2024. január 12. péntek

jan. 12
13:42
Tavaly, éves szinten, átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak (ProfitLine)
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek.
jan. 12
13:45
Itt egy jóslat: nagyon mélyre zuhan itthon az infláció (Privátbankár)
A folyamatot továbbra is érdemben segítik a bázishatások.
jan. 12
13:45
Márciustól díjmentesen utazhatnak a határon túli magyarok (Infostart)
A magyar igazolvánnyal rendelkezők eddig évi négy alkalommal utazhattak 90 százalékos kedvezménnyel a MÁV járatain, ez változik meg hamarosan.
jan. 12
13:45
EM-államtitkár: egy szabad ország szabadon dönthet az energia áráról (Tiszta Jövő)
Egy szabad ország szabadon dönthet arról, hogy miképpen biztosítja a létfenntartáshoz szükséges energiát állampolgárai számára - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön Győrben, az MVM megújult győri ügyfélszolgálati irodájának átadásán.
jan. 12
13:45
Kiderült Jákob Zoli milyen műsorban fog szerepelni A Nagy Ő után, a választás tulajdonképpen egészen nyilvánvaló volt, csoda hogy nem gondoltunk már rá korábban (Promotions)
Jákob Zoli A nagy Ő után sem áll le, fontos részleteket árult el a következő projektjével kapcsolatban.
jan. 12
13:45
Mit jelent, hogy engedélyezték a bitcoin ETF-eket, azaz a tőzsdei kereskedésüket? (Rakéta)
.
jan. 12
13:45
Lengyel miniszter: Varsó közreműködik az Északi Áramlat merényletének vizsgálatában (Magyar Hírlap)
A nyomozásnak eddig nem sikerült megállapítania, hogy ki a felelős a gázvezeték felrobbantásáért.
jan. 12
13:45
Itt a lista: ezek az élelmiszerek lettek olcsóbbak egy év alatt (Növekedés)
Évek óta nem látott alacsony szintre lassult az élelmiszerek drágulásának üteme Magyarországon 2023 decemberében, átlagosan 4,8 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, mint 2022 azonos időszakában. Több fontos élelmiszer, köztük a kenyér, a tészta, a tejtermékek és a tojás pedig számottevően olcsóbb lett egy év alatt – mutattak rá az
jan. 12
13:45
Nógrádi György kiosztotta az észt elnököt: "Látszik, hogy Zelenszkij mit kért..." (Mandiner)
Ezek a mondatok tényszerűen nem igazak – szögezte le a biztonságpolitikai szakértő.
jan. 12
13:45
Óriási II. világháborús bombát találtak Budapesten (Helló Magyar)
Mederkotrás közben egy második világháborús 250 kilogrammos szovjet légibombát találtak Csepelen.
jan. 12
13:45
Rettenetes dolgot tehetett ez a magyar rendőr (naphire.hu)
Ismerősei bujtották fel, hogy "vasaljon be" egy tartozást, csúnya vége lett.
jan. 12
13:45
Tízezer háztartással bővült tavaly a bécsi távhőhálózat (Öko-drive)
Az elmúlt évben több mint nyolcvanmillió eurót fordított a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie a bécsi távhő dekarbonizálására és a hálózat bővítésére. Tízezer új ügyfél, 12,5 kilométernyi új vezeték és Európa legnagyobb hőszivattyúja az eredmény.
jan. 12
13:47
Kásler Miklós: A doni hősök nem áldozatok voltak (Magyar Hírlap)
Elmondása szerint meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, aki a magyar 2. hadsereg tagja volt.
jan. 12
13:48
Nagyon védi a mundér becsületét a KSH (Menedzsment Fórum)
A hivatal azt állítja, hogy az európai statisztikai irányelvekkel összhangban készülnek a fogyasztói árstatisztikák.
jan. 12
13:48
Szakértők az Arénában: folyamatosan fenntartja a feszültséget a lengyel PiS, több célja is van ezzel (Infostart)
Az ellenzékbe került lengyel Jog és Igazságosság párt az új kormány megbuktatására készülhet, ezért tartja fenn folyamatosan a feszültséget a választás óta – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitrovits Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium M
jan. 12
13:48
Elő a sílécekkel! Megnyitják a sípályát a Normafán, az első nap ráadásul ingyenes a móka (Blikk)
A hétvégi nagy hidegen felbuzdulva beizzították a hóágyúkat a Normafán, pénteken délután pedig már meg is nyitja kapuit a látogatók számára a sípálya.
jan. 12
13:48
Egy alkatrészben az automatizált vezetés, a vezetéstámogatás és az utastér digitalizáció (Alternatív Energia)
Az LG Electronics (LG) a világ legnagyobb autógyártói számára zártkörű bemutatót tart a 2024-es CES kiállításon, ahol egy új, több területet átfogó, a fejlett vezetéstámogató rendszereket (ADAS), az automatizált vezetési megoldásokat (AD) és a járműfedélzeti infokommunikációs (IVI) technológiákat integráló platformot mutat be.
