Tavaly ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, december végével meghaladta a 9500 milliárd forintot. Kevésbé derűlátóak azonban a privátbanki vagyonra ható kockázatok kapcsán a hazai szolgáltatók, a Portfolio friss, Privátbanki Felmérésében a szabályozói és piaci környezet miatt aggódnak leginkább, de a haz
A fiatal színésznő csak még több rajongót szerzett azzal, hogy teljesen felvállalta magát. Most a Golden Blobe díjátadó okozott neki kínos pillanatokat, de remekül kiverekedte magát belőle.
Ahogy nyáron tengerpartot, úgy télen síterepet keres a legtöbb külföldre utazó magyar. A síelés és snowboardozás azonban nem veszélytelen. Egy rossz mozdulat is elég lehet a sérüléshez, ami akár rögtön több milliós költséget is okozhat, ha hegyi mentésre van szükség. Speciális síbiztosítást ellenben mindössze napi néhány száz forintért is köthetünk
Gfellner Péter erdész, szarvasgombász és gombaszakértő szerint a jövőben az egyik fő kutatási irány a gombák lesznek, egyrészt a gyógyhatásuk, másrészt a szimbióta életmódjuk miatt, a mezőgazdaságban sem elhanyagolható mikorrhiza kapcsolat okán.
Alkotni izgalmas, az általunk készített tárgyakat használni pedig felemelő érzés. Valahogy így van ez akkor is, amikor egy régi pólót vagy szoknyát varázsolunk újszerűvé: felhajtjuk, átszabjuk, vagy akár más színűre is festjük. A ruhafestést is végezhetjük vegyszermentesen, csak a megfelelő növényt kell hozzá kiválasztani.
A Dyson bemutatta első Global Connected Air Quality Data vizsgálatának eredményeit, amely a világ eddig legnagyobb beltéri levegőminőségi felmérése. A projekt során a cég szakemberei a 2022 és 2023 közötti időszakban világszerte több mint 2,5 millió – köztük Magyarországról mintegy kétezer – Dyson okos légtisztító által a felhasználók otthonaiban g
Írásunk a 2023. december 22-én kihirdetett 607/2023. kormányrendeletnek a mérlegképes könyvelői, az adótanácsadói és az okleveles adószakértői szabályozott szakmák hatósági képzésének és vizsgáztatásának rendjére vonatkozó előírásait ismerteti.
Inkább a vevőinkre összpontosítunk, mint egy olyan cégre, aki nem tudja rendesen összerakni a számokat és hazudik, de jogi lehetőségeket is mérlegelünk – mondja a négy éve indult online szupermarket, a Kifli.hu tavaly kinevezett ügyvezetője, a cseh Gabriel Makki arról, hogy a versenytárs, a magyar Tesco az áraikat ekézte. Interjú.
Kedden Budapestre látogat Robert Fico szlovák kormányfő, hogy találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel. Miben értenek egyet és miben vannak eltérő állásponton azok közül a témák közül, amelyekről most tárgyalni fognak?
A hét nagy kérdése, hogy folytatódik-e a Bitcoin ETF-ek indulásával kezdődött eladási hullám. A választ erre a tegnapi munkaszüneti napról visszatérő amerikai piacok adhatják meg, a szakértők ugyanis az esés mögött a GBTC-ből kiszálló befektetőket sejtik. A Grayscale ETF eladásai miatt eshetett a bitcoin árfolyama A múlt heti zuhanással a bitcoin v
Ma érkezik Budapestre Fico szlovák miniszterelnök, hogy Orbán Viktorral találkozzon. Fico az EU-csúcson nem vétózott, “de közel állnak az álláspontok" Brüsszelben, a szuverenitásvédelem terén is, és nem szállít fegyvereket Szlovákia sem Ukrajnának. A szlovák miniszterelnök azt is garantálja: “a V4-ek dinamikája egész máshogy fog kinézni". Itt vanna
Kedden reggel délen havas tájra ébredhetünk, de ekkorra már elvonul a csapadék. Eleinte napos idő várható, később nyugat-északnyugat felől felhősödés kezdődik.
Rossz évek állnak a spanyol olívaolaj-ipar mögött, a gazdálkodók egyenesen drámainak titulálták a helyzetet. A spanyol kormány igyekszik menteni, ami menthető.
Rég nem látott, kedvezményes támogatási feltételekkel, részleges tartozás-elengedéssel, teljes illetékmentességgel és mindössze 10%-os önerőkötelezettséggel sarkallja első saját ingatlanuk megszerzésére a fiatal párokat az idei év januárjától igényelhető Csok Plusz. A megújult otthonteremtési támogatás szűkebb körnek ugyan, de jelentős segítséget n
Az üzemanyag szivárgása miatt az Egyesült Államok első olyan űreszköze, ami a Holdon landolhatott volna az Apollo-program utolsó küldetése óta, nem teljesítheti be célját. Számítások szerint az űreszköz még hetekig működőképes lenne, de az Astrobotic úgy döntött, hogy hagyja a Föld légkörében elégni a Peregrine-t.
Novemberben a vártnál és az októberihez képest is nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés az euróövezetben éves szinten - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a honlapján.
Kezeletlen tüdőgyulladásban meghalt Vadzim Hraszko bebörtönzött fehérorosz aktivista. Az ellenzékit tavaly augusztusban ítélték három év munkatáborra azért, mert adományokkal támogatott a hatalom által szélsőségesnek minősített ellenzéki csoportokat.
Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban - jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő.
Makón 1956-ban találtak termálvizet, és már az 1960-as évek óta működött egy termálfürdő, de az igazi nagy előrelépést a Hagymatikum Gyógyfürdő 2012-es átadása jelentette. A Makovecz Imre tervei alapján megvalósult fürdő jó néhány különleges építészeti megoldást felvonultató, különleges hangulatú épület. Ugyanakkor az eredeti terveiben egy a 2012-b
A Boston Consulting Group szerint megduplázhatják piaci értéküket a világ pénzintézetei, ha elfogadják az elkerülhetetlen változásokat, és sikerrel csökkentik a költségeiket. Akár 7 billió dollárnyi értéket teremthetnének így a bankok a következő öt évben.
A tegnapi napon közzétett tanulmány ismét megcáfolja azt a tévhitet, hogy az ambiciózus éghajlat-védelmi fellépés gazdaságilag hátrányos. Számszerűsíti egyrészről a klímaválság okozta veszteségek költségeit, másrészt a várható gazdasági hasznokat. Ez utóbbiak közé tartozik a zöld munkahelyek teremtése, a takarékosabb anyagfelhasználás, a lakosság j
Annyi a fogyasztókat megtévesztő vagy valamilyen formában megkárosító kereskedőknek. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői azt tapasztalták, hogy az elmúlt években kiszabott bírságok ellenére egyes cégek és forgalmazók újra és újra elkövették azokat a szabálytalanságokat, amelyekért korábban a hatóság már szankcionálta őket. A közlemény szerint a j
A nyugati féltekének talán legnagyobb szélerőműprojektje valósul meg az Egyesült Államokban, ahol 3,6 MW-os turbinákat telepítenek, hárommillió amerikai tiszta energiával történő ellátására. Az összességében 3,5 gigawattos SunZia Wind Power erőmű Új-Mexikóban épül fel, és várhatóan 2026-ban adják át. A megújulóenergia-termelésre törekvő intézkedése