2024. január 15. hétfő

jan. 15
19:09
Újabb lőporos hordó fenyeget berobbanással a világban (Privátbankár)
Tajvan egymás után harmadszor választott szuverenitás párti elnököt az ország élére. William Laj a politikai status quo, azaz a szuverenitás fenntartását szeretné, Peking viszont újraegyesülést akar. Washington kiáll a szigetország mellett, de elismeri az „egy Kína-elvet”. A nagy kérdés, hogy Kína meddig fokozza a nyomást – korábban nem zárta ki az
jan. 15
19:09
Csíky András színművészt a KIM saját halottjának tekinti (Magyar Hírlap)
Az erdélyi magyar színművésztől kedden vesznek végső búcsút Kolozsváron.
jan. 15
19:09
2024 a gazdaság újraindításának éve lesz (Demokrata)
a GDP 3,6 százalékos növekedésével Magyarország az európai élmezőnybe kerülhet – jelentette ki Szőcs Gábor.
jan. 15
19:11
Hat magyar érem a cardiffi kerekesszékes vívó világkupán (Magyar Hírlap)
A dobogós helyezések mellett további értékes pontokat is szereztek a versenyzők a párizsi paralimpia kvalifikációs rendszerében.
jan. 15
19:12
Komoly veszélyben a kutyák: a veszettség elleni védekezésre hívták fel a figyelmet (Blikk)
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az idén már két állatnál is igazolták a veszettséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) felhívja az állattartók figyelmét a veszettség elleni védekezés fontosságára – közölte a Nébih a honlapján hétfőn.
jan. 15
19:12
Megalakult a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (ProfitLine)
Megalakult a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (Mbtsz), a biztosítási szakma új érdekképviseleti szervezete közvetlenül a biztosítási tanácsadókat támogatja és képviseli érdekeiket - mondta a szervezet elnöke az Mbtsz hétfői budapesti bemutatkozó rendezvényén.
jan. 15
19:13
Sunak: A brit légierő a számára kijelölt összes jemeni célpontot megsemmisítette (Magyar Hírlap)
A brit kormányfő hangsúlyozta: az eddigi adatok szerint a támadásban nem sérültek meg civilek.
jan. 15
19:15
Tizenegy ügynökség közül került ki győztesen a Greenroom és az IPG Mediabrands párosa (Márkamonitor)
A St. Nicolaus csoporthoz tartozó Várda-Drink Zrt., a magyar szeszesital és pálinkapiac egyik meghatározó szereplője, azért írta ki a tendert, hogy megújítsa egyik legfontosabb márkájuk (a Várda likőr) márkastratégiáját és kommunikációját.   A feladat mindezek mellett magába foglalta a márkaépítéshez kapcsolódó médiastratégia kialakítását is, így a
jan. 15
19:15
Harry herceg és Meghan ezért okoztak nagy botrányt a kislányuk nevével (Magyar Hírlap)
Nagy titok derült ki Harry herceg és Meghan Markle kislányáról, amin sokan meglepődtek.
jan. 15
19:15
Tarlós István: A főváros kommunikációja sok esetben a paródia határát súrolja (Magyar Hírlap)
.
jan. 15
19:15
Varga Judit: Az európaiak a magyarok véleményét erősítik a legfontosabb kérdésekben (Demokrata)
A magyar uniós elnökség prioritásai közé tartoznak a demográfiai kihívások és a versenyképesség – hangsúlyozta a politikus.
jan. 15
19:15
Ezért áll le az esztergomi Suzuki (Autószektor)
A Suzukihoz Japánban gyártják a motorokat, ám ezek az alkatrészek késni fognak. Így az esztergomi Suzuki-gyárban január 15. és január 21. között felfüggesztik a munkavégzést, de január 22-étől már folytatják is – írja a Reuters.  Fotó: Suzuki Az alkatrészek szállítása a Vörös-tengeren keresztül történik, amiben jelenleg akadozások vannak, így a Vi
jan. 15
19:15
Rárepültek a csalók a gazdatüntetésre (Magyar Mezőgazdaság)
Németország a gazdatüntetésektől hangos. Nagyjából százezer traktor van az utcákon, az országban alig van olyan település, ahol ne látszana valamilyen szinten az akció. Ahogy oly sokszor, a csalók most is megérezték az idők szelét.
