A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, tegnap azért is fordultak le az amerikai indexek, mert a vártnál erősebb kiskereskedelmi adat érkezett az USA-ból, ami továbbra is erős fogyasztóra utal, ezért a befektetők az adat megjelenése után elkezdték visszavágni a márciusi kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásaikat
Bob Iger, a Disney vezérigazgatója 31,6 millió dollárt keresett 2023-ban, miközben a cég elbocsátásokat és költségcsökkentő intézkedéseket hajtott végre - közölte a Fox Business.
Az újságíró kollégájával, Dömsödi Gáborral együtt szerepel majd a Frizbi péntek esti új részében. A YouTube-on már megtekinthető egy rövid ízelítő a műsorból, mely alapján előre borítékolható, hogy a két népszerű televíziós élvezettel fogja szapulni egymást.
Március 1-től átlagosan húsz százalékkal nőnek a szakápolói alapbérek - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, az év első Kormányinfóján.
Idén is meghirdeti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség a Diaszpóra Programot. A különböző programelemekre március 15-ig lehet jelentkezni.
A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, tegnap azért is fordultak le az amerikai indexek, mert a vártnál erősebb kiskereskedelmi adat érkezett az USA-ból, ami továbbra is erős fogyasztóra utal, ezért a befektetők az adat megjelenése után elkezdték visszavágni a márciusi kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásaikat
2023-ra közel 14,9 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők, nagyjából ugyanannyit (1,4 százalékkal kevesebbet), mint egy évvel korábban. A NÚSZ
A dél-koreai Bumchun Precision akkumulátorgyár negyvenhat magyart és tizenhárom külföldit bocsátott el. Gulyás Gergely azt mondta, hogy jogiértelemben nem történtek elbocsátások, mivel mindegyik esetben közös megegyezés született.
Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy még vasárnap sem lép pályára a magyar futballválogatott csapatkapitánya a combsérülése után. Ráadásul Szalahék is hiányoznak majd az Afrika-kupa miatt.
Két kilométer hosszúságban felújították Ászár csatornahálózatát - közölte Komárom-Esztergom vármegye önkormányzata területfejlesztési társaságának projektmenedzsere szerdán az MTI-vel.
A combnyaktörés általában elesés következtében kialakuló csonttörés a combcsont feje és a csont csöves része közt. A combnyak a csont legvékonyabb, legsebezhetőbb része.
1270. január 18-án, nem sokkal 28. születésnapja előtt halt meg Árpád-házi Szent Margit. A kivételes életű királylányról ritkán beszélünk, mindennapjairól többnyire annyit tudunk, hogy a közkedvelt Margit-szigeten, kolostorban töltötte azokat. Belelapoztam a legendájába: érdekes olvasmány, hiszen részletesen bemutatja egy közel 800 évvel ezelőtti n
Múlt héten vasárnap Gecse Márton, az Ai-Robotics ügyvezető igazgatója minden idők legnagyobb ajánlatát kapta a Cápák között műsor befektetőitől. A fiatal üzletember végül Balogh Levente ajánlatát fogadta el. Az Ai-Robotics, nem csupán egy szereplő a mesterséges intelligencia és robotizáció terén, hanem egy olyan cég, amely forradalmian új megoldá
Az Opten és a Bridge Budapest év végi üzleti hangulatfelmérése vegyes képet és felemás érzeteket mutat. A Jövőkép Mátrix 2023-as év végén készült hangulatfelmérése arra utal, hogy a cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy a rövidtávú kihívások helyett a visszaesés hosszabb távú kifutásával kell számolniuk, mely stratégiai gondolkodást követel. A jó
A csütörtöki 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción ismét fokozott vételi érdeklődés mutatkozott a tegnapi 6 havi aukció után, és ezt, illetve a hozamelvárásokat látva az ÁKK a meghirdetett 20 milliárd forintnál több, 33 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el 7% alatti átlaghozammal. Az adósságkezelő egy hosszú kötvényből is tartott ma au
Ahogyan azt tegnap mi is megírtuk, leépítésbe kezdett a dél-koreai tulajdonban lévő nógrád megyei Bumchun Precision Hungary. Az autóipari vállalat most elmagyarázta, kiket és miért rúgott ki - Írja a Világgazdaság.