átlagosan 60-100 forintot lehet megspórolni a tankolásnál.
A menstruáció hossza személyenként változhat, néhány naptól akár hét napig is tarthat, a kis változások teljesen normálisak. Azonban, ha rendszeresen nagyon rövid ideig, akár csak egy-két napig tart a menzesz, annak okát mindenképpen érdemes kideríteni.
A sötét árnyalatok már hosszú ideje hódítanak a különféle szépségtrendeket illetően, ezúttal viszont úgy tűnik, a TikTok különleges szerepet tulajdonít a fekete manikűröknek.
Pénzügyi befektetők vásárolták meg a magyar csomagküldő piacon is erős pozíciókkal bíró cseh Packeta Groupot. A 2010-ben alapított vállalat tulajdonosai a CVC Capital Partners globális alapkezelő, valamint az Emma Capital cseh magánbefektetési holding konzorciumának értékesítik a vállalatot, a tranzakció a megfelelő hatósági jóváhagyásokat követően
Lezárta a Siemens az e-busz és e-kamion flották, valamint elektromos személygépkocsik számára kínált DC gyorstöltés terén vezető pozíciót betöltő Heliox vállalat felvásárlását. A holland székhelyű, mintegy 330 főt foglalkoztató cég akvizíciójával a Siemens a meglévő e-töltési portfólióját a 40 kilowattostól (kW) a megawatt töltésig, valamint a depó
Az online fiókjaink (Facebook, Google, Twitter, online bankolás) feletti ellenőrzés elvesztése mindenki számára egy rémálomszerű forgatókönyv. De az olyan USB
Rhoda Scott, a “Mezítlábas hölgy” neve egybeforrt a Hammond-orgonával, ám egyúttal a gospel zene egyik legautentikusabb képviselője is, aki számára a kísérletezés jelenti a szabadságot. Több mint 60 éve játszik töretlen sikerrel játszik a világ színpadain. Budapesten sem először fordul meg, hiszen korábban már a Kodály-módszert is elsajátította. Má
A Habitat for Humanity Magyarország 12. alkalommal publikálja éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről. A 2023-as Lakhatási jelentésének 3. fejezete az energiaválság hazai következményeit, a rezsicsökkentés hatásait, a hazai lakóépület-állomány korszerűsítések sürgető szükségét elemzi.
A többdiplomás, harminc éve pályán lévő pedagógus nagyjából ugyanannyit fog keresni, mint az, aki két-három éve lépett ki a felsőoktatásból – mondja a WMN-nek nyilatkozó iskolavezető, akivel azt is végigvesszük, hogy jön ki a matek, és mik a várható következmények.
A párnanyomok és reggeli ráncok arra utalhatnak, hogy valamit érdemes javítani a bőrápolási rutinunkon.Ha valaha is ébredtünk már úgy, hogy jóval több ráncunk volt, mint amikor lefeküdtünk, azt a párnánk és az alvás közbeni mozgolódásunk okozta. Az alvási ráncok ijesztő látványt nyújthatnak, de megelőzhetők.A párnanyomok az alvás közbeni arc- vagy
Tavaly februárban Evelin (37) elmesélte nekünk, hogy sterilizációs műtéten esett át. Megosztotta, miért hozta ezt a döntést és milyen élmény volt számára a beavatkozás. Április végén viszont nem várt felfedezést tett: hogy a sterilizáció ellenére terhes. A méhen kívüli terhesség kapcsán készítettem vele egy újabb interjút, amiben mesél a történtekr
Egy mutatóban, talán a számunkra legfontosabban, remekül zárta a magyar gazdaság a 2023-as évet. Annyira, hogy olyan történt, amire utoljára egy évvel korábban volt példa. Ennek mibenlétéről és egyéb érdekességekről is olvashat a legfrissebb, a decemberi adatokat tartalmazó Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
A Fertő tó már nagyjából 25 ezer évvel ezelőtt is létezhetett, ráadásul a mainál jelentősen nagyobb területen egy új módszereket használó kutatás eredményei szerint.
Év végén, újév kezdetén sokaknál előtérbe kerül az életmódváltás, testsúlycsökkentés kérdésköre. Sokan ebben az időszakban hajtják a fejüket a világszerte teret hódító divatos diétákra, de sajnos igen gyakran ellenkező hatást érnek el velük, mint amit várnak. Nem mindegy tehát, hogy milyen étrendi megfontolásokat vesz alapul az illető, azaz milyen
A történelmi méretűre duzzadt kórházi adósságok miatt tavaly év végén menesztették az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét és két munkatársát, majd rögtön utána különböző indokokkal 24 kórházigazgató talpára is útilaput kötött Pintér Sándor belügyminiszter. Megnéztük, kik vették át ideiglenesen az intézmények vezetését.
Bár Donald Trump még csak az első republikánus előválasztást nyerte meg, tekintélyes német konzervatív politikusok már azt hangsúlyozzák, hogy Berlinnek fel kell készülnie a volt elnök újabb elnökválasztási győzelmére. Olyannyira, hogy a CDU/CSU ebből a célból egyeztetést ajánlott a hivatalban lévő kormánykoalíciónak.
Bár máig a misszionárius a legkedveltebb a pózok közül, sok hölgy ebben a testhelyzetben nem képes elélvezni. Egy egyszerű trükkel azonban ez megváltozhat.