A Tesla január 29-től február 11-ig leállítja az autógyártást a Berlin melletti gyárában, mivel a Vörös-tengeren a hajók elleni támadások miatt nincs elég alkatrész az autók legyártásához, írja a Reuters.
Magyarország legnagyobb kígyója rászolgál a nevére, igen vehemensen védi magát. Azonban nem kell félni tőle, hiszen nem mérges kígyó, harapása ártalmatlan.
Több mint 1400 finn zeneipari szakember írta alá azt a petíciót, amely Izrael Eurovíziós szereplésének betiltását sürgeti a Gázában elkövetett állítólagos "háborús bűnök" miatt.
Próbálkozhatott volna több szinttel lejjebb is, de minek? A leginkább luxustáskáiról, bőráruiról, cipőiről, parfümjeiről, óráiról, napszemüvegeiről ismert Louis Vuittonnal olyan
Megvalósulhat a régóta levegőben lógó Orbán Viktor–Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozó, amelyet a magyar és az ukrán külügyminiszterek január végi egyeztetése készít elő.
Az elmúlt három évben közel a duplájára nőtt a magyar államadósság devizaaránya, és januárban a devizakötvény-kibocsátások tovább folytatódtak, annak ellenére, hogy az ország már nincs olyan nyomás alatt, mint a múlt év elején az energiaválság nyomán. Eközben a kormány igyekszik leszorítani a forintban kibocsátott állampapírok hozamát, ami akkor mű
Jelentősen átalakul a hazai fogyasztóvédelem 2024-ben: január elsejétől szigorodik a békéltető testületi eljárások menete, majd márciustól drasztikusan nő a kiszabható bírságok összege és új hatásköröket kapnak a releváns hatóságok, így a kormányhivatalok, sőt, a Gazdasági Versenyhivatal is.
Egy ideig szenvedett, aztán végül simázott a Franciaország elleni Eb-nyolcaddöntőben a szerb vízilabda-válogatott. A csapat ferencvárosi légiósa, Dusan Mandics ennek a meccsnek a tanulságairól, a Magyarországgal vívott negyeddöntőről, a Fradiról és csapattársaival váltott üzeneteiről is mesélt az M4 Sport helyszíni riporterének, Demjén Balázsnak.
Megvalósulhat a régóta levegőben lógó Orbán Viktor–Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozó, amelyet a magyar és az ukrán külügyminiszterek január végi egyeztetése készít elő.
A japán Mitsubishi Heavy Industries Corporation cég új felderítő műholdat indított Optical 8 néven, amelyet Észak-Korea rakétatesztjeinek nyomon követésére és a természeti katasztrófák okozta károk felmérésére terveztek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a hadköteles korú ukrán férfiaknak maguktól vissza kellene térniük külföldről Ukrajnába, legalább azért, hogy adójukkal államuk gazdaságát és védelmét támogassák.
Szerinte Lázár János "az emberein keresztül" kontrollálni akarja a hódmezővásárhelyieket, és egyáltalán nem hiszi el neki, hogy bárki is indul, azt nem ő fogja irányítani.
Előfordult már, hogy olyasmi csúszott ki a szádon egy állásinterjú alatt, amit aztán azonnal megbántál? A félresikerült mondatokat, a kínos nyelvbotlásokat főként a lámpaláz és a stressz okozza, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tudnád kiküszöbölni őket.
Fogyasztási célra lesz? - kérdezte az érdeklődőtől az állítólagos tenyésztő. A hírbe hozott szakember azt mondta, hogy valaki visszaélt a nevével a Facebookon.
Tavaly december elsejétől Siliga Tünde tölti be a Schneider Electric ellátási láncokért felelős részlege (Gsc) európai Talent Director pozícióját. A szakember eddig a vállalat gyöngyösi üzemét vezette, új posztján a Schneider Electric európai szervezetében, üzemeiben és logisztikai központjaiban felel a tehetséggondozásért. Siliga Tünde 9 éve csa
Manapság ritka, hogy van egy tervünk, ami mellett tűzön-vízen át kitartunk. Az életünk sokkal inkább az állandó adaptálódásról szól, amelyben a céloktól való elszakadásnak éppúgy jelentősége van, mint a hozzájuk való ragaszkodásnak.
A kutatók szerint az utolsó jégkorszak alatt a tengeri jég egy ősi utat biztosíthatott az első embereknek, hogy elérjék az amerikai kontinenst. A felfedezés – miszerint az emberek a part mentén való csónakázás mellett ezen az úton is vándorolhattak – egy újabb rejtvénydarabot szolgáltat arra vonatkozóan, hogyan sikerült az embereknek átkel
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. A NIS2 irányelvet Magyarország az Európai Unió (EU) tagállamai közül az elsők között ültette át saját jogrendszerébe, hogy hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a látványosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a l
A Samsung a CES® 2024 kiállításon mutatja be a Teslával közös szolgáltatásintegrációját. Az együttműködés eredményeként a vállalat SmartThings Energy szolgáltatásával olyan Tesla termékek
Megint háborúba keveredik a Nyugat a Közel-Keleten? Vagy sikerül Washingtonnak elkerülnie a csapdákat? És mit gondol az amerikai társadalom a beavatkozási politikáról és költségeiről? Elemzésünk!
Mindenkit érnek olyan élmények, amikkel nem akar, vagy éppen nem tud szembenézni. Lehet, túl fájdalmas lenne, túl sok félelemmel járna együtt, vagy épp rengeteg energia és időbefektetés szükségeltetne ahhoz, hogy elfogadjuk a következményeket. A nehézségeket elkerülendő – tudatosan vagy tudattalanul – tagadni kezdjük a valóságot. Ez pedig még nagyo
Te is szoktál azon tűnődni, hogy vajon a délelőtti edzésprogram többet tesz-e a testedért, mint a délutáni? A tapasztalatok szerint a fitneszidő megválasztása igenis számít.Véleményem szerint a legjobb időpont az edzésre az, amikor következetesen beleillik a napirendünkbe− vallja Heather White, a Trillfit wellness- és fitneszprogram alapítója és ve
Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H gyógyvarázs 20 éves jubileuma alkalmából létrehozott K&H jövő gyógyítói díjat. A K&H eddig közel 900 millió forint értékben támogatta a magyar gyermekegészségügyet innovatív eszközökkel, most pedig azokat a 40 év alatti gyermekorvosokat helyezi reflektorfénybe, akik a szívből jövő gondoskodás
2016 óta nem érkezett annyi illegális bevándorló Európába, mint tavaly. A kibocsátó országokban a helyzet nem javul, ezért idén a migrációs nyomás fokozódására lehet számítani.