Több rakétavetővel lőtték az al-Jebsa olajmező közelében lévő amerikai katonai létesítményt, áldozatokról vagy anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
“Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el.”
Az óceánok hőmérséklete 2023-ban - immár az egymást követő ötödik évben - ismét rekordmeleg volt, és a felmelegedés tendenciája akkori is folytatódik ebben az évszázadban, ha mérséklődik az üvegházhatású gázok kibocsátása - állítja az Advances in Atmospheric Sciences című folyóiratban csütörtökön közzétett tanulmány.
Megnyitotta Budapest legújabb, kifejezetten hajléktalan emberek ellátására kialakított, a későbbiekben komplex ellátást nyújtó intézményét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat; az épület már használatba vett szintjein éjjeli menedékhelyet létesítettek, amely máris telt házzal működik – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság - közölte újságírókkal Adila Hassim dél-afrikai ügyvéd.
A legfontosabb munkálatok a július 21-i Forma–1-es futam után kezdődnek a Hungaroringen, a közművek felújítása viszont nemsokára véget ér, egyéb munkák pedig előkészítés alatt vannak – számolt be Gyulay Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, alig van már jegy az idei Magyar Nagydíjra.
Egy jól megtervezett és kialakított szőlőlugas még a legkisebb kertet is meghitté varázsolja. Az ültetés előtt azonban néhány szempontot nem árt figyelembe venni.
Egy navigációs cég a világ több száz városának közlekedési adatait hasonlítja össze rendszeresen. Íme, néhány kiemelkedő eredmény – az egyik listát ezúttal a magyar főváros vezeti.
Bár a gyönyörű Florence Pugh-tól megszokhattuk, hogy merész, áttetsző ruhakölteményekben vonul végig a vörös szőnyegen, legutóbb egy jóval szolidabb darabra esett a választása, melynek láttán kijelenthetjük: a színésznőnek a klasszikus, "hercegnős" stílus is elképesztően jól áll.
A húszas évek legvégén a General Motors földet vásárolt Szeged határában, hogy a Balkánt kiszolgáló új gyárát itt húzza fel. Ezer ember dolgozott volna az üzemben, ami végül nem épült meg.
Az idei év első ülésén a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit lehetővé tevő pályázatok sorsáról döntött a Médiatanács. A Kmusz2023 keretében összesen 14.610.305 forintot ítéltek meg a nyerteseknek.
Az MNB értesítette a Posta Biztosítót Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A biztosító termékével tizenháromra bővült az MFO-t kínáló biztosítók köre, ami majdnem teljes piaci lefedettséget jelent.
Közzétette a kormány annak a nemzetközi megállapodásnak a tervezetét, amely alapján az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető megépítheti a Rákosrendezőre tervezett, a köznyelvben mini-Dubajnak nevezett városközpontot.
A baloldali összefogás pártjaira most kevesebben szavaznának, mint 2022-ben - derült ki öt közvélemény-kutató intézet közösen rendezett politikai évnyitó kerekasztal-beszélgetésén.
A külügyi tárcát pedig mostantól Stéphane Séjourné, az Európai Parlament Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű képviselőcsoportjának vezetője irányítja.
A tudomány szexi - ezzel a címszóval készít tudománynépszerűsítő TikTok videókat Molnár Janka Sára. De Janka sokkal több, mint TikTok influenszer: elméleti fizikus, aki fáradhatatlan lelkesedéssel teszi a tudományt érthetővé és szerethetővé fiatalok számára.
Azbej Tristan Máthé László Eduárddal, a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztossal tett látogatást az afrikai országban.
A szervezők 2023-ban tizennegyedik alkalommal hirdették meg Az Év Irodája és a Real Estate Awards versenyeket, amelyre összesen 185 pályázat érkezett. Idén az irodapiacon a hibrid munkahely és a kényelem került a fókuszba, míg általában az ingatlanszektorban nem csak a fenntarthatóság, hanem a meglévő épületek felújítása, korszerűsítése a legfontos
A banki költségek akár 18 százalékkal is emelkedhetnek. A pénzintézetek többsége ugyanis a szerződési feltételek alapján a 2023. évi inflációt idén építi be az árakba.
A mai napig is felbukkannak olyan emberek, akik nem ítélik el a borzalmas ámokfutást, sőt azt állítják, hogy a lövöldöző őket is inspirálja. Eddig 165 ilyen esetet vizsgáltak meg és beszámoltak a tapasztalataikról.
Menesztették Günther Steinert, a Forma 1-es Haas-Ferrari csapatfőnökét. Az istálló 12 ponttal az utolsó helyen zárt a 2023-as évadban a konstruktőrök rangsorában.
Lassan három hónapja sokkolta a világot a hír, hogy Matthew Perry 54 éves korában elhunyt. Bár eddig úgy tudtuk, halála előtt minden erejével azon volt, hogy egyre egészségesebb legyen, most többen is azt állítják, hogy a színész évekig hazudott józanságáról.
Matteo Piantedosi a parlament schengeni bizottságában számolt be a balkáni migrációs útvonalon található határszakaszon korábban bevezetett ellenőrzés menetéről.
Új Samsung Odyssey OLED gaming monitorok debütálnak a CES® 2024 kiállításon, a világ egyik legnagyobb technológiai eseményén. Bemutatkozik az Odyssey OLED G8, az Odyssey OLED G6 és a megújult Odyssey OLED G9.