2023. szeptember 30. szombat

szept. 30
9:33
Halálosan megfenyegették, majd fegyvert rántottak a kukásokra Galgagyörkön (Magyar Hírlap)
A férfi megfenyegette a kukásokat: ha nem viszik el a szemetet, lelövi őket.
szept. 30
9:36
Mi lett vele? Angliában egyedül neveli a gyermekét Vv Ági (Blikk)
Szinte nincs olyan magyar ember, aki még nem hallott az RTL Való Világ című műsoráról, amelynek első szériája még 2002-ben indult. Számtalan médiaszemélyiség kezdte pályafutását a luxusbörtönben, akik később előadóművészként, műsorvezetőként futottak be karriert. Néhány egykori villalakó azonban megcsömörlött a hírnévtől, és hátat fordított a szere
szept. 30
9:36
Különleges képesítésű rendőrök vizsgálják át a választási helyiségeket Szlovákiában (Infostart)
Parlamenti választásokat tartanak holnap Szlovákiában, melyre a rendőrség is kiemelten készül. Hamran István országos rendőrfőkapitány elmondta, a rendőrség több, választási csalással kapcsolatos ügyet vizsgál, és arra is figyelmeztetett, hogy egyesek visszaélhetnek a mesterséges intelligenciával.
szept. 30
9:39
Gyorsvasúttal át a tengeren: érzékeny partszakaszon indított tengeri vonatot Kína (444.hu)
Egy most átadott nagysebességű vasútvonal a Tajvani-szorosnál húsz kilométer hosszan a tenger fölött vezet.
szept. 30
9:39
Evakuálást rendeltek el Nyugat-Ukrajnában, Románia légterét is megsérthette az orosz csapás (vg.hu)
Egy infrastrukturális létesítményt ért orosz támadás, azt nem közölték, hogy mi volt a célpont, és milyen fegyvert használtak.
szept. 30
9:39
Kitálalt a Séfek Séfe versenyzője, szerinte ezért bántják folyamatosan (BorsOnline)
A "kék" versenyző valamiért végig szúrta társai szemét.
szept. 30
9:39
Gyurcsány az Orbán-interjúról: ,,Nem a kormányfő felelős a költségvetésért?" (Mandiner)
A DK elnöke közösségi oldalán reagált a miniszterelnök kijelentéseire.
szept. 30
9:39
A kívülállók kétkedve fogadják, a gyerekek imádják – ez a hobbilovaglás (Telex)
Pedig maga a sport teljesen ártatlan a hobbilovagló gyerekek szülei szerint.
szept. 30
9:41
Ránk, emberekre nem jut. Jár, de nem jut (Mandiner)
Cégvásárlására persze van pénz.
szept. 30
9:42
Megjelent a rendelet, így változnak a távhődíjak (ATV)
A magyar kormány a péntek este megjelent rendeletével tényleg lefelezte az október 1-től induló gázévben a távhőtermeléshez szükséges gázárakat. Ennek értelmében a csökkentés a korábban jelzett harmadolás helyett felezés lesz a távhőtermeléshez szükséges gázértékesítés, illetve a vállalati és önkormányzati ügyfelek esetében.
szept. 30
9:45
Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között (Ripost)
Kétség sem fér hozzá, mindenben a nagyira ütött.
szept. 30
9:45
Az orosz légvédelem ellenséges támadást vert vissza a Belgorodi terület felett (Magyar Hírlap)
Az orosz légvédelmi erők a Belgorodi terület feletti égbolton lelőtték az ukrán Uragan többszörös rakétavető rendszer kilenc lövedékét.
szept. 30
9:45
Gabona, ipari növény: a tavalyi ár felénél tartunk (Mezőhír)
Ki ismerne rá a tavalyi mezőgazdasági árakra? 38-58 százalékos árcsökkenés a tavaly szeptemberihez képest.
szept. 30
9:45
Autonómiát kap Korzika – hatással lehet ez a székely önrendelkezési törekvésekre? (Helló Magyar)
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a román politikusok "meglehetősen idegesek" Emmanuel Macron francia államfő bejelentése miatt
szept. 30
9:45
A Link bálnák beindultak: Két hét alatt 7,5 millió tokent vásároltak (BitcoinBázis)
A Chainlink továbbra is (ki)emelkedő teljesítményt mutatott szeptemberben, és +40%-os éves hozammal büszkélkedhet. Ennek örömére a bálnák aktivitása is megugrott,
szept. 30
9:45
Tragédia a tengeren: Bálnával ütközött egy motorcsónak, egy ember meghalt (naphire.hu)
A baleset Ausztrália keleti partjainál történt helyi idő szerint szombat reggel.
szept. 30
9:48
Egy éjszaka alatt 30 drónt szedtek le az ukránok - csak a magyarokon múlik az újabb támogatás (Menedzsment Fórum)
Iráni gyártású kamikaze-drónokat semmisített meg az ukrán légvédelem, viszont Romániában riadót kellett hirdetni egy dunamenti orosz támadás miatt. Putyin újra hadrendbe állítaná a Wagner-katonákat. Már 584 napja tart a háború - összefoglaló.
