A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint januárban a lakossági várakozások jelentősen javultak decemberhez képest, így a GKI fogyasztói bizalmi indexe közel kétéves csúcsára emelkedett. A lakosság mind az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét, mind a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait er
A főoltár feletti gazdagon díszített mennyezetet az 1630-as években készítette el Bernini, a barokk kor kiemelkedő olasz építésze és szobrászművésze VIII. Orbán pápa megrendelésére.
Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Maga volt a megtestesült férfiasság. Áradt belőle a szexualitás. A vásznon és a valóságban is úriember volt. És az állán ott volt a gödröcske, amivel megbabonázta a férfiakat és a nőket. 120 éve született Cary Grant, aki – Humphrey Bogart után – Hollywood aranykorának második legnagyobb sztárja volt.
Egy szabad ország szabadon dönthet arról, hogy miképpen biztosítja a létfenntartáshoz szükséges energiát állampolgárai számára - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön Győrben, az MVM megújult győri ügyfélszolgálati irodájának átadásán.
2024 elején több hónapos masszív árcsökkenési trend közelít a végéhez, már ami a lisztet illeti. A búza ára ugyan alacsonyabb, a malmok azonban be fogják hajtani a költségnövekedéseiket. Az ár azonban még így is alacsonyabb, mint az ukrán háború előtt volt.
Az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta sodródó aknák nehezítik a vízi szállítmányozást a Fekete-tengeren, és veszélyt jelentenek a kikötők infrastruktúrájára.
A kormány támogatása, a kínai elektromos autók iránti kereslet növekedése és az orosz piac meghódítása hozzájárult ahhoz, hogy a kínai autógyártók a vártnál több járművet értékesítettek idén.
Két új kötet jelent meg a közelmúltban a Békés vármegyei levéltárhoz köthetően. Erdész Ádám szerkesztésében Márki Sándor naplóinak negyedik kötete látott napvilágot, az intézmény nyugalmazott igazgatója Szegeden tartotta a könyvbemutatót. A Gyulai Zsidó alapítvány és az önkormányzat együttműködésében adták ki azt a tanulmánykötetet, mely a Közösség
Vlagyimir Putyin beszédet tartott és olyanokat mondott, amin csak hüledezni lehet. Szerinte például az orosz gazdaság az első Európában, a világon meg az ötödik, meg hogy nem a lakosság van a GDP-ért, hanem a GDP a lakosságért, illetve, hogy rendben, hogy 16 százalékos az irányadó kamatráta Oroszországban, de nyugalom, mert az csak átmeneti dolog..
Az európai nagyvárosok közül – Béccsel holtversenyben – Budapesten csökkentek leginkább a torlódások az előző évhez képest – közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
Egy hobbi sokféleképpen gazdagíthatja az életedet, akár a szabadban szeretsz lenni, akár kreatívan dolgozol, akár új nyelvet tanulsz. Mutatunk három olyan hobbitípust, melyek pozitívan hathatnak életedre.
A Mi Hazánk és a Kutyapárt bejutna az Európai Parlamentbe, ha most vasárnap lennének a választások – állítja egybehangzóan öt közvélemény-kutató intézet.
Életének 85. évében, hétfőn elhunyt Honti Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium korábbi igazgatója, nyugalmazott államtitkár – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.
Leszámítva a szokásos menedzser- és marketinges süketelést az „akadálymentes, kellemes vásárlási élményről”, tényleg úgy tűnik, hogy a jövőben jelentősen átalakul az, amit ma a boltba járásról gondolunk.
A Revolut – a globális pénzügyi szuperapp, amely világszerte több mint 35 millió, Magyarországon pedig több mint 1 millió ügyféllel rendelkezik – nyilvánosságra hozta a magyarok és egész Európa 2023-as befektetési trendjeit.
Fricska. Hat kontinens 55 országa 387 városának adatai szerint ismét összeállították a rangsort, melyik városban lehet autóval a leglassabban közlekedni.
Rettenetes baleset történt a gyulafehérvári Mihai Viteazul Katonai Főgimnáziumban csütörtökön: az egyik tanuló kizuhant az iskolaépület negyedik emeletéről. A 15 éves fiút megpróbálták újraéleszteni a helyszínre érkező mentősök, de már nem tudták megmenteni az életét.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem 6 millió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi 9 milliót – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Sokszor nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos jelentésével - egyebek mellett ez derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzéséből, amelyben a nemzeti versenyhatóság a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezte.