A török elnök szerint "rövid időn belül felújítható a Fekete-tengeri gabonaszállítási alku". Tény viszont, hogy a remények ellenére nem volt áttörés a kérdésben Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan tárgyalásain,
Szinte senki nem gondolta volna, hogy a 2002-ben bemutatott Bazi nagy görög lagzi akkora siker lesz, amekkora végül alakult belőle. A mára már kultuszfilmmé avazsnált mozi gyakorlatilag letartolta a filmes piacot 21 évvel ezelőtti premierjekor, népszerűsége pedig azóta sem csökkent. A film második részét 2016-ban mutatták be, trilógiáva pedig idén,
Nyolc hónapja legalacsonyabb szintre lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme augusztusban, szakértők szerint a kormány gazdaságélénkítő intézkedései egyelőre nem elégségesek a fogyasztói kereslet élénkítéséhez.
Jelentős fennakadásokat okoztak Dél-Kínában a Haikui tájfun okozta heves esőzések és erős széllökések, miután a tájfun kedd reggel elérte a kínai szárazföldet - jelentette a kínai állami média.
Tanulás - Élmény- Tapasztalat (TÉT) címmel bűnmegelőzési programsorozatot indít a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A környezet- és állatvédelemre, valamint az online térben elkövetett jogsértésekre fókuszálnak - közölte hétfőn sajtótájékoztatón a kapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója.
A tervezettnél két hónappal korábban távozik posztjáról Alan Joyce, a Qantas Airways vezérigazgatója a vállalat jogszerűtlen jegyértékesítései kapcsán kirobbant botrány közepette. A vállalatot 15 éven át vezető Joyce korai távozásával, akit a munkahelyek leépítése és más ellentmondásos döntések miatt már korábban is bírálatok értek, a Qantas célja,
Évek óta megfigyelhető egy globális jelenség, aminek az úgynevezett elefántgörbe a legismertebb megjelenítési formája. Ez arról szól, hogy relatíve ki jár jól a világban, vagyis arányaiban a szegények, a középosztály vagy a gazdagok helyzete javul - írja a Telex.
Az orosz tábornok egy időben az Ukrajnában harcoló orosz csapatok, majd a légierő főparancsnoka is volt, de a két hete repülőjében felrobbant Jevgenyij Prigozsin júniusi puccsa után kegyvesztett lett.
Nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén – olvasható a társaság tájékoztatóban.
Gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, így újabb fordulat látszik kibontakozni az utóbbi napok forinterősödése után. Kicsit messzebbről nézve persze nincs sok változás, hiszen továbbra is a 380-385-ös szűk sávban ingadozik a jegyzés.
Konkrétumok nélkül nehéz számolni, de tény, hogy jövőbe mutató megoldásról van szó. A háztartásokban és a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kapnak a napelemes rendszerek.
"Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire" – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki a lap keddi számában megjelent interjúban arról is beszámolt, hogy mire lehet számítani Magyarországtól, amikor jövőre betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnök
Augusztusban kicsit élénkült a használtautó-import júliushoz képest, de így is jelentős az elmaradás az előző évek átlagától. Az autópiacokon a reálbércsökkenés miatt kialakult átmeneti keresleti sokk várhatóan csak az év vége környékén oldódik majd – írja közleményében a JóAutók.hu.