A nem túl ismert tajvani AGI dobta piacra az első 2TB-os MicroSD kártyát, aminek nem csak a tárhelye gigászi, de gyorsan olvasható és strapabíró is. És ehhez képest kifejezetten olcsón kínálják.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az idei év 2. hetében - január 8. és 14. között - 24 800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Belterületi utak újultak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Dombrádon 200 millió forintból, uniós támogatással - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Íme, az ellentmondásokkal teli autó, amelynek leginkább ellentmondásos része talán éppen a neve. Az XM valamiért mindenkit a visszatekintésre késztet, pedig éppen az ellenkezőjére született. Semmi nosztalgia, semmi túláradó érzékenység – ez itt az első osztály, vagy még inkább egy fancy night club (mert hát magyarul beszélni már önmagában nem olyan
A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez; a Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedd
A lakosság nagy többsége támogatja, hogy magasabb parkolási díjat fizessenek a nagyméretű személygépkocsik után Párizsban. A mai napon közzétett közvéleménykutatási eredmény megerősíti a Levegő Munkacsoport évek óta hangoztatott követelését, hogy ilyen szabályozást vezessenek be Budapesten is.
Egy internetes csaló 25 millió forintot csalt ki egy Pápa környéki kistelepülésen élő nőtől különböző indokokkal 2022 decemberétől egy év alatt - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
A télből kifelé haladva a határt járó gazdálkodók, de az egyszerű utazók is szeretnek elgyönyörködni a tájban, amelyet ilyenkor leginkább az őszi vetések tesznek színesebbé.
A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, tegnap azért is fordultak le az amerikai indexek, mert a vártnál erősebb kiskereskedelmi adat érkezett az USA-ból, ami továbbra is erős fogyasztóra utal, ezért a befektetők az adat megjelenése után elkezdték visszavágni a márciusi kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásaikat
Bob Iger, a Disney vezérigazgatója 31,6 millió dollárt keresett 2023-ban, miközben a cég elbocsátásokat és költségcsökkentő intézkedéseket hajtott végre - közölte a Fox Business.
Az újságíró kollégájával, Dömsödi Gáborral együtt szerepel majd a Frizbi péntek esti új részében. A YouTube-on már megtekinthető egy rövid ízelítő a műsorból, mely alapján előre borítékolható, hogy a két népszerű televíziós élvezettel fogja szapulni egymást.
Március 1-től átlagosan húsz százalékkal nőnek a szakápolói alapbérek - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, az év első Kormányinfóján.
Idén is meghirdeti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség a Diaszpóra Programot. A különböző programelemekre március 15-ig lehet jelentkezni.
A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, tegnap azért is fordultak le az amerikai indexek, mert a vártnál erősebb kiskereskedelmi adat érkezett az USA-ból, ami továbbra is erős fogyasztóra utal, ezért a befektetők az adat megjelenése után elkezdték visszavágni a márciusi kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásaikat
2023-ra közel 14,9 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők, nagyjából ugyanannyit (1,4 százalékkal kevesebbet), mint egy évvel korábban. A NÚSZ
A kormány 38 betegségcsoportot és 52 terápiás szert fogadott be a társadalombiztosításba, ami mintegy 35-40 ezer beteg gyógyulását teszi könnyebbé - mondta el a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy még vasárnap sem lép pályára a magyar futballválogatott csapatkapitánya a combsérülése után. Ráadásul Szalahék is hiányoznak majd az Afrika-kupa miatt.