MVM, Telekom, Mol, BKM - valamenyien csak küldik, csak küldik folyamatosan a számlákat a Sándor-palotába. Alig marad így pénz az igazán fontos dolgokra.
Hamarosan lejár Az Év Családbarát Vállalata nevű pályázatra való jelentkezés határideje, melynek fókuszában a munkahely szociális megtartó funkciójának erősítése áll.
Tegnap, szeptember elsején tartották Szabadka város napját, hiszen 1779-ben ezen a napon nyerte el a település a "szabad királyi város" rangot. A vajdasági városban díszülést tartottak, amely során Aleksandar Vucsics szerb államfő díszpolgári elismerést vett át.
A mélytenger a becslések szerint több milliárd tonna nikkelt, kobaltot, mangánt és más kritikus nyersanyagot rejt, főként burgonya méretű gumókban, amik egy új aranylázat indítottak el a tengerfenék kiaknázására, részben a zöld gazdasági átmenet által hajtva.
Magyarország gazdasága erős, egyaránt ellenáll az immár évek óta egymást követő válságok és a gazdasági sokkok sorozatának. Ezt igazolja vissza a Moody's pénteki jelentése is, amely stabil kilátással megerősítette Magyarország államadósságának befektetésre ajánlott (Baa2) besorolását - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénteken este az MTI
Egy átlagos amerikai középiskolás élete nagyban különbözik egy magyarétól, ott például a diákok maguk dönthetnek, milyen tantárgyakat szeretnének tanulni a kötelezőkön felül: üzleti jogot, főzést, közgazdaságtant, pszichológiát vagy akár űrtudományt.
Olaf Scholz német kancellár az ország feszes költségvetési helyzetére hivatkozva elutasította a további nagyszabású gazdasági támogatásra vonatkozó felhívásokat - írja a Reuters.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7389-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 18 848-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Szombaton is színes lesz a közvetítéseink palettája: Forma–1 (és társai), OTP Bank Liga-meccsek, vízilabda Magyar Kupa-döntő és röplabda Európa-bajnokság is műsoron.
Ha nem is a valaha volt legjobb köre volt Carlos Sainznak, de mindenképpen a valaha volt legélvezetesebb. A monzai pole-szerző aligha fogja elfelejteni az első tifosi előtt aratott nagy ferraris sikerét.
Eddig kiadatlan felvételek jelentek meg Dianáról, amelyben arról beszél, miként fogadta Károly, hogy második gyermekük is fiú lett. A néhai hercegnő azt állítja, férje Harry keresztelőjén nem is titkolta csalódottságát.
Milyen út vezet a dominasághoz? Milyen kapcsolat fűzi egymáshoz a szubmisszív és domináns feleket? Mennyi köze van a szexhez a BDSM-nek? Mit tesz hozzá az önismerethez, ha valaki kipróbálja magát ilyen szerepekben? Többek között ezekről kérdeztük Tóth Eszter dominát.
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta

A Széchenyi István Egyetem tevékenységét széles körű partnerségre építi, amely a csütörtöki aláírással tovább bővült. Az intézmény az egykori győri kekszgyár ikonikus épületének átalakításával hozza létre győri Tudományos és Innovációs Parkját, és ehhez kapcsolódóan kötött hosszú távú együttműködést a thyssenkruppal. A partnerség keretében a felek
Azt nem tudni, egy átlagmagyar évente mennyi halat eszik, de az biztos, hogy a nyolcszázezer horgász és családjaik az éves átlagos egy főre jutó közel 6 és fél kilónál többet.
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Lassan teljesen eltűnnek az Európai Unióból a műanyag szívószálak. Fentarthatóbban gyártott, jellemzően növényi alapú alternatívákkal próbálja helyettesíteni azokat a piac. Azonban egy kutatás rámutat, probléma lehet jónéhány szállal. A szívószálakat érintő problémákra figyelmeztetnek kutatók Örök vegyi anyagokat, úgynevezett PFA-kat találta
Bonnie Wright, aki Ginny Weasley-t alakította a Harry Potter-filmekben, őszintén beszélt a karakterével kapcsolatos problémákról. Az Inside of You with Michael Rosenbaum című podcast egyik epizódjában a színésznő elmondta, hogy a filmsorozat készítésének évei során végig azt kívánta, hogy a karaktere a lehető legtöbb időt töltse a mozivásznon, azon
A fideszes médiahálózathoz tartozó lap eredetileg azt akarta bizonyítani a fotópályázatával, hogy az ellenzéki vezetésű Budapestet ellepték a gyomok, de utóbb kiderült, hogy a győztes kép egy olyan területről készült, amely nem is a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy érzi, az EU minél kisebb hatalmat adna a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányoknak és sokkal többet a brüsszeli intézményeknek.