2023. szeptember 1. péntek

szept. 1
11:44
Olyan régi tankokat kapott Ukrajna, hogy 60 éves veteránokat kellett visszahívni a kiképzésre (Mandiner)
A német hadsereg szerint azonban csak azért, mert a Leopard 1A5 régi, még nem jelenti azt, hogy nem lehet hatékony.
szept. 1
11:45
Kunetz Zsombor: "Be kellene már fejezni a hazudozást" (Menedzsment Fórum)
Leleplező dokumentumot tett közzé az egészségügyi szakértő.
szept. 1
11:45
Szijjártó Péter bejelentette: két új határátkelő épül Magyarországon (Blikk)
Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.
szept. 1
11:45
Alonsót nem bosszantja, motiválja Verstappen érinthetetlensége (m4sport.hu)
Szinte érinthetetlennek tűnik Max Verstappen és a Red Bull, Fernando Alonso mégis volt már annyira közel hozzájuk, hogy elhiggye, egyszer valamikor összejöhet neki a győzelem.
szept. 1
11:45
Kazahsztánban népszavazást tartanak az első atomerőmű megépítéséről (Magyar Hírlap)
Az ország egyrészről a világ egyik legnagyobb urántermelője, azonban a lakosság és a környezetvédők aggódnak.
szept. 1
11:45
A Viasat 3 és az AXN műsorait is vizsgálta a Médiatanács (MMonline)
Egy érdi helyi kereskedelmi rádióról és a Viasat 3, illetve az AXN egy-egy műsoráról is döntést hozott a nyári szünet utáni első ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését vizsgálta hatósági ellenőrzés keretében az NMHH Médiatanácsa az Érd FM 101,3 helyi vételkörzetű
szept. 1
11:45
Magyarországon megháromszorozódott a pezsgőkészítő pincészetek száma (Magyar Mezőgazdaság)
5 év alatt háromszorosára nőtt és tavaly már meghaladta a 120 pincészetet a pezsgőt előállító pincészetek száma.
szept. 1
11:47
Régi horgászhelyek válnak ismét jól használhatóvá a Tisza-tónál (Magyar Hírlap)
A legutóbbi halasításra augusztus 16-án Poroszló és Sarud környékén került sor.
szept. 1
11:48
Ekler Luca: Imádok versenyezni, már most nagyon izgatott vagyok! (Metropol)
Paralimpia Párizsban: 53-ból 11 már megvan!
szept. 1
11:48
Közel a 32 éves mélypont, mégsem mentik a devizájukat (Portfolio)
Erősen gyengülni kezdett a japán jen, de nem látszik, hogy bármit is lépne a kormány: Szuzuki Sunicsi japán pénzügyminiszter szerint a valutaárfolyamokat a piaci erőknek kell meghatározniuk, bár megjegyezte, hogy a hirtelen, drasztikus mozgások nem kívánatosak. Szuzuki megjegyzései nem utaltak arra, hogy azonnali devizapiaci beavatkozásra vonatkozó
szept. 1
11:48
Itt a vége? Méretes összefogással csavarhatják ki Orbánék kezéből az egyik legnagyobb aduászukat (Nyugati Fény)
Ez ütős!
szept. 1
11:48
Az Óbudai Egyetem átvette a Szinyei Gimnáziumot a tankerülettől (Telex)
A fenntartóváltást a szülők és a diákok is támogatták.
szept. 1
11:48
Tóth Gabi nem habozott a stúdióban: "A barátnőd itt van?" (naphire.hu)
Felpezsdültek a zsűritagok, amikor a fiatalember besétált a színpadra.
szept. 1
11:51
Ősi, rejtélyes építményre bukkantak a régészek Dávid városában (Infostart)
Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben - jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.
szept. 1
11:51
Megszületett a moszkvai állatkert első óriáspandája (hirado.hu)
A panda szülők 2019-ben érkeztek a moszkvai állatkertbe, s ez az első közös utódjuk.
szept. 1
11:51
Olyan BMW vesék jönnek, amilyet még nem láttál! (Autónavigátor)
A BMW kiadott egy új előzetest a Vision Neue Klasse koncepciójáról, amely szeptember 2-án debütál. Bár a kedvcsináló videó rövid,
szept. 1
11:51
Szívszaggató: nem tudják eltemetni az Angliában megkéselt magyar családapát (Ripost)
Szülei elhunytak, temetésére testvérei és barátai gyűjtenek
szept. 1
11:51
Érik a szenzáció: Bármit csinál Verstappen, az nagyot szól majd (BorsOnline)
Ha újra győz Max Verstappen, sporttörténelmet ír.