jan. 15
19:17
Az USA olyan himlővírustörzsekkel kísérletezik, amelyekkel járványhelyzetet idézhet elő (Magyar Hírlap)
Az Egészségügyi Világszervezet megtiltotta ugyan ezt a tevékenységet, Washington mégsem állt le.
jan. 15
19:17
Varga Judit: A magyar uniós elnökség prioritásai közé tartoznak a demográfiai kihívások és a versenyképesség (Magyar Hírlap)
Az európai választási trendek is igazolják, hogy az európaiak a magyarok véleményét erősítik a legfontosabb kérdésekben – fogalmazott.
jan. 15
19:18
Ez a fa 125 éve letartóztatás alatt áll +Videó (Agroinform)
1899 óta van letartóztatásban a pakisztáni Peshawar Leláncolt Fája.
jan. 15
19:21
Tóth Gabi elárulta: ekkor döntötte el, hogy elválik Krausz Gábortól (SzMo)
Az énekesnő szerint a kezdetektől voltak rossz jelek a kapcsolatukban. Erdélyig kellett ugyanakkor utaznia, hogy pontot tegyen a végére.
jan. 15
19:21
Balatoni József: Bele mertem engedni magam egy másfajta létezésbe (WMN)
Jocó bácsi szűk fél éve hagyta ott az iskolai tanítást, ami gyerekkori álma volt. Most elmeséli, mi történt vele azóta.
jan. 15
19:21
Váratlan dolog jelent meg a Messengerben, de csak 15 perced van rá (Promotions)
Eljött az, amire tízmilliók vártak világszerte a közösségi médiában.
jan. 15
19:21
Beperelte a német kormányt egy náci kém (Magyar Hírlap)
Hamis pénzzel fizették ki.
jan. 15
19:21
Leállt a termelés az esztergomi Suzuki gyárban a vörös-tengeri helyzet miatt (Demokrata)
A konfliktus miatt késik a motorok beérkezése a hazai gyártású modellekhez.
jan. 15
19:21
Hiába vitte magával L.L. Junior szerelmét Dominikára, más hírességgel töltötte az estét (Sassy)
Január elején ismét repülőre ült a zenész, és a karibi térség felé vette az irányt.Természetesen nem egyedül.
jan. 15
19:24
Kedmmedia.com - Magyarország legjobb webdesignere (ProfitLine)
Egy olyan világban, ahol a digitális tér minden pillanatban fejlődik, a Kedmmedia Magyarország egyik leginnovatívabb webügynökségeként emelkedik ki.
jan. 15
19:24
Rendkívüli bejelentés: Novák Katalin elbeszélgetett Orbán Viktorral (ATV)
A köztársasági elnök arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy évindító megbeszélést tartott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
jan. 15
19:27
Autós merénylet Izraelben (Magyar Hírlap)
Egy halott, tucatnyi sérült.
jan. 15
19:27
Jönnek a vasdámák! – a rallyba is betör a csakis női versenyzőket foglalkoztató csapat (Racing)
Az Iron Dames az idei évtől a rallyban is szerepel, és mind mindenhol, természetesen itt is tisztán női csapattal áll rajthoz.
jan. 15
19:27
Két héttel meghosszabbították az e-GN feltöltésének határidejét (Üzletem)
Eddig 3,1 millió hektárra vonatkozóan töltöttek fel a gazdálkodók sikeresen 2023-as adatokat.
jan. 15
19:27
Tényleg a mai az év legdepresszívebb napja? (in.hu)
2005-ben az Egyesült Királyságban működő Sky Travel vállalat minden év januárjának harmadik hétfőjét Kék hétfőnek nevezte el, mely az év legdepresszívebb napját jelöli. A vállalat azt állította, hogy ez az a nap, amikor a boldogságszint az év legalacsonyabb szintjére esik. Mielőtt mindenki erre fogná a rosszkedvét vagy nagyobb jelentőséget tulajdon
jan. 15
19:29
NAV: Illegális fémkereskedelem miatt indult eljárás három férfi ellen (Magyar Hírlap)
Az ellenszolgáltatásért cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.
jan. 15
19:29
IndyCar: Kötelező, kétéves sorkatonai szolgálat miatt végképp dugába dőlhet a Dcr ifjoncának jövője (Racing)
Bő másfél hónappal a szezonnyitó előtt már csak egyetlen csapat áll versenyző nélkül az Ntt...
jan. 15
19:31
A tajvani választás eredménye hozhatja el a harmadik világháborút? (Magyar Hírlap)
Január 13-án tartották meg az elnök- és parlamenti választásokat Tajvanon.
jan. 15
19:33
Téli varázslat: befagytak Magyarország belvizei, hihetetlen felvételeken a jeges csoda (Blikk)
Magyarország nagyobb tavain még nincs lehetőség korcsolyázni, a belvizek jegét viszont többen is kihasználták már a hétvégén.
jan. 15
19:33
IndyCar: Kötelező, kétéves sorkatonai szolgálat miatt végképp dugába dőlhet a Dcr ifjoncának jövője (USAracing)
Bő másfél hónappal a szezonnyitó előtt már csak egyetlen csapat áll versenyző nélkül az Ntt...
jan. 15
19:33
Varga Judit: Az európaiak a magyarok véleményét erősítik a legfontosabb kérdésekben (Demokrata)
A magyar uniós elnökség prioritásai közé tartoznak a demográfiai kihívások és a versenyképesség – hangsúlyozta a politikus.
jan. 15
19:42
A nyomdaipar fejlődése és a címkenyomtatók szerepe ebben (ProfitLine)
A nyomdaipar történelmileg az információ terjesztésének egyik kulcsfontosságú eszköze volt, és a technológiai fejlődés során egyre újabb lehetőségekkel bővült. Az utóbbi évtizedekben a digitális technológia robbanásszerű fejlődése jelentős változásokat hozott a nyomdaiparban, amelyek középpontjában a különböző címkenyomtatók szerepe is kiemelkedő.
jan. 15
19:45
Küszöbön a hazai energiaválság: erre kell készülni minden felhasználónak (Pénzcentrum)
Az elmúlt évben tapasztalt szélsőséges időjárási tényezők, tartósan magas olajárak és világpolitikai konfliktusok miatt kialakult általános recessziós félelem minden eddiginél jobban rámutatott az energetikai átállás és a villamosítás sürgősségére. Az egyre nagyobb arányban megújuló villamosenergia-termelés ellenére a folyamatosan növekvő szükségle
jan. 15
19:45
9 sztár, akit nem is a valódi nevén ismerünk: Brad Pittet sem így hívják (Joy)
Ezek a sztárok még a karrierjük elején változtattak, majd az új nevükkel futottak be.
jan. 15
19:45
40 ezer forinttal fizethet többet egy átlagos család a benzin jövedéki adójának emelése miatt (SzMo)
Idén már kétszer is jelentősen drágultak az üzemanyagok hazánkban. Térségbeli összehasonlításban sem állunk jól.
jan. 15
19:45
Gyula Tv Híradó 2023. 01. 15. (Gyulatelevízió)
Témák: – A gyulai önkormányzat nyertes pályázatainak köszönhetően 4 milliárd 400 millió forint összegű közcélú beruházást valósított meg 2023-ban, ezen felül a Gyulai Várfürdő állami pályázati támogatásból 1 milliárd forintos fejlesztést kezdett el – fogalmazott Görgényi Ernő a szombati, városházán megtartott újévi fogadáson. A polgármester kiemelt
jan. 15
19:48
Szabó Simon az életközepi válsága alatt szeretett bele Balogh Edinába: "Nekem ez már másfél-két éve tart" (Blikk)
Szabó Simon a Balogh Edinával való kapcsolatáról is mesélt a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. A színész-rendező azt is bevallotta, hogy jelenleg a hangulatát némileg befolyásolja az életközepi válság.
