2023. szeptember 8. péntek

szept. 8
8:46
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
A hét korábbi részében jellemzően estek a tőzsdék, tegnap is nagyrészt lejjebb kerültek a vezető indexek az USA-ban elsősorban a technológiai szektor vezetésével, miután a WSJ arról írt, hogy Kínában elrendelték a kormányzati dolgozók számára, hogy nem használhatnak iPhone-t. Erre a hírre nem csak az Apple és a beszállítói, hanem a szélesebb tech s
szept. 8
8:48
Péntek reggel újabb földrengés volt Magyarországon: itt lehetett érezni (Blikk)
Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma pénteken az MTI-vel.
szept. 8
8:48
Földrengés volt Szarvas környékén (hirado.hu)
A földrengést több településen is érezhették.
szept. 8
8:48
Messze még az egy számjegyű infláció: 16,4 százalékos volt a pénzromlás augusztusban (Pénzcentrum)
2023. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek, ezen belül a ruházkodási cikkek 1,6 százalékkal kevesebbe kerültek.
szept. 8
8:48
Ezt tette a növények fejlődésével és az érési folyamatokkal az augusztusi időjárás (Agroinform)
Az átlagosnál melegebb júliust követően augusztusban kaptunk hideget, meleget egyaránt.
szept. 8
8:48
Erősödik a forint, kulcsfontosságú adatok érkeztek (Portfolio)
Péntek reggel tovább erősödött a forint a csütörtöki menetelés után.
szept. 8
8:48
Tragédia fenyeget New Yorkban, sokkoló szavak a világsztártól (Ripost)
Embertelen hőség tette próbára a teniszezőket a US Openen.
szept. 8
8:48
Két érmes és a nagy visszatérő – három magyar csapattal rajtol a női kézilabda-BL csoportköre (m4sport.hu)
Három magyar együttes, a legutóbb döntős Ferencváros, az elmúlt idényben harmadik Győr, valamint a nagy visszatérő Debrecen részvételével rajtol a csoportkör szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
szept. 8
8:48
Nincs megállás: tovább csökken az infláció Magyarországon! (vg.hu)
Immár hét hónapja mérséklődik az inflációs ütem, ami ugyan még mindig magas, de legalább már lőtávolságba került az egy számjegyű ütem.
szept. 8
8:48
Szűcs Ádám: Azt vártam, hogy öröm legyen írni - és öröm volt (Könyves Magazin)
Idén már kilencedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Mint mindig, most is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Kecöli K. Gergő és Gaál-Nyeste Katalin után most Szűcs Ádám mutatkozik be, és mesél az írás felszabadító élményéről, valamint az emlékezetes olvasói visszajelzésekr
szept. 8
8:48
Az amerikai elnök munkájának elfogadottsága 39 százalékon áll (Magyar Hírlap)
A választók 24 százaléka látja úgy, hogy az elnök tevékenysége javított az amerikai gazdaság helyzetén, 58 százalék szerint pedig rontott.
szept. 8
8:48
Medvegyev: Elon Musk az utolsó épeszű ember Észak-Amerikában (Magyar Nemzet)
Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese reagált arra, hogy a Starlink tulajdonosa tavaly a hálózat lekapcsolásával akadályozta meg, hogy az ukrán haditengerészet csapást intézzen az orosz hadiflotta ellen.
szept. 8
8:48
Kiemelt figyelmet kapnak a fenntartható agrárélelmezési rendszerek (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánk kiemelt szerepet szán a rövidebb ellátási láncoknak, a helyi termékek népszerűsítésének, a digitalizációnak és a tudatosság növelését célzó kampányoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
szept. 8
8:48
Rendkívüli hír: erős földrengés rázta meg Magyarországot ma reggel (naphire.hu)
Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma pénteken.
