Az elmúlt év megtanított minket arra, milyen az, amikor szinte már követni sem lehet az áremelkedést, napról napra drágult minden, az alapélelmiszerektől a szolgáltatásokon át a kényelmünket biztosító energia áráig.
Január 5-én a Szent Péter bazilikában tartják XVI. Benedek temetését. Több mint 60 ezer hívőt várnak. A HírTV római stábja most azokat kérdezte meg, akik személyesen ismerték az egykori pápát.
Január elseje, újév napja leginkább a bulizásról, ünneplésről szokott szólni, legkevésbé sem autósportról. Pedig az év legelső napja több alkalommal is jelentős volt a Forma-1 története szempontjából. Több F1-es versenyző is született ezen a napon, köztük az eddigi egyetlen magyar, Baumgartner Zsolt, és bizony volt idő, mikor a szezonnyitó versenyt
Hazudott a békéről a Nyugat és cinikusan Ukrajnát használja Oroszország megtörésére. Ezt hangsúlyozta újévi üzenetében Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az ukrán államfő is beszédet intézett népéhez újév alkalmából. Volodimir Zelenszkij azzal biztatta honfitársait, hogy 2023 a győzelem éve lesz.
Kétségtelen tény, hogy nem volt egyszerű évünk. A folyamatos drágulás, illetve az energiaválság miatt bevezetett rezsiköltségek-emelés mind kellemetlen meglepetéseket hoztak az idén. Jó hír azonban, hogy néhány egyszerű fogadalom betartásával legalább részben megkönnyítheted magadnak a következő esztendőt.
Általában a pénzpiaci alap a legkevésbé kockázatos, rövidtávú befektetési lehetőség, de ez az elmúlt években alig produkált érdemleges hozamot. Ma már azonban akár jó alternatíva is lehet, hiszen teljesítménye a korábban csak szuperállampapírként emlegetett MÁP Pluszt is utolérte. Igaz, a jelenlegi inflációs környezetben még mindig negatív a reálka
Azt mindjárt láttam, hogy ennek a filmnek a látványvilága egyáltalán nem szokványos. Rusztikus, szándékoltan elnagyolt, mégis finoman kidolgozott tárgyak és arcok. Ez egyszerre elég ritkán szokott sikerülni. Egy karakteres világ, végre nem a szokásos, semmitmondó és rózsaszín kulisszák. Látszott, hogy aki ezt a filmet rendezte, annak mintha lett vo
A Magyar Közút az elmúlt években kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett az új közösségi média platformokon való jelenlétre. Aktív és tudatos kommunikációs stratégiájuk nyomán mára az egyik legnagyobb és legkedveltebb nagyvállalati TikTok oldallal büszkélkedhetnek. A kreatív és humoros tartalmaiknak köszönhetően az elmúlt időszakban már több mint 57
Alig, hogy kezdett feleszmélni a világ a koronavírus járvány okozta megpróbáltatásokból, máris újabb kihívásokkal kellett szembenéznünk: az orosz-ukrán háború kitörésével egekbe szökő energiaárak, az évtizedes csúcsokra emelkedő infláció, majd a jegybankok agresszív kamatemelései nem mindennapi kihívás elé állították a gazdasági szereplőket. Ezt kö
India és Pakisztán hatóságai kicserélték vasárnap nukleáris létesítményeik listáját és az ezek elleni támadások tilalmáról szóló megállapodásukat. Az indiai külügyminisztérium szerint a listák átadása egyszerre történt diplomáciai csatornákon.
2023. január 1-től adóba átszámítva 10 ezer forinttal emelkedett a családi kedvezmény a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után.
A BMW német autógyártó vállalat partnerségre lépett a Coinweb, egy decentralizált blokklánc Layer 2-es vállalattal, hogy blokklánc alapú szolgáltatásokat vezessenek
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 793,76 ponton zárta az évet, az index 6926,95 ponttal, 13,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A decemberi havi és második félhavi helyközi bérletek január 9-ig érvényesek a MÁV-Volán-csoport helyközi vonat és busz járatain – közölte a vasúttársaság vasárnap. Azokon a településeken, ahol a Volánbusz helyi közszolgáltatási szerződés alapján közlekedteti buszait, szintén meghosszabbított ideig utazhatunk a decemberi helyi bérletekkel.
Készítsen rovarhotelt, hogy búvóhelyet biztosítson a kertjében és a környéken élő rovaroknak! Egy jól megépített „szálloda” a magányos méhektől a dongókon át a katicabogarakig minden apró rovarnak biztonságos menedéket nyújthat a téli hónapokban.
Országszerte sokat javult a levegő minősége, a szálló por miatt azonban továbbra is veszélyes a Sajó völgyének három településén - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Országszerte sokat javult a levegő minősége, a szálló por miatt azonban továbbra is veszélyes a Sajó völgyének három településén - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Horvátország történelmi lépéseket tett, úgy is mondhatjuk, hogy hipertérugrást hajtott végre. Ebben a cikkben azt foglaljuk össze, hogy a magyar turistáknak mit érdemes tudniuk, és mihez kezdhetnek a megmaradt kunájukkal,…
Az év első budapesti újszülöttje, Szendrő Zente a Péterfy Sándor Utcai Kórház-rendelőintézet szülészetén 2023. január 1-jén nulla óra 8 perckor született.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 793,76 ponton zárta az évet pénteken, az index 6926,95 ponttal, 13,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Van mit várni 2023-ban is, a "szokásos" felhozatal mellett például, változik az IndyCar detroiti versenyének helyszíne, a belvárosban is rendeznek majd NASCAR futamot, érkezik egy adag új Hypercar és egy extra F1-es futam is.
Majdnem megduplázódott az Egyesült Államokban egy hét alatt a korábbinál ellenállóbb XBB.1.5 omikron-variánssal megfertőzöttek aránya, ezzel már az összes koronavírusos megbetegedés 41%-át ez adja. A CNBC cikke szerint a variáns nem csak ellenállóbb és könnyebben kerüli ki az ellenanyagokat, de könnyebben is köti magát a cellákhoz a sejtekben. A Co
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatója szerintaz 51. héten a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés alapján az országban 220 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 17 800 főnél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. A legtöbb i