Dr. Ulrich Attila évértékelőjében kiemelte: az intézmények nagyon stabil bevételi háttérrel rendelkeznek, az elmúlt közel 10 évben mindegyik nagyon jelentős fejlődésen ment keresztül, nemcsak a szakmai területet, hanem a bevételüket tekintve is.
Finisébe fordult a 2024–25-ös tanév felvételi kampánya a Nyíregyházi Egyetemen is. Részt vesznek a csütörtökön nyíló Educatio Oktatási Szakkiállításon, de középiskola-látogatások sora és élménynap is vár még a jelentkezőkre. Január 15-én pedig indul az egyetemi felkészítő, mely pluszpontot biztosít a jelentkezőknek.
Bűnvádi eljárást indított Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád ellen a román korrupcióellenes ügyészség (DNA), a független elöljárót hivatali visszaéléssel gyanúsítják - derül ki a DNA székelyudvarhelyi önkormányzatnak küldött átiratából.
A Davide Campari-Milano olasz alkoholos italgyártó 1,2 milliárd eurót gyűjtött össze részvények és kötvények kihelyezésével a Courvoisier konyakmárka tulajdonosa megvásárlásának finanszírozására.
Az egészségügyi államtitkár azt is bejelentette, hogy bővül azon gyógyszerek köre, amelyeket 100 százalékos tb-támogatással írhatnak fel a kezelésben résztvevőknek.
A cég közleménye szerint az értékesítés minden fontos régióban nőtt, így Észak-Amerikában 18 százalékkal, Nyugat-Európában 21 százalékkal, Közép- és Kelet-Európában 14 százalékkal, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen 29 százalékkal, Dél-Amerikában, illetve az ázsiai és csendes-óceáni térségben pedig (a szárazföldi Kína és Hongkong nélkül) 9 sz
Néhány praktikára azért érdemes közben odafigyelni. Egy tapasztalt tájékozódási futót kérdeztünk arról, hogyan öltözzünk és mit vigyünk magunkkal a hátizsákunkban télen a futásunkhoz, amik kellemessé és egészségesebbé teszik az edzéseket.
A rövid videók úttörője irányt vált, és arra ösztönzi a felhasználókat, hogy hosszabb videókat készítsenek és fogyasszanak. Szombaton a TikTok hivatalosan is megszünteti az eredeti "Creator Fund"-ot, és a tartalmaikat pénzzé tenni kívánó alkotóknak csatlakozniuk kell az új "Creativity Program Beta"-hoz, amelynek keretében egy percnél hosszabb videó
A vízhiány a globális felmelegedéssel és a népesség növekedésével járó egyik ismert probléma, és az emberi közösségek között erősödnek az ezzel járó ellentétetek. Hogyan lehetne enyhíteni ezeket? Érkezett egy meredek javaslat egy Nobel-díjas tudóstól.
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t.
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv hívja fel a figyelmet az EY. Az EU működése szempontjából nélkülözhetetlen iparágakat is lefedő új szabályozás közvetetten munkavállalók százezreit is érintheti Magyarországon.
Marics Peti és Krausz Gábor a Dancing with the Stars után is tartják a kapcsolatot. Az Úristen című dal énekese most úgy döntött, hogy nyilvánosan pirít oda a séfnek a főztjével és szakácstudásával kapcsolatban.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerdai tájékoztatójában közölte: fontos családbarát intézkedésnek tekinti a MÁV és a Volán járatain márciustól érvényes
Lehetett volna precízebben, pontosabban, nagyobb hangsúlyt fektetni a csatlakozás előkészítésére: a mezőgazdaság önmagához képest nagyot fejlődött, de a többi államéhoz képest lemaradt.
Natalie Portman a minap tovább szította a válásáról szóló pletykák tüzét, amikor egyedül és a jegyűrűje nélkül jelent meg a Golden Globe-díjátadón vasárnap este.
A rendszeres testmozgás és az egészség kapcsolatát, a mozgás szervezetre gyakorolt hatását folyamatosan kutatják, egy friss tanulmány most viszont arra világít rá, hogyan és miért serkentheti a sport az agy működését és hogyan segíthet élesíteni mindent a memóriától egészen a szervezőkészségekig.
Benedek Miklós Kossuth-díjas színészt, színházi rendezőt, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a saját halottjának tekinti - közölte a tárca az MTI-vel.
Hazánknak van a régió egyik legnagyobb aranytartaléka, 94,5 tonna, amellyel a nemzetközi versenyben a 39. helyet éri el. Az éllovas az Egyesült Államok, majd Németország és Olaszország következik.