A Nemzeti Energia- és Klímatervről (NEKT), azon belül a fenntartható energiaforrásokról és az atomenergiáról beszélgetett Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfőn közzétett adásában Áder János volt államfő Czepek Gáborral, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkárával.
A Nemzetközi Valutaalap vezetője is felszólította a döntéshozókat, hogy teremtsék meg a szükséges szociális védőhálót, és indítsák el a kiszolgáltatott munkavállalóknak szóló átképzési programokat.
Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, valamint az Európai Parlament képviselőihez fordulnak a lengyel ügyészség vezetői a kormányváltás óta történt lengyelországi jogsértések miatt - olvasható a varsói intézmény honlapján közzétett közleményben
A 2010 óta kormányon lévő konzervatívok a legutóbbi, 2019-es parlamenti választáson elnyert 365 mandátumnál 196-tal kevesebbet szereznének, ha most tartanák az idén esedékes választásokat.
A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula szerint ha az ukránok nem kötnek időben békét, akkor brutális vereséget szenvednek, s már az lesz a kérdés, hogy Kijev ukrán város lesz vagy orosz. Interjúnk.
Haumann Máté feleségül vette a kedvesét, Nagyistók Editet. A színművész mindezt a legnagyobb titokban tette, bár azt sem kürtölte világgá, amikor eljegyezte a párját. Most azonban egy interjúból minden kiderült.
Ha valaki ma Rákosrendezőre megy, mindjárt kedve lesz elszaladni onnan az évtizedes szeméthegyek, vállalkozások szanaszét hagyott dolgai, elhagyott vasúti sínek miatt, miközben a legkorszerűbb vonatok mennek keresztül a pályaudvaron. Erről Garay Klára, a Városvédő Egyesület környezetvédelmi csoportjának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában
Szakértők szerint semmi nem lesz az orosz zárolt vagyonok elkobzásából és Ukrajnának küldéséből. A nemzetközi jogból nem lehet ennyire könnyen papírrepülőt hajtogatni.
Bár eddig is jó együttműködés jellemezte az önkormányzati világot és a területi államigazgatást, ezt a jövőben még fokozottabbá kell tennünk - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Miskolcon, országjárásának Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állomásán.
Be lehet perelni valakit azért, mert egy holdas emojival befolyásolta egy cég részvényeinek árfolyamát? Egy amerikai bíróság szerint igen, ami új távlatokat nyithat, még ha egy emoji nem is sokban különbözik egy rakás más, nonverbális bizonyítéktól. Az emojigeneráció felnövésével egyre több ilyen perre lehet számítani.
A CCC Hungary sajnálattal értesült arról, hogy az online térben hamis CCC webshopok jelentek meg az elmúlt időszakban, melyek utánzatai a CCC eredeti webáruháznak. A vállalat figyelmezteti a vásárlókat, hogy a hamis oldalak mögött nincs valódi árukészlet, a megtévesztő oldalakon szereplő, piaci áron alul hirdetett termékek pedig nem jutnak el a vev
Megtört a készpénz térhódítása tavaly Magyarországon. Az MNB hétfőn közzétett adatai szerint 8168 milliárdnyi forintkészpénz volt forgalomban 2023 végén, ami 1,9%-os éves csökkenést jelent. 2009 után először fordult elő, hogy a naptári év egészében csökkent a használatban lévő készpénz állománya. Három fő okot találtunk a háttérben, ebből kettő az
Hazai idő szerint ma éjjel indul Iowa államban az amerikai előválasztási szezon. Hogy állnak Donald Trump esélyei? Kik Joe Biden demokrata párti kihívói? Összefoglalónk!
"Jó reggelt! Morizo vagyok. Alig várom, hogy ezt az évet is közösen élhessük át Önökkel. Először is szeretném imáimat felajánlani azokért, akik életüket vesztették a Noto-félszigeten történt hatalmas földrengésben és a repülőgép-szerencsétlenségben, valamint szeretném kifejezni mély együttérzésemet mindazoknak, akiket ezek a katasztrófák érintettek
A bezárási hullámot követően az energiakrízis egyértelműen enyhült, az inflációs szorítás csökkent, de a kereslet még nem az igazi a vendéglátóhelyeken, miután a lakosság reáljövedelme tavaly nagyot esett. Az emelkedő költségek fedezése miatt idén kétszámjegyű áremelésre lenne szükség, de ezt a piaci szereplők többsége nem igazán meri meglépni.
Az Ingatlan.com lakásárindexe szerint országosan mindössze 1,8 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak 2023 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Ez minimális eltérésnek felel meg, és egyben drasztikus lassulás a korábbi évekhez képest.
Ma ismét traktorok ezrei gurulnak végig Berlin utcáin. A gazdák egy nagyszabású tüntetéssel zárják a tiltakozás elmúlt hetét. Előtte a német parlamenti frakciók vezetői és gazdaszervezetek képviselői találkoznak. A téma a mezőgazdasági vállalkozások gazdasági kilátásai lesznek.
Az Európai Bizottság 140,1 millió euró (mintegy 53,2 milliárd forint) támogatást folyósított Magyarországnak az energiaellátás biztosítását segítő REPowerEU uniós alapokhoz kapcsolódó előfinanszírozás részeként a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós eszköz (RRF) keretében, a finanszírozás a REPowerEU előfinanszírozás utolsó részlet
A QatarEnergy, a világ második legnagyobb cseppfolyósított földgáz-(LNG) exportőre leállította a tartályhajók Vörös-tengeren keresztüli küldését, bár a termelés folytatódik - mondta hétfőn a Reuters hírügynökségnek egy, az ügyben közvetlenül ismerő vezető forrás, ezzel megerősítve a Bloomberg értesülését.
Karbantartás miatt hétköznapokon este fél tizenkettő és hajnali négy óra között nem jár a 6-os villamos a fővárosban, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon.