Egy Viii. kerületi gyalogátkelőt adott át Pikó András józsefvárosi polgármester. A nevezett zebra 4 év alatt készült el, és nyolcvanmillió forintba került.
Súlyos problémára hívják fel a figyelmet a franciaországi állatmenhelyek: az emberek szándékosan dobják el maguktól az állataikat, miközben a nyaralásukra tartanak. Évente körülbelül 100 ezer kisállatot "felejtenek" valahol.
Úgy emlékszünk még a MoonSwatch megjelenésére, mintha csak tegnap történt volna. Előtte egy óra sem érte el, hogy százak álljanak sorban egy bolt előtt, órákon keresztül, néha összeverekedve. Azóta a…
A magas kamatok ellenére a háztartások egyre nagyobb adósságot halmoznak fel, de nem lakást vesznek, hanem a fogyasztásra kell az extra pénz. A banki betétek összege drasztikusan csökken, bár vannak, akik befektetik a pénzt, és nem felélik - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Ha nincs elég időd önmagadra és ettől nem meglepő módon stresszes vagy, akkor csak egyetlen dolgot tehetsz: beleállsz és megteremted a neked is járó énidőt.
Az Lg Electronics egy új lifestyle kijelzője globális bevezetését jelentette be a 2023-as Ifa kiállításon. A StanbyMe Go (27Lx5 modell) névre keresztelt, stílusos hordtáskába integrált eszköz 27 hüvelykes érintőképernyőt és 20 wattos négycsatornás hangszórórendszert kapott. A StanbyMe Go filmnézéshez, játékhoz vagy más tevékenységhez is alkalmas,
Kimagasló pénzügyi eredményeket ért el az Mbh Bank a januártól júniusig tartó időszakban. 2023 első fél évét 165,5 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel és 30% feletti tőkearányos megtérüléssel zárta, míg mérlegfőösszege 10 487 milliárd forint volt június végén. A 2022 első fél évéhez képest 51%-kal növekvő működési bevételeknek és az
A HYAS Infosec – amelynek infrastruktúra platformja páratlan láthatóságot, védelmet és biztonságot nyújt mindenféle rosszindulatú szoftver és támadás ellen – bejelentette az EyeSpy proof-of-concept (PoC) névre hallgató, teljesen autonóm malware-jét. A nevével ellentétben éppen hogy az adatbiztonság növelésére szánt, etikus hackelési eszköz mestersé
A kormányzati bejelentések alapján gombamód szaporodó akkumulátorgyárak mellett az egyik fő érv, hogy ezzel a járműiparban a trendek változása miatt kieső munkahelyeket szeretné a kormány pótolni. Érdemes tehát a munkaerőpiac szempontjából is elemezni a helyzetet.
Végre itt az ősz, ami a nyár hektikusságával ellentétben egyszerűbben tervezhető időszak. Ilyenkor könnyebb összehívni a családot és a barátok egy kerti partira, hogy a begyújthasd kedvenc grilledet és együtt élvezzétek az ínycsiklandó falatokat valamint a szuper társaságot! Ha még nincs grilled vagy szeretnél egy autentikus ízekkel kecsegtető kivá
A lepkék kora tavasztól egészen ősz végéig a vendégeink lehetnek a kertben, ha minden hónapra jut nekik tetsző, gyönyörűen virágzó növény a házunk táján.
Meghan Markle egykori sorozatának, a Suitsnak az írója szerint a királyi család át akarta íratni a színésznő sorozatbeli szövegét. Az köztudott, hogy mielőtt Meghan és Harry találkoztak, Sussex hercegnéje az egyik legsikeresebb sorozat, a Suits egyik főszereplője volt. Miután 2017-ben megtörtént az eljegyzés, Markle kiszállt a szériából, azonban vo
Matematikai számítások erősítik meg a francia őshonos népesség feltartóztathatatlan csökkenését és a bevándorló népesség hasonló arányú növekedését, amely 2070-re ugyanakkora lélekszámban él majd Franciaországban.
Az online árfigyelő és a kötelező akciózás miatt egy sor élelmiszer árát nem tudják emelni a multik - ezért trükköznek, durván megdrágítottak egy csomó más terméket. Öt multinál néztünk körül, sok helyen horrorárakat találtunk.
Magyarország stabilan kedvező besorolását sem az elhúzódó háború, sem az elhibázott brüsszeli szankciók, sem pedig a politikai okokból visszatartott uniós források nem tudták megtörni.
Minden szülő tudja, milyen az, amikor gyermekünk fegyelmezésében kudarcot vallottunk és egész egyszerűen kifogytunk az eszközökből. Egy kínai házaspár megdöbbentő nevelési módszerrel rukkolt elő.
Már a Belga Nagydíjon is hallhattuk azt, amint Max Verstappen és Gianpiero Lambiase nem ért egyet egymással, és számos alkalommal vitáztak a csapatrádióban. Ez pedig az Olasz Nagydíj második szabadedzésén sem volt másként. Ugyan a regnáló holland világbajnok már zsinórban 9 futamot volt képes megnyerni, és 138 pontos előnnyel vezeti az egyéni pontv
A finn keresztény politikust azért állították bíróság elé. mert szó szerint idézett egy olyan részt a Bibliából, amely állítólag sérti a homoszexuális emberek méltóságát.
Az emlékművet még 1991-ben állították, ám megfeledkeztek róla és senki sem gondozta, így a civilek vették a kezükbe az irányítást, és elhatározták, hogy megtisztítják azt.