2023. szeptember 9. szombat

szept. 9
7:18
Vége az árstopnak: itt van a 2000 forintos csirkemell, a 450 forintos cukor, és még nincs vége a drágulásnak (Portfolio)
Az árstop megszüntetése az érintett termékek többségénél érdemi áremelkedést okozott augusztusban – derül ki a KSH pénteken megjelent inflációs adataiból. Igaz, a kötelező akciók rendszere azért visszafogja a nagy árugrásokat. Annyi már látszik, hogy szépen lassan újra közelednek a piaci árakhoz a korábbi árstopos termékárak.
szept. 9
7:18
"Az életüket elcseszett emberekről van szó" - ez már sok, Molnár Anikó utálói átléptek egy határt (Ripost)
Molnár Anikót évek óta nem kímélik, céltáblának használják.
szept. 9
7:18
9 dolog, amiről azonnal felismerhetsz egy pszichopatát a beszéde alapján (Glamour)
Karizmatikusak, elragadóak, és úgy hazudnak, mint a vízfolyás. Egyetlen pszichopata pólójára sincs ráírva, miben szenved, azonban fontos, hogy nem is mind kegyetlen sorozatgyilkos, sőt. A legtöbb közülük sikeres cégvezető, míg egyes becslések szerint a börtönlakók mindössze 25 százaléka pszichopata. Ettől függetlenül nem árt, ha tisztában vagy vele
szept. 9
7:18
Nagy a nyomás az AI-megoldások alkalmazására (Márkamonitor)
A gyors technológiai fejlődés korában az Ai rengeteg lehetőséget kínál, ugyanakkor mint minden erőteljes hullám, ez is számos kihívással jár. A befektetők mesterséges intelligenciával kapcsolatos Fomo-szindrómája – azaz félelmük attól, hogy kimaradnak – nyomaszthatja a vállalatokat, különösen akkor, ha a versenyelőny megszerzése a tét. A cégek soks
szept. 9
7:18
Napi horoszkóp 2023. szeptember 9.: a Bika előtt új út nyílik, a Szűz szerencsés (Life)
Az Oroszlán megtalálja egy rejtvény utolsó darabkáját, a Halakra pedig fontos beszélgetések várnak. Napi horoszkóp következik szombatra.
szept. 9
7:18
Sok halottja van az éjszakai földrengésnek (Magyar Hírlap)
Még nem volt ilyen erősségű földmozgás Marokkóban.
szept. 9
7:21
Hatalmas pusztítást hagyott maga után az éjszakai földrengés (Magyar Nemzet)
Marokkót 6,8-as erősségű földrengés rázta meg, a halálos áldozatok száma a háromszázhoz közelít.
szept. 9
7:21
Tényleg Gulyás Márton a baloldal hóhéra? (Mandiner)
Minden meghívott tisztában van azzal, mi vár rá Gulyásnál. Viszketően kellemetlen, tendenciózus kérdések, elfogultság, olykor jól megkomponált mélyütések. Constantinovits Milán írása.
szept. 9
7:21
Wolff szerint őket elgáncsolta az FIA, de nem akarja, hogy a Red Bull-lal is ezt tegyék (Racing)
A Mercedes csapatfőnöke nem akar beállni abba a sorba, amelyben a riválisaik közül a múltban többen is beálltak.
szept. 9
7:21
Nehéz szavakat találni a BMW vezér legújabb nyilatkozatára (Villanyautósok)
Hit, vagy szerepjáték a motiváció?
szept. 9
7:21
Úgy elbántak vele a banki csalók, hogy azóta is összerezzen, ha megcsörren a telefon (Telex)
Egyre több csaló vadászik a vagyonunkra a digitális pénzügyek világában. Adathalászok, trójaifaló-programok, hamis weboldalak. Védekezni sokszor nem könnyű, de mi a helyzet, ha megtörtént a baj? Mikor bukunk mindent, illetve mikor remélhetjük, hogy térít a bank?
szept. 9
7:23
Az ukránok követhetnék a szerbek példáját (Magyar Nemzet)
Vajon kiknek a szabadságát védelmezi Ukrajna kormánya, amikor a nemzeti kisebbségekkel úgy bánik, ahogyan sehol Európában?
szept. 9
7:24
Rettenetes méretű piramisokat találtak a dzsungel mélyén Amerikában, valaha a kontinens legnagyobb városa lehetett (Promotions)
Légi térképezési technikát használó kutatók egy korábban fel nem fedezett maja várost találtak Mexikó sűrű dzsungelében, ami arra utal, hogy több millió ember élt ott, mint azt korábban gondolták.