jan. 12
13:48
Hízottbika-tartás: mutatjuk, mennyi támogatásra lehet számítani (Agroinform)
Megjelent a közlemény a keretösszegről és a támogatás maximális mértékéről.
jan. 12
13:49
Pentagon: Orosz propaganda, hogy Ukrajnában ellopják a külföldi fegyvereket (Magyar Hírlap)
"Ma nincs megbízható bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államokból Ukrajnába szállított fegyverek rossz kezekbe kerülhettek volna".
jan. 12
13:51
Sokan nem tudják: ezeknek a gyereknek alanyi jogon jár az állami biztosítás (Pénzcentrum)
A hosszúra nyúlt téli szünetben megszaporodtak a balesetek: a Magyar Biztosítók Szövetségnek tapasztalatai azt mutatják, hogy az otthonokban keletkező tűzesetek mintegy hatodát november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyezték fel. Ebben a periódusban gyakoribbak a közúti koccanások és a sportbalesetek is. A károk enyhítésében segíth
jan. 12
13:51
Párizs 2024 – A munkálatok 84 százalékával végeztek eddig (Magyar Hírlap)
Három területen lépett fel késedelem: a Grand Palais munkálatainál, az olimpiai falu három épületénél és a Colombes uszodánál, a szinkronúszás edzőközpontjánál.
jan. 12
13:51
Tényleg utálják a macskák az embert? (Magyar Hírlap)
A kutyákról köztudott, hogy feltétel nélkül szeretik a gazdájukat, azonban a macskáknál ez már kevésbé szűrhető le pusztán a viselkedésből.
jan. 12
13:51
Kodro-gól nélkül is győzelemmel kezdte az évet a Ferencváros (Mandiner)
A magyar bajnoki címvédő labdarúgócsapatban bemutatkoztak az újoncok, de nagy nevek maradtak ki.
jan. 12
13:51
Az Inter.link a Rackhost Zrt.-t, Magyarország egyik legnagyobb szerver hoszting szolgáltatóját választotta budapesti jelenlétéhez (Digital Hungary)
Az Inter.link, a globális fenntartható hálózati szolgáltatásokat nyújtó NaaS (Network as a Service) vállalat 2024. január 11-én bejelentette, hogy már elérhető Magyarországon is, új partnerének, a Rackhost Zrt-nek, Magyarország egyik legnagyobb szerver hoszting szolgáltatójának köszönhetően.
jan. 12
13:53
Második világháborús bombát találtak a csepeli szabadkikötőben (Magyar Hírlap)
A kiemelése idejére az érintett területet rendőrség 150 méteres körben lezárja.
jan. 12
13:54
Szécsi Zoltán megduplázta a nyereményét a Szerencsekerékben, több millió forintot zsebelt be: erre költi a pénzt (Blikk)
Szécsi Zoltán jól kipörgette a szerencsekereket a TV2 műsorában, közel 4 millió forinttal lett gazdagabb.
jan. 12
13:57
Benyújtotta kérelmét a BÉT-nek a Gloster a szintlépéshez (Portfolio)
Mai kérelmével kezdeményezte a Gloster a Budapesti Értéktőzsdénél törzsrészvényeinek bevezetését a standard szabályozott piacra – áll a cég közleményében.
jan. 12
13:57
A NASA bejelentette: ennyit kell még várnunk az újabb holdra szállásra (Femcafe)
Biztonsági aggodalmak miatt odázzák el az eseményt.
jan. 12
13:57
Új „szöcske” érkezett a Massey Fergusontól közepes gazdaságoknak (Agrofórum)
A Massey Ferguson új önjáró permetezőgép-szériája két modellt foglal magában, mindkettő 200 Le fölötti motorteljesítménnyel rendelkezik. A megnyerő külsejű „szöcskéket” az észak-amerikai piacra fejlesztették ki.
jan. 12
13:57
Román férfi fejezte le a dunavecsei Mária-szobrot (Demokrata)
A gyanúsított "külföldi családi kötődésű, büntetett előéletű".
jan. 12
13:57
Hollywoodi segélyszállítmány érkezett a frontra: Jack Sparrow tűnt fel Donbaszban (Mandiner)
A Karib-tenger kalózai című filmből ismertté vált karaktert egy platós autón vitték a front felé.
jan. 12
13:57
Kulcsok helyett arcfelismerő rendszerrel nyílnak majd az ajtók az épülő csengeri börtönben (Telex)
Rétvári Bence egy fővárosi sajtótájékoztatón beszélt a börtön technológiai felszereltségéről, ami lehetővé teszi azt is, hogy elemezzék a fogvatartottak viselkedését, arckifejezését is.
