2023. január 4. szerda

jan. 4
17:12
Harmadszorra sem tudott elnököt választani az amerikai képviselőház (Blikk)
Negatív történelmi rekord: Amerikai Egyesült Államok képviselőházának továbbra sem sikerült új elnököt választani, miután a kedden este megtartott harmadik szavazás is sikertelen volt.
jan. 4
17:12
Petőfi kerül az új 30 ezer forintosra (ProfitLine)
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Az utoljára a tízforintos bankjegyen szereplő költő születésének évfordulójáról 30 ezer forintos ezüstérmével emlékeznek meg – írja a Bank360.hu.
jan. 4
17:12
A Kínából érkező repülőgépek szennyvizét is tesztelni fogja Belgium (ATV)
A Kínából Belgiumba érkező utazókat érintő új intézkedéseket jelentett be a belga kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben: tesztkötelezettség nem lesz, de a repülőgépek szennyvizét elemezni fogják új vírusvariánsok után kutatva - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál.
jan. 4
17:12
Szívszorító: így néz ki most Gesztesi Károly sírja, három évvel a színész elhunyta után (Promotions)
Három évvel Gesztesi Károly halála után most megmutatjuk, hogy néz ki a színész végső nyughelye.
jan. 4
17:12
Hajlik ÉS nyúlik a Samsung kijelzője (Bitport)
Több módon is alakítja magát a dél-koreai vállalat CES-en debütáló új kijelzője. A Flex Hybrid technológiának köszönhetően egy kompakt mobilból is kényelmes filmnéző felület varázsolható.
jan. 4
17:12
Autókba rejtett pokolgépek robbantak egy szomáliai katonai bázis közelében (Magyar Hírlap)
Az áldozatok között a polgári személyek, katonák és rendőrök is vannak, a sebesültek száma meghaladja az 50-et.
jan. 4
17:12
Keresztény sírokat rongáltak meg Jeruzsálemben zsidó fiatalok (Mandiner)
A kamerafelvételek szerint kifejezetten a feltűnő keresztény jegyekkel díszített sírokra utaztak az elkövetők.
jan. 4
17:12
Mikor áll helyre az üzemanyagpiac hazánkban? (Autószektor)
Egy rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan év után sokan bízunk benne, hogy idén újrarendeződik a piac, és ugyanolyan színvonalon biztosítják a kutak az ellátást, mint amit az üzemanyag-ársapkás idő előtt megszokhattunk. Milyen irányba változik a helyzet, illetve mikorra térhetnek vissza az importőrök az országba? Damoklész kardjaként közelít egy dát
jan. 4
17:12
A Haas megmutatta, hogy készült el új logójuk Photoshoppal (Racing)
Debütált a Haas csapat új, főszponzorral kibővített neve, valamint módosított logója is. Így vágnak neki a 2023-as szezonnak. Miután a Haas 2022 elején az orosz-ukrán háború okán megvált orosz versenyzőjétől, Nikita Mazepintől, és vele együtt a főszponzor Uralkalitól, új bevételforrás után kellett nézniük. 2023-ra sikerült új névadó szponzort talál
jan. 4
17:18
Ingyenes közösségi autómegosztás Magyarországon (Piac és Profit)
Az üzemanyagárstop kivezetése miatt még inkább megnőttek az autósok kiadásai. Emellett minden más, autónkkal kapcsolatos tétel is drágul az infláció miatt, úgymint az autópálya-matrica, a szerviz, az alkatrészek vagy éppen a biztosítás. Azonban már nálunk is elérhető egy olyan lehetőség, amivel ellensúlyozni lehet ezeket a pluszterheket.
jan. 4
17:18
CSOK 2023: feltételek, igénylés, visszafizetés – egy helyen a tudnivalók a családi otthonteremtési kedvezményről (Portfolio)
Rövidült a milliós összegben elérhető családtámogatások listája 2023. január 1-jével, de a CSOK 2016 óta változatlanul az alappillérét képezi a kormány családtámogatási és otthonteremtési programjának. Néhány változás történt a szabályokban az elmúlt egy évben, de idén is ugyanolyan összegben vehető igénybe ez a lakástámogatás, mint korábban. Össze
jan. 4
17:18
Időjárás: Ismét csapadék érkezik! (Agroinform)
A melegfront hatására felhős lesz az ég.
jan. 4
17:18
Vincent Cassel szenvedélyesen rajong 31 évvel fiatalabb feleségéért: Tina nemcsak páratlan szépség, de pazar stílusérzéke is van (Femcafe)
Az 56 éves Vincent Cassel 2018-ban mondta ki a boldogító igent szíve választottjának, a 25 éves Tina Kunakey-nak, aki igazi egzotikus szépség, ráadásul a divathoz is remekül ért.