szept. 9
7:24
Hatalmas földrengés volt Marokkóban, több százan meghaltak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 9
7:25
Eötvös Péter Meséjével bővül a Magyar Zene Háza Hangdómjának programja (Magyar Nemzet)
A Mese című, 12,5 perces hangjáték 1968-ban készült.
szept. 9
7:27
"Az a bizonyos magyaros lágyság" – a 125 éve meggyilkolt Sisi nem csak a magyarság, a magyar nyelv szerelmese is volt (Mandiner)
Majláth János, Homoky Imre, Ferenczy Ida és Falk Miksa – mindannyian tevékeny részesei voltak annak, hogy Sisi szinte tökéletesen elsajátította a magyar nyelvet.
szept. 9
7:30
Durva földrengés volt éjszaka: halottakról és súlyos károkról érkeztek hírek (BorsOnline)
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű rengést mértek...
szept. 9
7:33
Apokalipszis Marokkóban: már csaknem 300 halottja van az éjjeli földrengésnek (Mandiner)
A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, amely eddig a királyságot sújtotta.
szept. 9
7:36
Durva földrengés volt éjszaka: halottakról és súlyos károk érkeztek hírek – Megrázó felvételek (BorsOnline)
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű rengést mértek...
szept. 9
7:36
Muszáj a rendszeres dörrentés a Balatonnál (Infostart)
Közleményben tájékoztatja a fonyódi lakosokat és nyaralókat a kárókatonák riasztásával kapcsolatban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A társaság közlése szerint a madarak távol tartásához szükséges gázágyúkat igyekeznek a lehető legritkábban használni, úgy, hogy az a településen élőket és az ott üdülőket minimális mértékben zavarja.
szept. 9
7:36
Erős földrengés volt Marokkóban, közel háromszázan meghaltak (444.hu)
A marokkói média szerint ez a 6,8-as erősségű volt a legerősebb földrengés, ami eddig a királyságot sújtotta.
szept. 9
7:36
A viselkedéskultúra ma már leginkább kulturálatlanság (Magyar Hírlap)
Az emberek mintha elfelejtették volna, hogy hogyan kell viselkedni nyilvános helyeken.
szept. 9
7:39
Lángba borítani vagy lángot gyújtani (Magyar Nemzet)
A státustörvény körüli, szakmai vitákba csomagolt politikai konfliktus a kulturális hadviselés részévé vált.
szept. 9
7:39
Elszabadult a pokol a Lidl előtt, migránsok lövöldöztek Szabadkán (naphire.hu)
Egy ember megsérült, őt kórházba szállították.
szept. 9
7:41
Nyárias időre számíthatunk hétvégén (Magyar Nemzet)
Szombaton döntően derült ég várható.
szept. 9
7:42
Megkéselte tanárát egy 15 éves diák, nem is tagadta szörnyű tettét (BorsOnline)
Rejtélyes esett miatt indított nyomozást a rendőrség.
szept. 9
7:42
Micsoda idomok! Aprócska bikiniben csábít Viczián Viki (Metropol)
Viczián Viki számára még nem ért véget a nyár...
szept. 9
7:42
Putyin: A Nyugat szándékosan provokálta a konfliktust (Magyar Hírlap)
A cél Oroszország fejlődésének lassítása volt.
szept. 9
7:45
Kovács Gergely jelentkezett Tiborcz elitklubjába, de ilyen kérelemre biztos nem számítottak (Nyugati Fény)
Vajon hogy dönt a miniszterelnök veje?
szept. 9
7:48
Tovább drágult az autósoknak a kötelező (Azenpenzem)
Az idei első félév végén a kgfb átlagos díja 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A negyedéves drágulási ütem azonban már jóval csekélyebb volt a korábbinál. Az átlagok persze – mint mindig – igen jelentős eltéréseket takarnak.
szept. 9
7:48
A tökéletes trükk – így kerülnek nagyvászonra a régi filmtekercsek (vg.hu)
A Cannes-i filmfesztivál minden évben közel 100 millió forintos bevételt jelent a Filmarchívumnak.
szept. 9
7:48
Ilyen lehet a közeljövő önvezető, szórakoztató autója (Márkamonitor)
Idén júliusban az Lg bejelentette, hogy intelligens életmód-megoldásokkal foglalkozó vállalattá kíván válni azzal a céllal, hogy az emberek életének minden területére kiterjessze a vásárlói élményt. A vállalat ezt követően mutatta be a ThinQ Up 2.0-t: ez egy olyan innováció, amely a háztartási készülékeket ultra-összekapcsolható életmódmegoldásokká
szept. 9
7:48
4 cipőtrend, ami 2023 őszén ultramenő lesz (Hamu és Gyémánt)
Amint beköszönt egy új évszak, a divatrajongók már is feltehetik a kötelező kérdést: „mik lesznek a legtrendibb darabok?" A cipők elengedhetetlen kiegészítői a sikkes megjelenésnek, ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk négy cipőtrendet, amik idén ősszel teret hódítanak majd.
