Csak évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásának nők ellen elkövetett bűntényeiről - állította egy társadalomkutató a Háárec című izraeli újságban szerdán.
A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft. a német szoftvercég globális iránymutatásaihoz igazodva.
A magyar tőzsdeindex kirobbanó formában van, új történelmi csúcson, lekörözve európai társait. Kissé a forint is javít. Az OTP-nek és a Telekomnak a céláruk meredek emelése segíthetett. Nemsokára 375 forint lesz az euró? Történelmi kitörés előtt a japán index? Ismét az USA lesz a vezető olajtermelő?
Egy amerikai kutatócsapat szoftveres vizsgálata a korábbi becslésekhez képest legalább egy nagyságrenddel több részecskét mutatott ki több népszerű gyártó termékében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az Áhpv Faktoring és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az AB Financial Team Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenységek teljes, illetve korlátozott végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét - jelentette be az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a jegybank.
Csomó olyan zöldség van, amit csak főzve-sütve eszünk, ezzel pedig sok mindenről lemaradunk. Karfiolt is lehet enni nyersen, nem furcsa, különösen sült önmagával és répával, meg ropogós-friss elemekkel.
Az ünnepi jogszabálydömping keretében a 2023. december 29-ei 193. számú Magyar Közlönyben megjelent a tűzvédelem szabályairól szóló, 2024. január 1-jétől hatályos új rendelet, a korábbi 30/1996. (XII.6.) BM rendeletet pedig hatályon kívül helyezték. A szabályozás részleteit cikkünkben ismertetjük.
Az MNB két pénzügyi vállalkozás hitel-és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét vonta vissza és elrendelte a társaságok végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, hogy a társaságok nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pénzügyi szolgáltatási te
A háború és a szankciók jelentős károkat okoztak a gazdaságban, továbbá a gyenge európai konjunktúra és így összességben a gyengébb kereslet negatívan járult hozzá az ipari teljesítmény alakulásához. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében éves alapon 5,8 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal mérsé
2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, míg 0,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Az irányítás nélkül haladó kamion előbb átment egy kereszteződésen, egy járdán, majd letarolta a parkoló autókat, átszakított egy kerítést és egy kisebb fát is kidöntött.
Nem is lehetne méltóbban megünnepelni a banda megalakulásának 30. fordulóját, mint ezzel az alábbi csodás ötlettel.A Spice Girls mind az öt tagja saját bélyeget kapott, valamint emlékmotívumokat, amelyek a legnagyobb-,és ikonikusabb pillanataikat illusztrálják, köztük a 2012-es olimpiai záróünnepségen való fellépésüket és a 2019-es visszatérő turné
Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a gl
Az iparban az automatizálás nélkülözhetetlen. Mindegy, hogy az autóiparról, a gépgyártásról, az elektronikai iparágról, a gyógyszeriparról vagy az élelmiszeriparról beszélünk – mindenhol használnak automatizált rendszereket és robotikai alkalmazásokat. Ezek segítenek a vállalatoknak versenyben maradni. De mindez csak addig működik, amíg egy rendsze
Új minősítést kapott mind a kórokozó, mind pedig az ellene kifejlesztett vakcinák. Így újabb lehetőségek nyílnak meg a már négyszer oltottak számára is.
Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H-SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok, ami közel duplája egy átlagos havi költésnek. A kiugró forgalomnövekedés nagyrészét a hideg