2023. szeptember 29. péntek

szept. 29
10:57
Orbán Viktor nagyon büszke: Azt állítja, fejszével szalad neki az inflációnak (Nyugati Fény)
Van baj.
szept. 29
10:57
Mesterséges intelligencia a raktárban (Autószektor)
"Ha a targoncák által rögzített adatok segítségével úgy tudom irányítani a szervizmérnökeim munkáját, hogy az ügyfelem észre sem veszi, hogy a jármű éppen karbantartás alatt áll, akkor valamit jól csinálok" - állítja Tobias Zierhut, a Kion csoport mobil automatizálásért felelős vezető alelnöke. Ha a raktári folyamatok irányítója tudja, hogy mire sz
szept. 29
10:59
Amerikai befolyás: Bajnai már kormányfőként az USA budapesti nagykövetségére ment egyeztetni az új kormány összetételéről (Mandiner)
Mutatjuk, kik és milyen módszerekkel dolgoznak az amerikai befolyás erősítéséért hazánkban.
szept. 29
11:00
Rémálommá váltak a mindennapok a munkácsi magyar iskolában (HírTV)
Egy hónapja tart a rémálom, nem csak a tanároknak, az egész iskola minden napja ekörül forog – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola egyik tanára annak kapcsán, hogy az új tanév már az ukránosítás légkörében zajlik.
szept. 29
11:00
Majdnem 600 ezer a kezdő fizetés ebben a szakmában (HR Portál)
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, miel
szept. 29
11:00
Nem csitul a kohó-, akkugyárbotrány: most akkor ők simán szennyezhetik a levegőt? (Pénzcentrum)
A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány módosította a szabálytalanul működő vagy mérgező gyárakra vonatkozó múlt heti rendeletét szeptember 28-án, de nem úgy, ahogy az Energiaügyi Minisztérium ígérte- szúrta ki a Telex.
szept. 29
11:00
Szépen javult a hazai tőzsde eredménye (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) nettó eredménye 2023 első fél évében 2,55 milliárd forint volt.  50 százalékkal magasabb a tavalyi első féléves eredménynél – közölte a BÉT . Jelentős nyereségnövekedés A jelentős nyereségnövekedés a BÉT pénzügyi eredményének és a Keler csoport első féléves eredményének köszönhető. A tavalyi rekordévnél jóval alacsonya
szept. 29
11:01
Morawiecki bejelentette: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot (Mandiner)
A lengyel miniszterelnök leszögezte: fenntartja Lengyelország vétóját az illegális bevándorlásra.
szept. 29
11:02
Külföldi diktátorok és az energiafüggőség (TőzsdeFórum)
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint azért volt szükség a legnagyobb, művelés alatt még nem álló brit tengeri nyersolajlelőhely kiaknázásának engedélyezésére, mert a gyerekek nem nőhetnek fel úgy, hogy energiaellátási biztonságuk Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonló "külföldi diktátoroktól függ". Sunak a BBC brit közszolgálati televízió skóci
szept. 29
11:03
Korábban rettegett a lovaktól a Nemzeti Vágta Sztárfutamán induló Bács Péter (hirado.hu)
Idén is nyeregbe száll a Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamán Bács Péter színművész. Az M2 Petőfi TV műsorában árulta el, tíz évvel ezelőtt még attól is rettegett, ha egy ló mellett kellett állnia, mára azonban nemcsak leküzdötte félelmét, hanem bele is szeretett a lovaglásba.
szept. 29
11:03
Ez nagyon ütős: Arnold Schwarzenegger Sylvester Stallonét püföli a Rocky 4. deepfake-verziójában (Promotions)
Ebben a videóban megnézhetjük, milyen lett volna, ha Arnold Schwarzenegger játszotta volna Ivan Drago szerept a Rocky 4-ben.
szept. 29
11:03
Elton John kiborult, mert az angol kormány szerint nem elég a menekülti státuszhoz az, ha valaki meleg (Mandiner)
Az énekes férjével közösen adott ki közleményt tiltakozásul.
szept. 29
11:03
Késve jut pénzéhez a magyar vállalkozások negyede (Üzletem)
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már, hogy késve jut a pénzéhez. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
szept. 29
11:03
Nagyon furcsa tüneteket tapasztalhat, aki megfertőződik a Pirolával - mutatjuk, mire figyeljen! (naphire.hu)
Szakemberek szerint a legtöbben a "szokásos" covid-tüneteket észlelik, de vannak, akiknél más a helyzet.
szept. 29
11:06
Intézményi távhő: nagy bejelentést tett a szakminiszter (Infostart)
A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől - közölte Lantos Csaba.
