A DK szerint egy normális, európai országban nincs rendben, hogy az osztálytermekből kilépő diákok az aktuális miniszterelnök idézeteivel néznek farkasszemet.
Megyeri-híd imádók figyelem, nem mindennapi lehetőséggel állt elő a Magyar Közút csapata! Sokan csak álmodoznak arról, hogy feljussanak a híd tetejére, de három ember álma most valósággá válhat. A társaság célja, hogy a méltán népszerű TikTok oldalukon elérjék a bűvös 100 ezres követőszámot, amint sikerül, a követők között máris indul a sorsolás, a
Michael Mosbacherrel, a The Brussels Signal alapító főszerkesztőjével a Brexitről, Nagy-Britanniáról, a brit háborús politikáról és Brüsszelről beszélgettünk az MCC Feszten.
Mint írták, a lezárás ideje alatt a vágányokat a felszínen, a csarnokon át lehet megközelíteni, ez néhány perccel több időt vehet igénybe, amivel érdemes előre tervezni utazáskor. A lezárás időszaka alatt a 11-12. vágányok sem lesznek elérhetők az aluljáróból, csak a Teréz körút felől lesznek megközelíthetők - olvasható. A vasúttársaság közölte, a
A Korean Air 007-es járatán utazó mind a 269 ember meghalt negyven évvel ezelőtt. A gép jelentősen eltért az eredeti útvonalától, és belépett a szovjet légtérbe. Több verzió is van arra, hogyan hibázhattak ekkorát a pilóták. Az utasszállítót amerikai kémrepülőgépnek néző szovjetek még a lelövése után is tartották magukat ahhoz, hogy a polgári gép h
A gazdaság állapota és a migráció foglalkoztatja leginkább a németeket. Az Infratest dimap intézet felmérése szerint mindenekelőtt ennek alapján ítélik meg a kormány tevékenységét. A mérleg lesújtó.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. kibővítette a 2022-ben bemutatott Intelligent Solutions nevet viselő digitális monitoring rendszer portfolióját, így a transzformátorok mellett már forgógépek esetében is elérhető a technológia. A megoldás, amelyet eredetileg azért fejlesztettek ki, hogy távolról folyamatosan ellenőrizni lehess
Az illetékes washingtoni bíróság tíz év börtönnel sújtotta a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó Proud Boys szervezet egy tagját.
Az elkövető azt mondta, félelemből lőtte le a veszélyeztetett medvét. A környezetvédelmi miniszter szerint súlyos az eset, és mindent megtesznek a két bocs megvédéséért.
Az Európai Labdarúgó Szövetség kisorsolta a Ferencváros csoportellenfeleit. A magyar bajnok olasz, belga és szerb ellenféllel találkozik a Konferencialigában.
Egy egészséges emberi kapcsolatot a kölcsönös tisztelet, az egymás iránti elfogadás és a másik iránti szeretet tart össze, azonban mindig akadnak hullámvölgyek. Ezek nagy része abból fakad, hogy szeretnénk megfelelni magunknak, a szeretett személynek, illetve vágyunk arra, hogy a másik fél is eleget tegyen azoknak az elvárásoknak, amiket mi támaszt
A V4NA hírügynökség szerint Donald Tusk azt ígéri, hogy fel tudja szabadítani az EU által blokkolt pénzt Lengyelország számára, de ez az ígéret sokat elárul a Lengyelországhoz, a lengyelekhez, a brüsszeli és a berlini hatalmi központokhoz való hozzáállásáról.
Stephan Winkelmann vezérigazgató jelentős árbevétel növekedésre számíthat. Fotók: Lamborghini A Lamborghini drasztikusan megemelte egyes modelljei árát. Az auto-motor-und-sport.de értékelése szerint az árak mindössze egy negyedév alatt 50 000 és 65 000 euró között emelkedtek. Az áremelés a Lamborghini Huracánt érinti az STO, Tecnica és Evo Spyder m
Az elmúlt hónapokban bejelentett régiós erősödés kaphat további lendületet a következő időszakban a Prohuman-nál. A 7 kelet-közép-európai országban immár több, mint 20 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar HR szolgáltatónak nem csak a bővülés a célja az elkövetkező években, de a teljes cégcsoport megerősítése úgy szervezetében, mint funkcionalitá
Az éppen pénteken 29 éves spanyol Ferrari-pilóta mögött a brit Lando Norris (McLaren), illetve a mexikói Sergio Pérez (Red Bull) lett a második és harmadik. Az első gyakorláson leggyorsabb, címvédő és kétszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal ötödikként zárt. 2. szabadedzés (az élcsoport): 1. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrar
Lelőtték az egyik olasz nemzeti parknál Amarenát, a nőstény barnamedvét, aki bocsaival L'Aquila megye több településén megfordult már - közölték a helyi olasz hatóságok pénteken.
Pénteken késő este megjelent a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjének a jelentése a magyar gazdaságról. A Moody's szerint Magyarország megkapja az EU-s források nagy részét.
Magyarországon vagyunk, az otthon javítók, a számla nélkül, „okosba’” megoldók és a „nem fogok én ennyit fizetni érte” hazájában. Ott, ahol mindenre van egy – a nyugati normáktól természetesen totálisa elrugaszkodott – megoldás, egészen egyszerűen azért, mert a többségnek sajnos nincs pénze méltón fenntartani az autóját. Ez van, én ennek már a java
Hajdú B. István és Székely Dávid az európai kupasorozatok csoportbeosztása után ült össze, s beszélte meg a mögöttünk hagyott időszakot, s persze a jövőt is, hiszen a Fradi csoportja meglehetősen nehéznek tűnik Ekl-léptékben.