szept. 9
7:48
A rohadékok! Orosz hackereket sújtott szankciókkal az USA (Mínuszos)
mínuszos.hu - A
szept. 9
7:51
Rettenetes tragédia: a huszonnégy éves nő belehalt a sérüléseibe (Magyar Nemzet)
Közúti baleset történt Kömpöc közelében.
szept. 9
7:51
Végre kiderült Rihanna második gyerekének igen szokatlan neve (in.hu)
Egy hónappal a születése után a rajongók végre megtudhatták Rihanna és A$AP Rocky második gyerekének nevét. A szokványos jelző pedig egyáltalán nem elmondható róla.A The Blast által megszerzett születési anyakönyvi kivonat szerint a sztárpár Riot Rose Mayersnek nevezte el fiát. A kivonatból az is kiderült, hogy Rihanna második gyermeke augusztus el
szept. 9
7:53
Kiesett a címvédő, Djokovics–Medvegyev döntő lesz a US Openen (Magyar Nemzet)
A szerb világklasszis sima győzelemmel üzent, az orosz pedig a tavalyi bajnok Alcarazt múlta felül.
szept. 9
7:54
Lecsapnak a rendőrök a robogósokra – nincs menekvés (Infostart)
Próbapaddal szűrik ki, ha a megengedettnél erősebb a motor.
szept. 9
7:54
Mennyire eredményes a szőlőben a biológiai növényvédelem? (Agrofórum)
A vegyszeres növényvédelem helyett egyre több szőlészetben alkalmazzák a biológiai megoldásokat a tőkék és a termés egészségesen tartásához. De vajon mennyire hatékony ez?
szept. 9
7:54
Díjazták a K&H; szakemberét (MMonline)
Nagy Ádámot, a K&H információ-biztonsági vezetőjét választotta az Év IT-biztonsági vezetőjének a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). Az indoklás szerint példamutató, ahogy a díjazott vezető összhangot teremt a növekvő szabályozói elvárások és a folyamatosan változó technológiai környezet között.A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) második
szept. 9
7:57
Nocsak, kivel találkozott Tucker Carlson! (Mandiner)
Az amerikai újságíró ezúttal Argentínában járt.
szept. 9
7:57
Komoly támadásba lendültek a Toyoták szombat reggel az Akropolisz Rallyn (Racing)
Kettős szakaszgyőzelemmel kezdtek a Toyotások az Akropolisz Rallyn, Kalle Rovanpera a szakaszt nyerte, Sébastien Ogier pedig összetettben vette át a vezetést.
szept. 9
8:00
Hátborzongató települések, elhagyatott lakások: így néznek ki az itthoni szellemvárosok (Blikk)
Magyarországon számos elhagyott lakóházat, városrészt, sőt, egész településeket lehet találni. A gaz és növényzet uralma alatt álló épületek rendbehozatala mostanra esélytelenné vált, s valóságos szellemvárosok jöttek létre. Válogatásunkban ezeket a helyeket ismerhetik meg.
szept. 9
8:00
ORFK: Több mint tizenhétezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 151 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
szept. 9
8:00
Pusztító földrengés volt péntek éjjel Marokkóban: 296 ember meghalt (Metropol)
Hatalmas földrengésnek voltak tegnap éjjel Marokkóban.
szept. 9
8:00
Krausz Gábor megbocsátotta volna Tóth Gabi félrelépését? (ATV)
Tóth Gabi és Krausz Gábor közel egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy véget ért a házasságuk. Azóta már az is kiderült, hogy a válás oka az énekesnő hűtlensége.
szept. 9
8:03
1956-ban a "kiváló államférfi", Horthy Magyarországának katonái fogtak fegyvert (Mandiner)
Orbán azóta sem szólalt meg az orosz tankönyvről.
szept. 9
8:05
Van egy kis bökkenő: a piacot felrobbantó rakétát ukrán területről lőtték ki (Mandiner)
Oroszok egy piacot támadtak rakétákkal?
szept. 9
8:06
Leszakadhat az ég, nem viccel az őszi hidegfront. Kellemetlen és nyirkos időre lehet számítani majd ettől a naptól, úgy szervezzünk programokat (Promotions)
Kétségtelenül beköszöntött az ősz és az eső is megérkezik a napokban, a hétvégén van még az utolsó lehetőségünk, hogy kihasználjuk a napsugarak simogatását.
szept. 9
8:06
Halálos baleset volt Kömpöc közelében (Magyar Hírlap)
Villanyoszlopnak csapódott a kocsi.

Keresés