2023. szeptember 6. szerda

szept. 6
0:30
Csúnyán befürdött Varga Judit az egyetemi beszédével: Nem nevettek a viccén a diákok (Nyugati Fény)
Kínos pillanatok.
szept. 6
0:30
Borzalmas dolog történt a forinttal, ez mindenkinek fájni fog (naphire.hu)
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
szept. 6
0:34
A luxemburgi miniszterelnök a NATO egységének fontosságát hangoztatta (Magyar Hírlap)
"A NATO ereje egységében rejlik" - hangoztatta a luxemburgi miniszterelnök, hozzátéve: országa védelmi kiadásai 16 százalékát - mintegy 145 millió eurót - Ukrajna támogatására fordította.
szept. 6
0:34
Három dolog, amit tudnia kell a Fradi új edzőjéről! (Mandiner)
"Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek, és alig várom, hogy elkezdjem a munkát" – kezdte a szerb szakember.
szept. 6
0:34
A luxemburgi miniszterelnök a Nato egységének fontosságát hangoztatta Romániában (Magyar Nemzet)
Románia addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg ez szükséges – mondta Klaus Johannis román államfő.
szept. 6
0:34
Mi történik Borkai Zsolttal? Sírnia kellett, ezért szünetet kért az interjú közben (Nyugati Fény)
Megrendülten nyilatkozott.
szept. 6
0:34
Súlyosan lesérült a Trónok Harca sztárja, hetekig eltarthat a felépülése (naphire.hu)
A színésznő a közösségi oldalán tudatta a rajongóival, hogy baleset érte.
szept. 6
0:36
Mária kiállítás - tárlatvezetés a kegytárgyak között (Metropol)
Az alkotások a világ minden tájáról, jelentős részben ismert Mária-kegyhelyekről származnak.
szept. 6
0:38
Újranyitották a Jósiak utcai ortodox imaházat (Magyar Hírlap)
A magyarországi zsidó közösségek mindig számíthatnak a kormányra.
szept. 6
0:38
Váratlan helyen tér vissza Eszenyi Enikő a képernyőre (Mandiner)
A TV2 jelentette be.
szept. 6
0:38
Pressman megint beleszól a magyar belpolitikába (Magyar Nemzet)
Most a Horthy-szobor koszorúzása miatt aggódik.
szept. 6
0:38
Mi folyik a Mátrában? Betelt a pohár, sürgősen intézkedtek a hatóság emberei (Nyugati Fény)
Súlyos büntetéseket osztogatnak az utakon.
szept. 6
0:38
Pánik a népszerű strandon: Cápa harapott meg két fürdőzőt (naphire.hu)
Mindkét este ugyanannál a floridai strandnál történt.
szept. 6
0:42
Rock and Roll Szabadegyetem: A Rolling Stones színe és fonákja (Metropol)
Jávorszky Béla Szilárd tart előadást.
szept. 6
0:42
US Open: Djokovics magabiztosan lett elődöntős (Magyar Hírlap)
Három játszma is elég volt a szerb csúcshalmozónak.
szept. 6
0:42
Előkerült egy férfi, aki azt állítja, hogy 1999-ben szexelt Obamával (Mandiner)
Larry Sinclair Tucker Carlson szerdai műsorában meséli majd részletesen a történetét, noha a férfi előélete cseppet sem makulátlan.
szept. 6
0:42
Djokovics dalra fakadt, előtte kizavart egy nézőt (Magyar Nemzet)
A szerb klasszis újabb mutatóban hagyta maga mögött Roger Federert.
szept. 6
0:42
Árokba hajtott egy autó Szentesen, egy ember beszorult a járműbe (naphire.hu)
A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek.
szept. 6
0:54
Tradíció és innováció - a darts, a matek és a pénzügyi tudatosság találkozása (Metropol)
A Scrutonban idén ősszel a "Tradíció és innováció" című programsorozat résztvevői figyelemre méltó magyar fejlesztésekkel találkozhatnak.
szept. 6
1:06
New York nem viccel: törölni kezdték a lakásokat az AirBnb-ről (Spabook)
New Yorkban a városi hatóságok elkezdték a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó új szabályok végrehajtását, ezzel párhuzamosan pedig az AirBnb törölni kezdte az engedély nélküli lakásokat a New York-i találati listájából.…
szept. 6
1:12
Tovább szigorodtak a jótállás szabályai (ProfitLine)
A vállalkozások önként vállalt jótállás esetén is jogszabályban rögzített eljárási szabályokat kötelesek követni egy közelmúltbeli jogszabálymódosítás alapján. A változással ismételten erősödött a fogyasztók pozíciója a vállalkozásokkal szemben.
