A moszkvai közlekedési osztály szerint a jármű nem lassított le, miközben Lev Rubinstein orosz költő átkelt az utcán. A költő 76 évesen hunyt el a baleset után.
Aktívan, a tavalyi évnél 21%-kal erősebb forgalommal zárta a decembert az ingatlanpiac. Az év végi hajrának köszönhetően így éves tekintetben elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot a szegmens.
A Shopper Park Plus-t 2023. október 27. napjának hatályával az illetékes adóhatóság szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba vette, amely a Fővárosi Törvényszék 2024. január 11. napján hozott határozatával került bejegyzésre a cégjegyzékbe.
A Gázai övezet a háború miatt lakhatatlanná válik - figyelmeztetett vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva a Norvég Menekülttanács (NRC) helyi illetékese.
Csak egy szűk szegletét ismerjük a világegyetemnek, a háromnegyedét kitevő sötét energiáról még nagyon keveset tudunk – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Intézet főigazgatója. Kiss László arról is beszélt, hogy mik azok, amik a leginkább foglalkoztatják a jelenkori csillagászatot és asztrofizikát.
A Gázai övezet a háború miatt lakhatatlanná válik - figyelmeztetett vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva a Norvég Menekülttanács (NRC) helyi illetékese.
A norvég Magnus Carlsen médianyilatkozata után hivatalos formában is visszalépett a világbajnok-jelöltek tornájától, amelyet április 2. és 25. között rendeznek meg Torontóban.
A tavalyi év világszerte sok munkavállaló számára a home office-ból az irodába való visszatérést (return to office – RTO), vagy legalábbis e két munkavégzési forma ötvözetét, a hibrid modell bevezetését hozta el. HR-szakértők szerint az idei évnek már arról kell szólnia, hogy a cégek miként töltik meg valódi tartalommal a hibrid modellt, és növelik
Az egyre modernebb infotainment-rendszerek nem csak szórakoztató funkciót látnak el, hanem a biztonságos vezetéshez is egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá.
Az Oscar-gála a világ egyik legnézettebb vörös szőnyeges eseménye - természetesen a Met-gála mellett. Minden bizonnyal, a 2024-es díjátadó is számos emlékezetes divatpillanatot tartogatnak számunkra, hiszen Hollywood legfényesebben ragyogó sztárjai vesznek részt ezen az eseményen. Addig is, tekintsünk vissza az elmúlt 50 év legszebb ruháira!
Változékonyra fordul az időjárás a jövő héten, esőre, havas esőre is kell számítani. Többször lesz hajnalban mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb, napközben pedig kicsivel fagypont felett lesz a hőmérséklet, de csütörtökön egy átmeneti melegedés miatt akár plusz 10-17 fok is előfordulhat.
Napokon belül a mozikban a Nicolas Cage főszereplésével fantasy horrorkomédia, az Álmaid hőse, amelyben a világ egy egyetemi professzorról álmodik, akit Cage alakít.
Rajwa Al Saif egyre több divattrükköt les el anyósától, a jordán stílusikonnak kikiáltott Ránija királynétól, és valljuk be, az újdonsült hercegnének csakugyan jól is áll minden, amit magára ölt.
Volt róla szó, hogy az újévi fogadalmak sokkal inkább visszatartanak, mintsem előre löknek az energiaszegény tél közepén. Ha mégis ragaszkodunk a változtatáshoz, az újrakezdéshez, gondoljuk át, mitől vezethetnénk sikeresebb felnőtt életet!
Több ellenzéki portál is öles betűkkel számolt be arról, hogy az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 21,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól.
Minden idők második legnagyobb hazai lottónyereménye tartja lázban az országot. A következő héten akár 5 milliárd 100 millió forintot nyerhet, aki egyedüliként találja el a szombaton kihúzandó öt számot.
Ukrajna arra törekszik, hogy a politikai és üzleti vezetők január 15-én kezdődő davosi találkozóját kihasználva újra felkeltse a figyelmet az Oroszország inváziója elleni küzdelemre, írja a Bloomberg.
Autóval ütközött egy személyvonat a Heves vármegyei Mónosbélnél, a Tardosi Kőbányák vasúti útátjáróban. Az egy vagonból álló vonaton ketten, az autóban ugyancsak ketten utaztak. A bélapátfalvai önkormányzati tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az érintett vasútvonalon teljes vágányzárra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Fac