szept. 30
9:48
Nincs enyhülés: ismét 16 százalék felett a magyar infláció (Agroinform)
Szerencsére nem minden területen emelkedtek az árak.
szept. 30
9:51
Baleset történt az M1-esen – sávlezárásokra, torlódásra figyelmeztették az autósokat (Nyugati Fény)
A karambol mellett több szakaszon munkavégzés zajlik.
szept. 30
9:51
Amatőr hibával nehezítette navigátora a fiatal rallyversenyző bemutatkozását (Racing)
Alighanem nem így szerette volna elkezdeni első versenyét a Rally1-esek között.
szept. 30
9:51
5 testbeszéd jel, ami egyértelműen vonzalomra utal (in.hu)
Egy új kutatás szerint a testbeszéd jelei közül mindössze 5 olyan van, amely megbízhatóan mutatja, ha az emberek vonzódnak a másikhoz.A kutatás következtetései egy metaanalízisből származnak, amely 54 különböző tanulmány eredményeit foglalta össze. Ezek mind azt vizsgálták, hogy az emberek hogyan fejezik ki testbeszéddel, ha tetszik nekik a másik,
szept. 30
9:54
Megjutalmazta Portugáliát a Fitch (Portfolio)
Egy fokozattal felminősítette Portugáliát a Fitch, így mostantól A mínusz az ország besorolása – jelentette be péntek este a Fitch Ratings hitelminősítő. A cég elsősorban a csökkenő adósságpályával indokolta a kedvező döntést.
szept. 30
9:57
Az ukránok elvárják, hogy Magyarország támogassa az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének átutalását (Piac és Profit)
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) Magyarország kérésére bejelentette, hogy ideiglenesen leveszi a magyar OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - közölte az UNIAN helyi hírügynökség.
szept. 30
9:57
Megvan A Konyhafőnök 10. évadának nyertese, 10 millió forintot vihetett haza (SzMo)
Kurta Zsuzsa azt mondta, sokszor megfordult a fejében, hogy feladja a versenyt. Azt is elárulta, mire költi majd a nyereményét.
szept. 30
9:57
Hoppá: ukrán dróntámadások miatt áramkimaradások vannak Oroszországban (Mandiner)
A moszkvai szaktárca Ukrajnát tette felelőssé az általa "repülőgép-típusú UAV által elkövetett terrortámadásokért".
szept. 30
9:57
Közös kutatást indítanak (Magyar Mezőgazdaság)
A Kometa 99 Zrt. és a Mate kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állatitermék-előállítás „A farmtól a villáig” keretrendszerének kidolgozására.
szept. 30
10:00
A szlovák kormányfő kétszer ment szavazni (Infostart)
Ódor Lajos a szavazóhelyiség előtt hirtelen megfordult és távozott.
szept. 30
10:00
Több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok vasárnaptól (hirado.hu)
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat.
szept. 30
10:00
Ittál már tevetejet? (Agroinform)
A tevetej fogyasztása világszerte növekvő tendenciát mutat.
szept. 30
10:00
Mérgezés a Balatonnál, kiakadt a polgármester (ATV)
Ambrus Tibor, Csopak polgármestere a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megmérgezhették az egyik legszebb balatoni fát a csopaki strandnál.
szept. 30
10:03
Nagy segítség ez a százmilliós autók szerelmeseinek: megnyílt az ország első Lamborghini-márkakereskedése (444.hu)
Bemutatták a márka legdrágább nem limitált példányszámban készülő autóját, aminek egy darabja akár 273 millió forint is lehet.
szept. 30
10:03
Kijev ideiglenesen levette az OTP Bankot az ukrajnai háború nemzetközi szponzorainak listájáról (Magyar Hírlap)
Cserébe elvárják Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret (EPF) 500 millió eurós részletének átutalását.
szept. 30
10:03
Tévedésből vették ki a fél tüdejét, most mobil-oxigénpalackra sem jogosult a bohócdoktor (Telex)
A CT-t végző orvos ellen feljelentést tett, de az néhány hónappal később meghalt.
szept. 30
10:06
Mi történt? Amíg aludtunk, Putyin rendkívüli beszédet tartott (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédet mondott péntek éjjel, amelyben az orosz nép egységéről beszélt, és üdvözölte azon kelet-ukrajnai régiók lakóit, akik egy évvel ezelőtt "csatlakoztak" Oroszországhoz.
szept. 30
10:09
Leleplező fotó? Újra rátalálhatott a szerelem G.w.M exére, Nagy Melanie-ra (BorsOnline)
Hogy kivel tölti az idejét, azt titokban tartja.