szept. 8
8:50
Nyugdíjemelés 2023: hivatalos, ennyi plusz pénzt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben (Pénzcentrum)
Olyan adatokat hozott nyilvánosságra ma reggel a KSH, amelyre rengetegen vártak. Számításaik szerint augusztusban 16,4 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése, de ami még fontosabb: a januártól augusztusig terjedő időszakban 2023-ban 22 százalékos volt a drágulás mértéke. A nyugdíjas infláció augusztusban 17,2 százalék volt, az év első 8 honap
szept. 8
8:50
Itt a friss adat: esik tovább a magyar infláció, mégis sokaknak csalódást okozhat (Portfolio)
Augusztusban 16,4 százalékra csökkent a magyar infláció, ezzel tavaly nyár óta nem látott szintre került – derül ki a KSH péntek reggeli tájékoztatójából. Az elemzők valamivel nagyobb csökkenésre számítottak, azonban az élelmiszerek és az üzemanyagok erőteljes áremelkedése ezt keresztülhúzta.
szept. 8
8:50
Köszöni a forint az újabb erős külkereskedelmi többletet (vg.hu)
A kivitel 76, a behozatal 72 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
szept. 8
8:50
Tovább lassult az infláció a nyár utolsó hónapjában (Magyar Nemzet)
Már hetedik hónapja folyamatosan csökken az infláció.
szept. 8
8:52
Kiderült, mennyibe kerülnek majd a 2024-es autópálya-matricák (Portfolio)
A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a 2024-es e-matricák (vagyis az idő alapú útdíj) árait az előző évi augusztusi fogyasztói árakhoz kötik, amelyet ma közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez alapján átlagosan 16,4 százalékos drágulás lesz jövőre.
szept. 8
8:54
Magyar a Lakersben! (Infostart)
Szerződést kap az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakerstől a magyar Valerio-Bodon Vincent.
szept. 8
8:54
Bejelentették a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon (HR Portál)
Az állam pénzügyi támogatásával a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési projektet hajtja végre Magyarországon a Samsung SDI.
szept. 8
8:54
Videók: zúgó patakokká váltak Hongkong utcái – A tőzsde sem nyitott ki pénteken (Portfolio)
A feljegyzések kezdete óta, 140 éve nem volt olyan heves esőzés Hongkongban, mint ami pénteken zúdult le Ázsia egyik pénzügyi központjára – írja a Reuters.
szept. 8
8:54
Hivatalos: brutálisan megdrágulnak az autópályamatricák Magyarországon 2024-től (Pénzcentrum)
2024-ben a sztrádadíjakat a most augusztusi infláció mértéke szabja majd meg, ami 16,4 százalékos volt. Kiszámoltuk, mennyibe is fognak kerülni a matricák jövőre.
szept. 8
8:54
Íme a villany-Mustang 480 lóerős raliváltozata (Autónavigátor)
, ám ekkor még nem láthattuk teljes valójában: álcafólia alatt mutatták csak meg a gyáriak. Most azonban lehullott a lepel
szept. 8
8:54
Most közölte a Vodafone: akinek ilyen előfizetése van, nagyon boldog lesz (Promotions)
Rendkívüli bejelentést tett a Vodafone.
szept. 8
8:54
Megkülönböztetésért kiált a bio állateledel az EU-ban (Magyar Hírlap)
Változtatna a termékek címkézési szabályain Brüsszel.
szept. 8
8:54
CNN-felmérés: Egyre többen aggódnak Biden mentális kompetenciája miatt (Mandiner)
Úgy tűnik, továbbra is alacsony az amerikai elnök munkájának elfogadottsága.
szept. 8
8:54
Messi szabadrúgásgóljával kezdte meg hadjáratát Argentína (Magyar Nemzet)
Dél-Amerikában már megkezdődött a selejtezősorozat a 2026-os világbajnokságra.
szept. 8
8:54
Fogy az infláció, mint húsvétkor a Hold (Üzletem)
A júniusi 20,1 és a júliusi 17,6 százalék után augusztusban átlagosan már "csak" 16,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés ugyanakkor nem állt meg, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékos volt a drágulás.
szept. 8
8:56
Ukrajnának nyújtandó támogatásról egyeztetett Zelenszkij és Netanjahu (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök méltatta, hogy Izrael támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét az orosz agresszióval szemben.
szept. 8
8:57
Megzuhant a magyar import, kerestünk 264 milliárd forintot (Menedzsment Fórum)
Itt vannak a külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó legújabb KSH-adatok.
szept. 8
8:57
Számok: 16,4 százalékkal magasabbak az árak, mint egy éve (Infostart)
Friss adatokkal állt elő a KSH.
