Egy időben még nekem is meg kellett dolgozni a szerelemvirág virágzásáért, de végre mondhatom, hogy sikerült! Így oldottam meg, és ezért nem virágzott korábban a szerelemvirágom.
Továbbra is kiemelkedő, 697 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben júliusban, az energiaárak tavalyi szinthez képesti zuhanásának, valamint a belső kereslet mérséklődésének köszönhetően. Az ipar viszonylag kedvezően alakuló kivitelének köszönhetően 4,3 százalékkal nőtt az export euróértéke, ugyanakkor a belső kereslet csökkenése és a
Limuzin és T-Modell karosszériaváltozatokban, hátsó-, illetve összkerékhajtással, benzines, dízel és konnektoros hibrid erőforrásokkal érkezik Magyarországra a Mercedes újdonsága. Az E-osztály
Egy teherautó aljába kapaszkodva szökött meg egy terrorizmussal gyanúsított rab Nagy-Britanniában, ami kínos órákat okoz a kormánynak. Pénteken már harmadik napja folyt a hajtóvadászat a volt katona kézre kerítésére London és egy autópálya körzetében. Az éjszaka egy London határában fekvő nagy parkot is átfésültek, de egyelőre nincs hír arról, hogy
A Capital Finance International nyomtatott és online folyóirat zsűrije évről-évre díjazza azokat a szervezeteket és egyéneket, akik hozzájárulnak a gazdaságok konvergenciájához, és hozzáadott értéket jelentenek. Idén az MBH Bank is díjat vehetett át a nemzetközi újságtól.
A Booking.com tartozása a hazai vállalkozások felé több tíz milliárd forint lehetett, és időközben megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy milyen jogszabályi módosításokra lehet szükség a Booking-ügy miatt.
Papagájszökés, medvének szavaló Deák Ferenc, és szürreális állatmentések – hogy mi minden meg nem történt az elmúlt 157 évben! Alig akad olyan ember, aki ne tért volna már be a kőelefántok ormánya alatt a matuzsálemkorú Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol a meseszép egzotikus madarak, imádnivaló emlősök, tarka bőrű hüllők között bandukolva a feln
Nálunk is sok rajongója van a koreai zenének, táncnak, filmeknek. A most kezdődő és szeptemben 30-ig tartó fesztivál a koreai kulturális örökség sokszínűségét mutatja be. 4 budapesti helyszínen 12 program és élő közvetítések várják az ázsiai kultúra iránt érdeklődőket. A fesztivál középpontjában ezúttal a K-gugak áll, mely a koreai hagyományos kult
Egyszerre füstös, savanykás és édes, de enyhén csípős is - egyszóval igazi pikáns íz élményt kínál ez könnyed, grillezett sertésborda. A hozzávalókegy átlagos konyhában is megtalálhatók, így akkor is elkészíthető, ha nem terveztük előre a sütögetést, csak éppen megkívántunkvalami isteni, grillezett finomságot.
A Bybit szeptemberben is egyedi ajánlatokkal várja a Kripto Akadémia olvasóit. A második legnagyobb kripto tőzsde augusztusban egy GoPro kamerát, valamint pólókat és kapucnis pulóvereket sorsolt ki a rajtunk keresztül regisztráló felhasználók között. A váltó jövő héten újabb játékában már változatosabb kihívások, tárgynyeremények helyett pedig pénz
Az idén júliusban 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 16, az importoldalon 11 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken.
Szerednyey Bélának egy neves rendező azt jósolta, hogy a Lindával kiírja magát a szakmából, ám nem ez volt az egyetlen kellemetlen megjegyzés, amit a színész bezsebelt a sorozat miatt.