szept. 6
1:18
A COP28 elnöke szerint a világ „elveszíti a versenyt” az éghajlati célok elérésében (NRGreport)
A világ vesztésre áll az éghajlatváltozással kapcsolatos céljai elérésében - jelentette ki szeptember 5-én a közelgő COP28 klímacsúcs elnöke.
szept. 6
1:42
Elkezdődött az évad az idén 140 éves Szegedi Nemzeti Színházban (ProfitLine)
A keddi társulati üléssel elkezdődött az évad az idén 140 éves Szegedi Nemzeti Színházban, a munka azonban már hetek óta zajlik, sőt nyáron sem állt meg, a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióin, valamint a színházi kulisszák mögött szinte mindenki dolgozott - tájékoztatta a kulturális intézmény az MTI-t.
szept. 6
2:18
Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
szept. 6
2:18
Az EU arra készül, hogy a COP28 konferencián a fosszilis tüzelőanyagok globális kivonását szorgalmazza (NRGreport)
A CO2-kibocsátó fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonására vonatkozó javaslatot a COP27 legutóbbi ülésén több mint 80 ország támogatta, de az olajban és gázban gazdag országok ellenezték azt. Az Európai Unió országai arra készülnek, hogy a COP28 klímacsúcson globális megállapodást szorgalmazzanak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetéséről
szept. 6
2:24
Csecsemő- és gyermekápoló szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A csecsemő- és gyermekápoló szakmai tudásával a csecsemők és gyermekek gyógyítását támogatja. Elvégzi az egészségügyi ellátásban felmerülő alap- és szakápolási feladatokat, részt vesz a megelőző, gyógyító, gondozói és rehabilitációs folyamatokban. Fontos, hogy munkája során felismerje a gyermekbántalmazást és a gyermekek elhanyagolását, valamint ké
szept. 6
3:12
Fontos változás történt a nyugdíjjárulékoknál (Infostart)
Augusztus 1-jétől megváltoztak az alkalmi munka, egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, ennek keretében a munkáltatóknak a korábbinál magasabb közterhet kell fizetniük. Ezzel nyugellátás számítási alapja is módosult az ilyen foglalkoztatási formák esetében.
szept. 6
3:12
Csökkent az áremelést tervező cégek aránya Németországban (ProfitLine)
Augusztusban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet kedden közzétett felmérésének adataiból.
szept. 6
3:12
Pikáns részletek a szakításról: Már az esküvőn kódolva volt Király Viktorék válása (BorsOnline)
Három év házasság után döntöttek a válás mellett.
szept. 6
3:18
Újra itt a Euroskills szakmai verseny! (Szakmát Szerzek)
2023. szeptember 5-9. között a lengyelországi Gdanskban rendezik az Euroskills 2023 szakmai versenyt. A világ egyik legrangosabb szakmai versenyén természetesen magyar versenyzőknek is drukkolhatunk. A Euroskills versenyeken a járműipar és logisztika, az építőipar, a gyártástechnológiák és mérnöki tevékenységek, az információ kommunikációs technoló
szept. 6
3:42
Mágnesesen árnyékolt laboratóriumot hoztak létre Fertőbozon (ProfitLine)
Magyaroszágon eddig megvalósíthatatlan geofizikai, űrkutatási, kőzettani, metallurgiai, biológiai és orvostudományi kutatások és alkalmazások elvégzésére nyílik lehetőség annak az új, mágnesesen árnyékolt laboratóriumnak a megnyitásával, amelyet a Magyar Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a Wigner Fizikai Kutatóközpont kon
szept. 6
3:42
Gyászol az ország: Elhunyt Kristóf Iván, a legendás művész (naphire.hu)
Életének 82. évében hétfőn elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, artistaművész, Jászai Mari-díjjal és a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díjával is kitüntetett érdemes művész - tudatta a Fővárosi Nagycirkusz kedden az MTI-vel.
szept. 6
3:48
Lisztes Krisztián az Eintracht Frankfurthoz szerződött (Igényesférfi.hu)
Lisztes Krisztián jövő nyártól a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
szept. 6
4:12
Meg is szavazták, új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon - A boltok is zárva lesznek (ProfitLine)
Évekkel ezelőtt a kormány azon gondolkodott, hogy egy újabb szabadnap bevezetése nagy kiesést jelentene-e a magyar gazdaságnak. Ezért 2017-ben népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, ám végül nem lett belőle semmi, mert nem jött össze a szükséges mennyiségű aláírás. Most a Pénzcentrum utánajárt ismét a témának: munkaszüneti nap lesz december 24-e
szept. 6
4:12
Nem lapozott az időjárás a naptárban, és nem is tervezi ezt (Infostart)
Akkora anticiklon van Közép-Európa fölött, hogy nincs nehéz dolguk az időjósoknak sem.