jan. 4
17:18
Camila Cabello a téli körmök új istennője! Nem hiszed? Mutatjuk! (Glamour)
Vannak olyan világsztárok, akik az egyszerűség és a letisztultság hívei, és vannak olyanok, akik szinte ösztönösen diktálják a divatot. Így tett Camila Cabello is, akit legújabb kollaborációjában egy tűzpiros szettben és vérpezsdítő körmökkel láthatunk - körmösének hála most pedig közelről is megcsodálhatjuk manikűrjét.
jan. 4
17:18
Ártatlannak vallja magát a milliárdos csalással vádolt FTX-alapító (Igényesférfi.hu)
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.
jan. 4
17:18
Egy vaddisznó miatt zárták le rövid időre a Margitszigetet (SzMo)
A lezárás nem tartott sokáig, mivel a terület átvizsgálása során végül nem akadtak a vaddisznó nyomára. Az állat már elhagyhatta a szigetet.
jan. 4
17:18
Így utazunk majd 2023-ban (WMN)
Repülőtéri tumultus, elveszett csomagok, törölt járatok, sztrájkok, megdrágult üzemanyag- és jegyárak, infláció. Ezt tapasztalhatták, akik 2022-ben útra keltek. Mi várható idén?
jan. 4
17:18
Emlékéremmel tisztelegnek Petőfi és a Himnusz születése előtt is (Mandiner)
Tizennégy témában tervez emlékérmét kibocsátani az MNB 2023-ban.
jan. 4
17:24
Visszavonul a jeges fürdőzéstől Schirilla György: „A néhány fokos vízben kezd komolytalan lenni a rozmárkodás” (Blikk)
Jövőre egy utolsó nagy búcsúúszást tervez a fővárosban, de aztán visszavonul – közölte döntését ifj. Schirilla György, aki egy egész nemzedék példaképe volt legendás téli folyóátúszásaival.
jan. 4
17:24
Vaddisznó miatt lezárták a Margitszigetet (Blikk)
Az emberek biztonsága érdekében a rendőrök korlátozták a forgalmat.
jan. 4
17:24
Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés (WebBeteg)
Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle mozgásformához - például a televízió távirányítójának felemeléséhez - szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edzeni kezdenek.
jan. 4
17:24
Annyira durva dolog derült ki Putyin csodafegyveréről, hogy arra szavak nincsenek (ATV)
Tucatnyi amerikai vállalat alkatrészeire találtak egy Ukrajna felett lelőtt iráni harci drónban - írja az rtl.hu.
jan. 4
17:24
Nem hiszik el, mit művel ez a kicsi valuta a nyílt utcán, mindenki szeme láttára! (444.hu)
394 forint az euró, emberek!
jan. 4
17:24
Tipp az óvári gazdászoktól: ezért érdemes drónirányító és -adatelemző képzésre jelentkezni (Agrofórum)
Két féléves, drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzést indít levelező munkarendben a Széchenyi Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, ami komoly lehetőséget jelent az agrárszakemberek számára is.
jan. 4
17:24
Jelentős ütemben növekszik a brit fogyasztók hitelkártya tartozása (Magyar Hírlap)
A fedezetlen hiteltermékek iránti dinamikus kereslet összefügg a lakosságot sújtó magasabb energia- és élelmiszerárakkal.
jan. 4
17:24
Ukrán tüzérségi találat ért egy lakóházat Zaporizzsja megyében (Demokrata)
A támadás következtében legalább két polgári lakos életét vesztette.
jan. 4
17:24
Japán a tenger alá merül Kína elől (Mandiner)
A szigetország óriásit álmodik: két éven belül mélytengeri bányászatba kezd, hogy ritkaföldfémekhez jusson. Technológia még nincs, de az ambíciók nagyok.
jan. 4
17:24
Botrányos húzása után Ecclestone-ék megfenyegették a Senna vb-címét elcsaló FISA-elnököt (Racing)
Ecclestone és Max Mosley nem hagyta annyiban, hogy Balestre durván átlépte a hatáskörét.
jan. 4
17:30
Jó napja volt a magyar tőzsdének (Portfolio)
Kifejezetten jó volt ma a hangulat a nemzetközi piacokon, elsősorban annak köszönhetően, hogy kedvező gazdasági adatok érkeztek. A jó nemzetközi hangulatból a magyar tőzsde is kivette a részét, bár azért relatíve lemaradó volt a magyar bechmark a maga 0,7 százalékos emelkedésével az európai társaihoz képest.
jan. 4
17:30
Belehalt a mellőzöttségbe Benny Hill: koszosan, magányosan, külvárosi albérletében hunyt el a nagy nevettető - csak napok múltán akadtak rá a holttestére (Femcafe)
Bár televíziós műsoraival hosszú időn át elbűvölte a nézőket nemcsak Európában, hanem világszerte is, a kilencvenes években hirtelen megbicsaklott a népszerű Benny Hill karrierje. Innentől pedig már nem volt számára megállás a lejtőn.