szept. 1
11:51
Vérlázító szabálysértés az Országos Mentőszolgálatnál, több dolgozót azonnali hatállyal kirúgtak (Promotions)
Megdöbbentő eset került napvilágra, több mentőst is azonnal menesztettek a bűncselekmény miatt
szept. 1
11:51
Rekordmeleg nyarat mértek Japánban (Magyar Hírlap)
A tájékoztatás szerint a hőhullámok elsősorban Japán északi, keleti és nyugati részét érintették.
szept. 1
11:51
Újabb országban mértek rekordmeleg nyarat (Demokrata)
A hőhullámok elsősorban Japán északi, keleti és nyugati részét érintették.
szept. 1
11:51
Visszavonult az óriás, aki miatt átírták a szabályokat (Magyar Nemzet)
John Isner döbbenetes rekordokat hagy maga után.
szept. 1
11:51
Visszaesett a holland biobaromfihús-termelés (Magyar Mezőgazdaság)
Az ökológiai baromfitartó telepek száma az elmúlt években, a tavalyi év kivételével, közel stabilnak mondható. A biohús piacán a több mint 1063 tonnával a baromfihús csak kis részesedéssel rendelkezik.
szept. 1
11:53
Hornung Ágnes: A magyar családok háborús időkben is számíthatnak a kormány támogatására (Magyar Nemzet)
A nehéz körülmények ellenére is a családok a legfontosabbak.
szept. 1
11:54
Mától akár már 20 millió forintot is utalhat (ATV)
Az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forintig legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások idén szeptember 1-jétől az év minden napján, 24 órában - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
szept. 1
11:54
Ez az új kaparós sorsjegy tarolja le Magyarországot: durva, mennyit lehet nyerni rajta (Pénzcentrum)
Megjelenésében is fényűző, milliomos nyereményeket kínálósorsjeggyel bővül a Szerencsejáték Zrt. kínálata. A Milliomos Klub rendhagyó módon két darab 85 millió forintos fődíjjal, összesen pedig 5,175 milliárd forintnyi nyereménnyel várja a szerencsevadászokat.
szept. 1
11:54
Szabadon engedték a kínai MI-chatbotokat (Bitport)
Augusztus utolsó napján tucatnyi kínai cég kapta meg a régóta várt jóváhagyást generatív MI-szolgáltatásainak széles körű bevezetésére, amit öten közülük azonnal meg is tettek.
szept. 1
11:54
Szilárd joghurttal fogadták a pápát Mongóliában (Mandiner)
Ferenc pápa pénteken érkezett az ázsiai országba, hogy meglátogassa az ott élő katolikus közösséget.
szept. 1
11:54
Ez a Neptunusz méretű bolygó sűrűbb, mint az acél. De hogyan létezhet egyáltalán? (Helló Magyar)
Egy furcsa exobolygó állítja kihívás elé a bolygókutatókat.
szept. 1
11:54
Itt van minden, amit a mai sulikezdésről tudni kell (AC News)
Változnak az érettségi- és a felvételi szabályok, életbe lép a státusztörvény, és még a szünetek is másképp lesznek, mint korábban.
szept. 1
11:54
Nagyot változtatott kedvencei összetevőjén a McDonald's (in.hu)
A Sajtburgert, a Sajtos McRoyalt és a Big Macet is érinti a változás.1967-es alapítása óta szinte változatlan maradt a McDonald's Sajtburgerének és Big Mac-jének receptje, valamint elkészítési módja, egy fejlesztésnek köszönhetően azonban a marhahúsos szendvicsek, köztük a Sajtburger, a Sajtos McRoyal és maga a Big Mac is megújultak, írja a 24.hu a
szept. 1
11:55
Mága Zoltán a törökországi földrengés árváinak adott koncertet (Magyar Nemzet)
A magyar művész a budapesti török nagykövetségen muzsikált szeretteiket, otthonukat elvesztő gyerekeknek.
szept. 1
11:57
Egyre mélyebb gödörben Olaf Scholz, szélsőjobboldali áttörés jöhet Németországban? (Privátbankár)
Megduplázta táborát az AfD a legutóbbi választások óta.
szept. 1
11:57
Rekordmeleg nyarat mértek Japánban (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint a hőhullámok elsősorban Japán északi, keleti és nyugati részét érintették.