szept. 8
9:00
Megpihen a forint a reggeli erősödés után (Portfolio)
Péntek reggel tovább erősödött a forint a csütörtöki menetelés után.
szept. 8
9:00
Brutális vérfürdő Maliban, több mint hatvan embert végeztek ki a terroristák (ATV)
Több mint hatvan embert megöltek terroristák Maliban - közölte a nyugat-afrikai kormányt irányító katonai kormány csütörtök éjjel.
szept. 8
9:00
Idén csaknem tizenötmillió elektromos autó gördül a piacra (vg.hu)
2030-ra az elektromos járművekre eshet az autóeladások több mint fele.
szept. 8
9:00
Százmillió éves dinoszaurusznyomokat tárt fel a texasi szárazság (Magyar Hírlap)
Az újonnan talált lábnyomok kétféle dinoszauruszhoz tartoznak.
szept. 8
9:00
Amerika jóváhagyta: mennek az Apache harci helikopterek Lengyelországnak (Mandiner)
Mintegy száz darab!
szept. 8
9:00
Újabb földrengés volt Szarvas környékén (Magyar Nemzet)
A 3,1-es magnitúdójú földrengést több településen is lehetett érezni.
szept. 8
9:00
3,1-es magnitúdójú földrengés volt péntek reggel Szarvas közelében (Telex)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium 7 óra 9 perckor észlelte a földmozgást.
szept. 8
9:03
Kétmilliárd euróval javult a magyar külkereskedelmi mérleg (Privátbankár)
Az export nőtt, az import nagyot csökkent a KSH legfrissebb adatai szerint.
szept. 8
9:06
Ismét rengett a föld Békésben (Portfolio)
Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma pénteken az MTI-vel.
szept. 8
9:06
Bajnokveréssel kezdődött az NFL-idény Kansas Cityben (m4sport.hu)
Jókora meglepetéssel rajtolt a profi amerikaifutball-liga, az NFL szezonja: a címvédő és az ezúttal is a legnagyobb favoritnak tartott Kansas City Chiefs csütörtökön hazai pályán 21–20-as vereséget a Detroit Lionstól.
szept. 8
9:06
Nagy Márton: jelentős mérföldkő, hogy húsz százalék alatt van az élelmiszer-infláció (vg.hu)
A tárcavezető szerint az üzemanyagárak elszállása miatt várhatóan csak novemberben lesz egy számjegyű az infláció.
szept. 8
9:06
Orbán Viktor kisétált a tengerből, éppen Ungár Péter nővérének villája előtt (SzMo)
Úgy látszik, augusztus elején Horvátországban nyaralt a miniszterelnök.
szept. 8
9:06
Szánthó Miklós: Brüsszeli imperializmus helyett magyar út! (Magyar Hírlap)
"Nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani".
szept. 8
9:06
Változás a Vodafone-nál (MMonline)
Augusztus elejétől érhető el a Vodafone új feltöltőkártyás díjcsomagja, a TUTI100+. Az új díjcsomaggal az aktiválást követően azonnal, feltöltés nélkül lehet hívást indítani vagy internetezni, ugyanis a szolgáltató díjmentes kiinduló keretet biztosít.A Vodafone Magyarország célja, hogy az alapvető telekommunikáció lehetőségét minél szélesebb körben
szept. 8
9:06
Somkuti Bálint: Biden esetében már egy ideje kérdés, kinek a kezében is van valójában a kormánykerék (Mandiner)
A szovjet birodalom megszűnéséhez nagymértékben hozzájárult a vezetési válság – idézte fel a hadtörténész.
szept. 8
9:06
Így kavart be az inflációba az élelmiszerárstop vége (Forbes)
Ezek már azok az adatok, amikben tükröződik az élelmiszer-árstop augusztus elsejei kivezetése.
szept. 8
9:06
Figyelmeztettek a szakértők: Lerántották a leplet az internetes csalók döbbenetes módszereiről (Nyugati Fény)
Az adathalászok még mindig tudnak meglepetéseket okozni.
szept. 8
9:09
Nem akármilyen első fél évet zárt a magyar papíripari óriás (Infostart)
A várakozásnak megfelelően kiemelkedő eredménnyel zárta az első fél évet Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír: nettó árbevétele több mint 29 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 21,5 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság.

Keresés