jan. 4
17:30
Eltaláltak egy vaszilivkai lakóházat az ukránok, többen meghaltak (Mandiner)
A várost még korábban vonta ellenőrzése alá az orosz hadsereg.
jan. 4
17:30
Kiderült: Csődöt mondott Putyin terve, hiába szajkóz mást a Fidesz (Nyugati Fény)
Nem sikerült zsarolni Európát.
jan. 4
17:30
Befagyasztották a bankok a hitelkamatokat 2023-ra (Üzletem)
2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél.
jan. 4
17:36
Emelkedett az államadósság devizaaránya (Infostart)
Nominálisan is nőtt, ugyanakkor a GDP-hez viszonyított aránya csökkent a kormány által felvett devizahitelek aránya.
jan. 4
17:36
Hatalmas változás jöhet az iskolákban: erre készülhetnek a tanárok (Portfolio)
Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben; a pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak – írta meg a Népszava.
jan. 4
17:36
Csepregi Éva vallomása: kiderült, milyen pályát választott volna (ATV)
Ha nem énekes, akkor régész lenne.
jan. 4
17:36
Tragédia: meghalt a betoncsőbe esett 10 éves kisfiú Vietnámban (SzMo)
A gyerek szilveszter napján esett bele az alig 25 centiméter átmérőjű lyukba, ahonnan sajnos már nem tudták élve kiszabadítani.
jan. 4
17:36
Vaddisznó miatt lezárták a Margitszigetet (Magyar Hírlap)
Az emberek biztonsága érdekében a rendőrök nem engedik be a szigetre se a járműveket, se a gyalogosokat.
jan. 4
17:36
Vaddisznó miatt le kellett zárni a Margitszigetet (Mandiner)
Miután átfésülték a szigetet, a hatóság emberei megállapították, hogy biztonságos, az állat valószínűleg elúszott a szigetről.
jan. 4
17:42
Újfent kedvezőtlen adat jött a tengerentúlról (Privátbankár)
Második egymást követő hónapban csökkent az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménye.
jan. 4
17:42
Vajna Tímea elvesztette a babáját – Követője vigasztalja: „Tudom, nehéz most, de lesz még kisbabád!” (Blikk)
Los Angeles – A minap még arról írtunk, hogy az idei év lehet Vajna Tímea eddigi legboldogabb éve, hiszen úgy tűnik, révbe ért párja, Zoltán oldalán és újévi kívánságában azt kérte, egy kisbabával bővüljön a családjuk. Ám elképzelhető, hogy ehhez egy újabb szörnyű történést kell feldolgoznia: egy jól értesültnek tűnő követője arról írt Timi posztja
jan. 4
17:42
Sokat javult a levegőminőség az országban (ProfitLine)
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
jan. 4
17:42
Petőfi Sándor kerül rá az új harmincezer forintosra (Magyar Hírlap)
A tízforintos bankjegyen volt Petőfi utoljára.
jan. 4
17:42
Eltűnt két férfi a Tiszában, két napja keresik őket (Demokrata)
A rendőrök nagy erőkkel, vízen és szárazföldön is keresik a folyó tiszaburai szakaszán elmerült férfiakat.
jan. 4
17:42
Ki ez a magyar származású átverőművész, aki lenyúlhatta az ukrajnai idegenlégiót is? (Mandiner)
Egymilliárd forint értékű lopással gyanúsítanak az ukránok egy a harcukat segítő idegenlégióba beszivárgott, magyar származású nőt. A hírek szerint kisebb pályán már évek óta trükkök sokaságával kalandozta végig a világot a nő, aki egy mai Rejtő-regény figurája is lehetne. Rejtély, hogyan került az ukrán idegenlégió egyik vezető pozíciójába, de az
jan. 4
17:48
Messit úgy várták már Párizsban, mint a messiást – videó, képek (Infostart)
Visszatért klubcsapatához a friss világbajnok argentin labdarúgó-válogatott vezére, Lionel Messi.
jan. 4
17:48
Nagytestű vadállat miatt kellett lezárni a Margitszigetet (ATV)
Vaddisznó miatt lezárták a Margitszigetet szerda délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
jan. 4
17:48
Az egész Margit-szigetet lezárták miatta, majd úszva távozott (Agroinform)
Több bejelentés is érkezett egy nagytestű vaddisznóról.
jan. 4
17:48
Megtervezték a 30 ezrest, nem fogod elhinni, kinek az arcképe kerül rá (Promotions)
Fontos évfordulóhoz kapcsolódik.
jan. 4
17:48
Apáról fiúra: gazdaságátadás egyben! (Agrárágazat)
Egy szerződéssel minden apáról fiúra szállhat, ha az új törvény adta lehetőséggel él a gazda.

Keresés