jan. 12
13:57
A világ legszebb ólomüveg ablakai minden pillanatban ámulatba ejtenek (Roadster)
A gótikus katedrálisoktól a művészeti galériákig és koncerttermekig, a világban számos olyan ólomüveg ablak található, ami megér egy misét.
jan. 12
13:59
Indul a HU-rizont program (Demokrata)
A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul, amelyre 2024-ben 8 milliárd forint áll rendelkezésre.
jan. 12
14:00
Tudományos alapon: 5 nagyszabású esemény, ami nagy valószínűséggel megtörténik 2024-ben a jóslatok szerint (Blikk)
Hallotta már azt a kifejezést, hogy "Jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti"? Ennek ellenére sokan évről évre megpróbálják, és van, ami bejön, míg sok dologgal csúnyán mellélőnek. A Future Perfect munkatársai immár ötödik éve próbálkoznak meg a lehetetlennel. Íme, a becsléseik azzal kapcsolatban, hogy mi történhet 2024-ben.
jan. 12
14:00
Durván megalázta Harry herceget a saját parancsnoka (ATV)
Új kitüntetést kapott Harry herceg, ám sokan felháborodtak a döntés miatt.
jan. 12
14:03
Már javában készül az Efott - bejelentették a 2024-es házigazdát (Femcafe)
Az Óbudai Egyetem lesz az idei Efott házigazdája – jelentették be a szervezők a legnagyobb hazai felsőoktatási szakkiállításon, az Educatio-n.
jan. 12
14:03
Lefejezett holttestet találtak egy ház lépcsőjén (Magyar Hírlap)
A férfi teste a lépcsőn volt, a feje pedig a kertben.
jan. 12
14:03
Román férfi fejezte le a dunavecsei Mária-szobrot (Demokrata)
A gyanúsított "külföldi családi kötődésű, büntetett előéletű".
jan. 12
14:03
Az uniós kérdéseket helyezi előtérbe az új francia külügyminiszter (Demokrata)
Az új francia külügyminiszter számára az Európai Unió jelenti a prioritást.
jan. 12
14:03
Újabb termékekkel bővült az Árfigyelő (Demokrata)
Az Árfigyelő újabb 16 termékkategóriával bővül, így már összesen 78 termékkategóriában kereshetnek rá termékekre a vásárlók.
jan. 12
14:03
Brutálisan drágulhat ez az alapvető élelmiszer: Most még spájzolhatunk (Nyugati Fény)
Érdemes vásárolni belőle.
jan. 12
14:03
Életben tarthat-e bárkit a szeretet? – erre keresik a választ Miskolcon (Mandiner)
Különleges előadással indul az új esztendő a Miskolci Nemzeti Színházban. A bicentenáriumi évad következő premierjeként január 12-én mutatják be az egyetlen Bartók-operát: A kékszakállú herceg vára varázslatos díszletek között mesél "két ember rendkívül intenzív lelki kapcsolatáról mesél egy metaforikus világban".
jan. 12
14:05
Kiakadtak a demokraták Joe Bidenre (Magyar Hírlap)
Több képviselőnél is kiverte a biztosítékot az elnök "alkotmányellenes" döntése.
jan. 12
14:06
Izrael a hágai bírósági eljárásban: eltorzították a történteket (Infostart)
Izrael alaptalannak nevezte és visszautasította pénteken a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint a közel-keleti ország népirtást követ el a Gázai övezetben.
jan. 12
14:06
Váratlan helyről jött a drágulás: 140 termék árain mutatjuk, hogyan állt össze az infláció 2023-ban (Adózóna)
5,5 százalékkal volt drágább az élet 2023 decemberében, mint 2022 utolsó hónapjában – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az inflációt 140 termék, illetve szolgáltatás árának változásából számolják ki, ezeket mutatjuk be most részletesen – írja a hvg.hu.
jan. 12
14:07
A későn fekvők ezért halnak korábban (Magyar Hírlap)
A kutatók szerint azok, akik este aktívabbak, gyakran mentális és fizikai problémákkal küzdenek.
jan. 12
14:09
Kína letette a nagy esküt a belga kormányfőnek (Privátbankár)
Peking szorosabb kapcsolatokra törekszik az Európai Unióval
jan. 12
14:09
Atomakku, ami ötven évig működik, és még környezetbarát is (SzMo)
Még ne rohanjon a boltba az örökéletű akkumulátorért, a jelenleg elérhető 100 mikrowatt teljesítmény semmire sem elég. Ha a cég törekvései eredményt hoznak, csak egy kérdés marad: milyen áron?
jan. 12
14:09
Kitört a Semeru vulkán Indonéziában (Magyar Hírlap)
Legutóbb 2021-ben tört ki.

Keresés