szept. 30
10:09
Lomnici Zoltán: a Szövetség előnye az lehet, hogy konkrét beruházásokról beszélt a kampányban (Magyar Hírlap)
Reálisnak tartja azt a felvetést, hogy a Szlovákiában élők szeretnék, ha kiszámítható, biztonságos, nyugodt időszak következne.
szept. 30
10:09
Reflektált valóság: 6 érdekes tény a tükrökről (Hamu és Gyémánt)
A tükrök mögött rejlő misztikus világ mindig is piszkálta az emberek fantáziáját. Persze egyeseknek a tükör egy mindennapi eszköz a megjelenésük ellenőrzéséhez, mások számára mélyebb filozófiai és kulturális értelmezést hordoz. De mit érdemes tudni róla?
szept. 30
10:09
Lomnici Zoltán: a Szövetség konkrét beruházásokról beszélt a kampányban (Demokrata)
Az egységes szlovákiai magyar párt, a Szövetség előnye az lehet, hogy konkrét beruházásokról, fejlesztésekről beszélt a kampányban – mondta.
szept. 30
10:09
Elkerülhetetlen a kormányzati leállás az Egyesült Államokban? (Magyar Nemzet)
21 republikánus képviselő nem szavazta meg a törvényjavaslatot, éjféltől leállhat az amerikai kormányzati
szept. 30
10:09
Választ Szlovákia – de kik az esélyesek a győzelemre? (Mandiner)
Teljes politikai újrarendeződés előtt áll északi szomszédunk, ahol vagy a parlamenten kívülről érkező liberálisok, vagy a bukásból visszatérő Fico futhat be az első helyen.
szept. 30
10:09
Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz (Racing)
Lewis Hamilton azt szeretné, hogy 2024-ben legalább a felére csökkenjen a lemaradásuk a Red Bull-lal szemben. Szingapúrban erős versenyhétvégét produkált a Mercedes. Még a győzelemre is volt esélyük, ám Carlos Sainz intelligens taktikája és George Russell hibája megtorpedózta végül az első helyről szőtt álmaikat. A hétszeres világbajnok ugyan dobog
szept. 30
10:09
Mire készül Putyin? Rendkívüli beszédet mondott az éjjel (naphire.hu)
Az orosz elnök péntek éjjel televíziós beszédet mondott.
szept. 30
10:12
A sürgősségire került Görög Zita (Blikk)
Nehéz időszakon van túl Görög Zita: a modell őszintén vallott az elmúlt pár hetéről, ami során több nehézséggel is szembe kellett néznie, ráadásul még a sürgősségi osztályon is kikötött.
szept. 30
10:12
Megrázó részletek derültek ki a sorozatsztár halála előtti időszakról (Metropol)
Az Eufória stábja is mindent megtett annak érdekében, hogy a színész össze tudja szedni magát.
szept. 30
10:12
Felmérés: ezt tartják a legfontosabbnak a 45 év feletti kékgalléros dolgozók a munkaerőpaicon (HR Portál)
A 45 év feletti kékgalléros munkavállalók lojálisabbak, 50%-uk 10 éve vagy még annál is régebben van jelenlegi munkahelyén. Ha viszont mégis váltás mellett döntenek, több helyre adnak be önéletrajzot és átlagosan több héttel tovább tart az álláskeresésük fiatalabb kollégáiknál. Pedig a munkáltatóknak érdemes célzottan támogató programokat szervezni
szept. 30
10:12
A Médiatanács megbírságolta az ATV-t (ProfitLine)
Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt a televízió médiaszolgáltatójára, ezen felül további 75 ezer forintot kell fizetnie az ATV vezető tisztsé
szept. 30
10:12
Rettenetes műhiba: a fél tüdejét és öt bordáját is elvesztette Ádám (ATV)
Kovács István Ádámnál tévesen diagnosztizáltak rákot, emiatt pedig öt bordáját és a fél tüdejét kivették. Később kiderült, hogy tévedés történt, a férfi azonban azóta szörnyű kínok között éli a mindennapjait.
szept. 30
10:12
Milliókat keresnek néhány fénykép megosztásával: profik vagy szélhámosok? (Portfolio)
Ma már egyre több közösségi médiás tartalomkészítő keres irtózatos pénzeket. Influenszerként vállalkozásokat működtetnek, embereket foglalkoztatnak, professzionális márkaépítést végeznek. Legtöbbjük kreatív igazgató, tehetségkutató, szerkesztő, rendezvényszervező, közösségimédia-menedzser, termékfejlesztő és értékesítési szakember egy személyben. I
szept. 30
10:15
Szükségállapotot hirdetett New York állam kormányzója (hirado.hu)
A viharok és a hirtelen lezúduló hatalmas eső miatt szükségállapotot hirdetett Kathy Hochul, New York állam kormányzója.
szept. 30
10:15
Saját törvényjavaslatukat csáklyázták meg a republikánusok, órák múlva leállhat az amerikai állam működése (444.hu)
A keményvonalas lázadók, Trump támogatásával a hátuk mögött, az ukrajnai háború támogatásának leállítását követelik.

Keresés