Európa jövőbeni mezőgazdasági létét meghatározó folyamat a német gazdák tiltakozása – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán
Csak évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásának nők ellen elkövetett bűntényeiről - állította egy társadalomkutató a Háárec című izraeli újságban szerdán.
A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft. a német szoftvercég globális iránymutatásaihoz igazodva.
A magyar tőzsdeindex kirobbanó formában van, új történelmi csúcson, lekörözve európai társait. Kissé a forint is javít. Az OTP-nek és a Telekomnak a céláruk meredek emelése segíthetett. Nemsokára 375 forint lesz az euró? Történelmi kitörés előtt a japán index? Ismét az USA lesz a vezető olajtermelő?
Hüvelyproblémája már szinte minden felnőtt nőnek volt, ám hogy pontosan mi okozza a kellemetlen tüneteket, azt elsőre nem könnyű eldönteni. A hüvelyszárazság és a hüvelyi fertőzés tüneteit nagyon sokan összekeverik. Az érintettek nem fordulnak orvoshoz, otthon próbálják meg kezelni magukat, a gyógyulás pedig a helyes diagnózis ismerete nélkül elmar
Több mint ötven produkció, közel kétszáz artista a világ minden tájáról. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyprogramja mellett tudományos konferencia és kiállításmegnyitó is szerepel a programok között.
Egy amerikai kutatócsapat szoftveres vizsgálata a korábbi becslésekhez képest legalább egy nagyságrenddel több részecskét mutatott ki több népszerű gyártó termékében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az Áhpv Faktoring és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az AB Financial Team Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenységek teljes, illetve korlátozott végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét - jelentette be az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a jegybank.
Csomó olyan zöldség van, amit csak főzve-sütve eszünk, ezzel pedig sok mindenről lemaradunk. Karfiolt is lehet enni nyersen, nem furcsa, különösen sült önmagával és répával, meg ropogós-friss elemekkel.
Az ünnepi jogszabálydömping keretében a 2023. december 29-ei 193. számú Magyar Közlönyben megjelent a tűzvédelem szabályairól szóló, 2024. január 1-jétől hatályos új rendelet, a korábbi 30/1996. (XII.6.) BM rendeletet pedig hatályon kívül helyezték. A szabályozás részleteit cikkünkben ismertetjük.
Olaszországban 7,5 százalékra esett a munkanélküliségi ráta tavaly novemberben az előző havi 7,7 százalék után – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden közzétett adataiból. Elemzők előzetesen 7,9 százalékos novemberi adatra számítottak. Egy évvel korábban, 2022 novemberében 7,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Olaszországban.
Az MNB két pénzügyi vállalkozás hitel-és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét vonta vissza és elrendelte a társaságok végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, hogy a társaságok nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pénzügyi szolgáltatási te
A nyári felkészülésre való felépülés lebeg a sérülése utáni rehabilitációját folytató Bartók Donát, a svájci Kadetten Schaffhausen 12-szeres válogatott kézilabdázójának szeme előtt.
A háború és a szankciók jelentős károkat okoztak a gazdaságban, továbbá a gyenge európai konjunktúra és így összességben a gyengébb kereslet negatívan járult hozzá az ipari teljesítmény alakulásához. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében éves alapon 5,8 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal mérsé
2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, míg 0,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Az irányítás nélkül haladó kamion előbb átment egy kereszteződésen, egy járdán, majd letarolta a parkoló autókat, átszakított egy kerítést és egy kisebb fát is kidöntött.