jan. 15
19:51
Fodor Zsóka ezért vállalta el a gigabukás RTL-es sorozat fontos szerepét: tragikus ok is húzódik a háttérben (Promotions)
Mindenki kedvenc Magdi anyusa most elmondta mi vette rá erre, már bánhatja a döntését, hogy igent mondott?
jan. 15
19:51
Ezek a legjobb kriptovaluták a gazdasági válság elleni küzdelemhez (BitcoinBázis)
A kriptopiac a növekvő intézményi érdeklődésnek és a Bitcoin népszerűségének köszönhetően fellendülőben van, és a 2024 a legjobb megoldásokra, így
jan. 15
19:51
Új főszerkesztő az atv.hu élén (Media1)
Már nem a novemberben kinevezett Szlazsánszky Ferenc az ATV.hu főszerkesztője, de ő is a stáb tagja maradt.
jan. 15
19:54
"Az életem múlik ezen ... b*ssza meg az egész!" – Rehabra került a Trónok harca szupersztárja: soha nem hallott vallomás az alkoholpokolról (Blikk)
A Trónok harca befejező évada igen megosztó volt a rajongók körében, ám a széria sikere azóta sem merült feledésbe. A Havas Jont megformáló Kit Harington leginkább az HBO fantasysorozatának köszönheti, hogy az egész világ megismerte őt, ám a hírnév nemcsak boldog pillanatokat okozott számára.
jan. 15
19:57
Károly és Vilmos titkos megbeszéléseket folytatott Harry tudta nélkül: ezért tiltották el az ifjabbik herceget a találkozótól (Femcafe)
Mindez közvetlenül II. Erzsébet halála után történt, amikor is az újdonsült király úgy döntött, egy jelentős beszélgetésen fiatalabbik fiának, Harrynek egyáltalán nincs ott a helye - Károly határozatának nyomós oka volt.
jan. 15
19:57
Ez csapágyhang, vagy a rozsda csámcsog? (Autószektor)
A vásárlás előtti használtautó vizsgálaton átesett Kia Sportage 2.0-s autót nem egészen 1 hónapja hozták be az országba. Honosították és új rendszámot is kapott. Ez az autó jól mutatja, hogy hol is tart a magyar használtautó piac, milyen autókat hozunk be. Elszomorító a valóság. Átlagos életkorú A Kis Sportage-t 2009. tavaszán állították először fo
jan. 15
20:00
Vascsővel szétzúzta szerelme kocsiját, majd egy láncfűrésszel folytatta ámokfutását az őrjöngő magyar férfi (Blikk)
Egy őrjöngő férfi vascsővel szétverte a szerelme autóját, majd egy láncfűrésszel kivágta a terasz tartóoszlopait a szabolcsi Leveleken. Korábban az élettársát is életveszélyesen fenyegette meg.
jan. 15
20:09
Krasznahorkai Árpád-házi királyt csinálna Józsi bácsiból, mert nincs remény (Könyves Magazin)
Az idén 70 éves Krasznahorkai László, kiadói szerkesztőjét is meglepve jelentkezett új regénnyel, ami egyszerre ábrázolja a szórakoztató hatalmi próbálkozásokat, egy alternatív történelmet, az ideológiai kapufákat és politikai gátlástalanságot, de mégis az öregkori elmagányosodás lesz a leginkább magával ragadó benne. Kada József 91 éves nyugdíjas
jan. 15
20:12
Veszteséggel zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes kezdés után veszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
jan. 15
20:21
Sok fájdalom kevés haszonért (Magyar Mezőgazdaság)
Egy friss angol tanulmány szerint 6 százalékkal csökkent a brit GDP a Brexit következtében, 2035-ben pedig 10,1 százalékkal lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az Európai Unió tagjaként elérhetett volna.

Keresés