szept. 6
4:12
Trükkös pénzmosó banda: A Spotify segítségével mosták tisztára a pénzüket (naphire.hu)
Mindehhez egy népszerű alkalmazást használtak.
szept. 6
4:15
Teljesen átalakul a legkedveltebb üzenetküldő (Infostart)
Átszabja, így hozzáigazítja az Android modern felületéhez a WhatsAppot a Meta – az új kinézetet már tesztelik.
szept. 6
4:18
Elszállt Lagzi Lajcsi utolsó reménye: börtönben kell maradnia, elutasították az otthonápolási kérelmét (Blikk)
Rossz hírt kapott a börtönben Galambos Lajos: jogerősen is elutasították az otthonápolási kérelmét, így rácsok mögött kell maradnia. Pedig az egészségi állapota folyamatosan romlik.
szept. 6
4:18
A gyermekkori sclerosis multiplex sajátosságai (WebBeteg)
A sclerosis multiplex (SM) egy autoimmun eredetű, a központi idegrendszert érintő gyulladásos betegség, amelynek során az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek védőburka, az úgynevezett velőshüvely vagy más néven mielinhüvely károsodik, következményes idegrendszeri károsodásra utaló tünetekkel.
szept. 6
4:18
Napi horoszkóp – szeptember 6: semmi perc alatt felborulhat az életed, és a sors megmutatja, hogy jó, vagy rossz irányba (Promotions)
Néhány csillagjegyre negatív fordulat vár, de a napi horoszkóp megmutatja, melyik útra nem szabad rátérned!
szept. 6
4:18
Egy tajvani elnökjelölt ingyen kutyát vagy macskát adna a nőknek, ha gyereket szülnek (Magyar Hírlap)
Így orvosolná a demográfiai válságot.
szept. 6
4:24
A tanulásban is segíthet a falmászás (Vital)
A tanévkezdéssel egyre több szülő fejében fordul meg a kérdés: mit sportoljon a gyermeke iskola mellett? A gyerekek mozgásigényét nem elégítik ki az iskolai tornaórák, azonban a megfelelő sportág kiválasztása nem is olyan egyszerű a szülők és a gyerekek számára.
szept. 6
4:24
25 kilót dobott le: megmutatta nagy fogyását az énekes (hirado.hu)
Post Malone lánya születése után fogadta meg, hogy egészségesebb életet fog élni.
szept. 6
4:24
7 meglepő érdekesség Barbie babáról, amit te sem gondoltál volna (Femcafe)
Ha sokszor úgy gondoltál Barbie-ra, mint egy dögös, de üresfejű szőke csajra, akkor most jól figyelj.
szept. 6
4:24
Ez a multikamerás rendszer biztonságosabbá teszi az önvezetést (newtechnology.hu)
Az ADAS technológia nevét érdemes megjegyezni, mert új szintre emelheti az autonóm álmokat. A volt Tesla-mérnökök alapította, kaliforniai Phantom AI fejlesztése multikamerás rendszerrel, háromdimenziós érzékeléssel és első osztályú predikcióval lehet a biztonságos önvezetés záloga. A The Robot Report írása szerint sokan bízhatnak a 2017-ben alapíto
szept. 6
4:24
„Ismerkedj a szakmákkal!” pályázatot hirdetett a BKIK (Szakmát Szerzek)
A tavalyi év sikerei után idén is elindította „Ismerkedj a szakmákkal!” pályázatát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A rajzpályázatra ezúttal három kategóriában várják a pályamunkákat a szervezők. A három kategóriát iskolai osztályok szerint határozták meg, idén az 5-6-7. osztályos tanulók nevezhetnek, és közel 30 szakma közül választhatnak t
szept. 6
4:30
Elektromos GTI koncepciót villantott a VW (autopro)
A retró stílusjegyekkel vegyített autó az IAA Mobility-n debütál.
szept. 6
4:30
Nálunk is élnek farkasok (Magyar Mezőgazdaság)
A nagyragadozók közül a farkas hazánkban még mindig ritka, de állománya növekszik, főként az Északi-középhegység erdeiben él.
szept. 6
4:42
Jön a korlátozott jogosítvány (Infostart)
Olaszországban egy súlyos baleset után döntöttek a jelentős szigorítás mellett.
szept. 6
4:42
Felforr az esküdtszék, egy szál bugyiban jelent meg a bíróságon a dögös focistabarátnő (Metropol)
Cindy bődületesen alálőtte a dresszkódot.

Keresés