szept. 1
11:57
G7: az Orbán-bányák kövének átrakodójára 10 milliárdot költhetett a kormány, miközben elhanyagolták az ország legfontosabb vasútvonalát (SzMo)
A Biatorbágy-Tata vasútvonal felújítására 2016 óta készen vannak a tervek, a kormány azonban inkább másra költött.
szept. 1
11:57
Hagymás chips, levetett zokni és hangszórós metálzene – dolgok, amiket ne csinálj a távolsági buszon (WMN)
És ha már együtt nyeljük be ezt a szükséges rosszat, viselkedjünk úgy, ahogy a jó bajtársak teszik, és hagyjuk békében szenvedni egymást. Nyáry Luca tippjei a konfliktusmentes buszozáshoz.
szept. 1
12:00
Gyászol a Dire Straits (Infostart)
Meghalt a gitáros Jack Sonni, aki a legendás Brothers In Arms című albumon dolgozott az együttessel. 68 éves volt.
szept. 1
12:00
Államtitkár: A magyar felsőoktatásban jó helyen vannak a hallgatók (hirado.hu)
Bódis László pénteken a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén mondott beszédet.
szept. 1
12:00
Mostantól hiába keresi ezeket a gyakori izzókat és fénycsöveket a boltokban (Portfolio)
Újabb fényforrásokat vezetnek ki az Európai Unió piacáról, elsősorban a higanyterhelés csökkentése, valamint az energiamegtakarítás ösztönzése érdekében - hívta fel a figyelmet az MEE Világítástechnikai Társaság pénteken.
szept. 1
12:00
Végre bemutatkozott az Alfa Romeo szuperautója, az ikonikus elődöt idéző 33 Stradale (Auto Pult)
Az Alfa Romeo szinte már a Giuliával való nagy visszatérése óta ígérgetett egy valódi szuperautót, és bár sok víz folyt már le azóta a Dunán, és időközben megalakult a Stellantis is – aminek azért nagy szerepe volt abban, hogy eljutottunk idáig –, most végre bemutatkozott az olaszok várva várt modellje. Igaz, mindössze 33 darab készül majd a 33 Str
szept. 1
12:00
A rovarevés undorító? Vagy inkább egy sikersztori kezdete? Mondd el a véleményed! (Agroinform)
Nagy kérdés, hogy az eddigi étkezési kultúránktól teljesen idegen fehérjeforrást sikerülhet-e belátható időn belül széles körben bevezetni. Szerinted?
szept. 1
12:00
Nagyon szomorú lesz, ha meglátja, milyen képet posztoltak a Liu fivérek (Mandiner)
Az új képet az Instagram-oldalukra tették ki.
szept. 1
12:03
Miklósa Erika intim titkot árult el, csókolózott Istenes Bencével – videó (Blikk)
Micsoda? Miklós Erika kamerák előtt árulta el, hogy megcsókolta Istenes Bencét.
szept. 1
12:03
Fenntarthatóság és élhetőség: új művészeti alkotásoknak örülhetünk Budapesten (NRGreport)
Izgalmas művészeti alkotásokkal bővül a Kőrösy sétány, Újbuda népszerű, sokak által használt tere. Augusztus végén új miniszobor-kollekcióval és egyedi street-art festéssel válik gazdagabbá a XI. kerület.
szept. 1
12:03
Szeptembertől új rendszerben kérhetnek K+F minősítést a vállalkozások (Magyar Hírlap)
A vállalkozások a K+F minősítés megszerzésével ezután is adókedvezményhez juthatnak.
szept. 1
12:03
Kutyákkal a japán cserebogár ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Svájcban 2017-ben fedezték fel a rettegett japán cserebogár első példányait, azóta már több helyen is megtalálták a rovart.
szept. 1
12:05
Dobó Ági: "Becsaptam magam mögött az ajtót, és végre kiszakadhatott belőlem a zokogás" (Blikk)
Dobó Ági Instagram-oldalán fejtette ki az érzéseit az iskolakezdés kapcsán, idén már mindegyik gyermeke suliba megy.
szept. 1
12:06
Új nagyvállalat ült Európa trónjára (Portfolio)
A dán Novo Nordisk gyógyszergyártó ma megelőzte az LVMH-t Európa legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalataként, véget vetve a francia luxuskonszern 2 és fél évig tartó "uralmának".
szept. 1
12:06
Kocsis Máté megható fotót posztolt (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy iskolás lett a lánya.
szept. 1
12:06
Fékre léptek a lakáseladók, Budapesten minimálisan élénkült a kereslet (TőzsdeFórum)
Fékre léptek a lakáseladók, Budapesten minimálisan élénkült a kereslet

Keresés