Megszavazta a német szövetségi parlament (Bundestag) az Olaf Scholz kancellár vezette kormány eddigi legvitatottabb javaslatát, amely klímabarát fűtési rendszer beépítésére kötelezi a lakásépítőket.
Két ejtőernyős hadosztállyal erősítette meg az orosz állásokat Rabotine település környékén tartalékából az orosz vezérkar - jelentette ki Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye Moszkva által megbízott kormányzója a Rosszija 24 hírcsatornának pénteken nyilatkozva.
Az Egyesült Államokban a magas jelzáloghitel-kamatok és lakásárak miatt júliusban továbbra is rekordalacsony a lakhatás megfizethetősége, ami sok amerikai számára elérhetetlenné teszi a saját ingatlantulajdont.
A lassú gazdasági növekedés ellenére Kínában nőtt az újautó-eladás augusztusban részben az árcsökkentések, illetve az elektromos autók vásárlása esetében adott adókedvezmények hatására.
A kancellár a német autóipari szövetség (VDA) rendezvényét megnyitó beszédében ismertette, hogy a kormány heteken belül bemutatja törvénytervezetét, amelynek révén Németország lesz az első európai ország, ahol a töltőállomások 80 százalékát fel kell szerelni legalább 150 kilowatt kapacitású gyorstöltővel. A fejlesztésnek köszönhetően nem kell többé
Immár 12. alkalommal rendezték meg a Magyar Paprika Napja című szakmai rendezvényt, ezúttal Hajóson. A terméktanács vezetője kiemelte, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc évben a fűszerpaprika termőterülete a tizedére csökkent hazánkban.
Megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy milyen jogszabályi módosításokra lehet szükség a Booking-ügy miatt – mondta híradónknak Szatmáry Kristóf. A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a Booking tartozása a hazai vállalkozások felé több tíz milliárd forintos lehetett.
Vajon Hannibál tényleg egy harcászati zseni volt? Hogyan tudott túljárni a hihetetlen haderővel rendelkező Római Birodalom eszén ilyen korlátozott erőforrásokkal?
Thierry Neuville vezet az Akropolisz Rally első napja után, azonban Sébastien Ogier szorosan a nyomában zárta a pénteket. Kalle Rovanpera közel fél perc hátrányban, de Elfyn Evans előtt áll.
A forró texasi időjárás a nyáron túlterhelte az elektromos hálózatot, emiatt az áramszolgáltató vészhelyzeti eljárásokat volt kénytelen elrendelni. Ez természetesen
Több értékelés lesújtóan értékelte a szerbek csütörtök esti játékát és a csapat kilátásáail, mások pedig azt hozták fel, hogy a magyarok a mérkőzés után nem tisztelték a házigazdákat.
Az LG Electronics (LG) a 2023-as IFA kiállításon mutatja be az LG Smart Cottage névre keresztelt lakásmegoldását. A Smart Cottage egy kompakt, előregyártott otthon, amely az LG legmodernebb fűtő, szellőztető és légkondicionáló (HVAC) rendszerével és energetikai megoldásaival, valamint legújabb intelligens háztartási készülékeivel és szolgáltatásaiv
A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton miatt utakat zárnak le szombaton és vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Az ukrán gabonaexport részleges oroszországi blokádja és a szélsőséges időjárási viszonyok miatt aggályok merültek fel a globális élelmiszerellátást illetően, de a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a helyzet talán nem olyan vészes, mint amilyennek látszik.
Az elmúlt hetekben három gazdaságban is kimutatták az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Olaszországban, Pavia tartományában. Az érintett állományokat az olasz hatóság felszámolta, a Nemzeti Élelbiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pedig haladéktalanul elrendelte a szükséges elővigyázatossági intézkedést – írja honlapján a Nébih.
A hozzátáplálás után, talán a szobatisztaságra nevelés a másik olyan "mumus", ami igencsak kihívás elé állíthatja a szülőket. Az alábbiakban megnézzük a különböző megközelítéseket, valamint azt, hogyan érdemes belevágni a szobatisztaságra nevelésbe.
Kifejezetten a fiatal generációnak szóló, a felnőttkorba lépés nagy kérdéseivel foglalkozó konferenciát rendezett a Pénzcentrum és a Portfolio tavasszal GEN Z FEST néven, és ezzel olyan programsorozat indult, ami máris második állomásához érkezik: november 9-én jön a GEN Z FEST/GREEN, ahol a pénzügyek után most a fenntarthatóság lesz a kulcsszó a t
A személyautókra való heti matricák jövőre 6400-9310 forintba kerülhetnek majd, az éves társaikért pedig 57 260-81 280 forintot kérhetnek. A vármegyeiek ára pedig 6660 forintra emelkedhet. Ha minden kategóriát egsségesen emelnek.
Egy Homo sapiens csecsemő csontját azonosítottak tudósok egy franciaországi barlangban, amelyben a feltételezések szerint kizárólag neandervölgyiek éltek.
Még a pénteki nap folyamán megkezdődik Mark Dickey neves amerikai barlangkutató felszínre hozatala a dél-törökországi Morca-barlangból – jelentette pénteken az Ihlas török hírügynökség a török katasztrófavédelem (AFAD) kutatás-mentési igazgatójára, Recep Salcira hivatkozva.