szept. 29
11:09
Még az italboltokat is kifosztották a Philadelphiában tüntetők, miután egy rendőr lelőtt egy fekete férfit (hirado.hu)
Két éjszakán keresztül pusztított, rabolt mintegy száz "fiatal" az Egyesült Államok ötödik legnagyobb városában, a Pennsylvania-beli Philadelphiában. A rendőrség megkezdte az azonosítható elkövetők letartóztatását. A randalírozó, pusztító tömeg tombolására azt követően került sor, hogy a bíróság felmentett, ahogy a Fox News fogalmazott, "egy fehér
szept. 29
11:09
Vajúdó menye kidobatta az anyóst a szülőszobából: egyenesen vérlázító, mire vetemedett az idős nő (Femcafe)
A kismama precízen megtervezett mindent a szülés előtt, modortalan anyósa azonban alaposan keresztülhúzta a számításait.
szept. 29
11:09
Hoppá! Bódi Sylvit az Exatlon jóképű sztárjával kapták lencsevégre (BorsOnline)
Bódi Sylvi és az Exatlon sztárja tavaly ismerkedtek meg egymással.
szept. 29
11:09
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy vallási ünnepségen, sokan meghaltak (Magyar Nemzet)
A pakisztáni térségben rendszeresek az etnikai, felekezeti és szeparatista hátterű erőszakos cselekmények.
szept. 29
11:09
Az Aston Martin már tárt karokkal várja a Hondát (Racing)
Az Aston Martin már most elkezdett készülni 2026-ra és a Honda érkezésére. Jelenleg még a Mercedes erőforrásai duruzsolnak a zöld autókban, ám az új érában egyel kevesebb ügyféllel kell számolnia a csillagosoknak. A japán gyár ugyanis "visszatér", és a Red Bulltól elválva a kanadai-brit csapatnál rendezkedik be. "Jelenleg még a váltót és a felfügge
szept. 29
11:09
Felemelő gondolatok a flow életérzésről (Balatonica)
A Google mai nyitóoldala a magyar-amerikai pszichológusról, Csíkszentmihályi Mihályról emlékezik meg, aki többek között a kreativitásról, a tehetséges gyerekekről és a futás öröméről írt világhírű könyveket, de természetesen mindenki a FLOW-állapot kutatójaként ismeri leginkább. Számunkra kedvenc gondolatait osztjuk meg veletek.
szept. 29
11:12
Uniós forrásból új iparterületet alakítottak ki Balassagyarmaton (ProfitLine)
Új iparterületet alakítottak ki Balassagyarmaton, a fejlesztéstől új munkahelyek létrejöttét várják - tájékoztatta a Nógrád vármegyei város önkormányzata az MTI-t.
szept. 29
11:12
Ugyanazt keresi a fiatal munkavállaló és a fiatal fogyasztó (Portfolio)
Májusban osztották ki a 2022-es Év Menedzsere díjakat. Ennek kapcsán a Menedzserszövetség és a Portfolio a Business Menü Bombera Krisztinával című videósorozatban mutatja be közelebbről a díjazottakat.
szept. 29
11:12
Nem így akarták megtalálni: gyilkosság áldozata a fiatal, akit augusztus óta kerestek a magyar rendőrök (Metropol)
Drámai fordulatot vett a keresés, 2 embert őrizetbe vettek.
szept. 29
11:15
Demjén góloktól mentette meg az MTK-t, a ZTE feltámadásához egy jó kapusteljesítmény kellene (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulója előtt a kapusok eddigi teljesítményét értékeljük.
szept. 29
11:15
Új korszak a monetáris politikában: hogyan tovább? (vg.hu)
A javuló külső és belső kockázati tényezők lehetővé tették, hogy az MNB Monetáris Tanácsa az egynapos betéti gyorstender kamatát fokozatosan az alapkamathoz közelítse.
szept. 29
11:15
Katalin hercegné nevetségesen olcsó ruhában jelent meg, mégis királynőként tündököl (Glamour)
Már most leszögezhetjük, hogy Katalin hercegné még sosem volt ennyire tündöklő és magabiztos, ezt pedig tökéletesen alátámasztja minden egyes megjelenése és ruhaválasztása. Bár megtehetné, hogy kizárólag a legmenőbb dizájnerek alkotásaiban vonuljon, ő ennél sokkal változatosabban állítja össze a ruhatárát.
szept. 29
11:15
Bátorságpróbán a Holdvilág-árokban: kihagyhatatlan élmény a 10 méteres Meteor-létra megmászása (Life)
Körülbelül egy évig várakozott a bakancslistámon a Holdvilág-árok bejárása. Valahogy soha nem volt alkalmas, hogy pont oda menjünk: hol a megközelítését tartottam bonyolultnak (pedig nem az), hol arra hivatkoztam, biztos nagy a sár, de a halogatás legfőbb oka az árokból kivezető, 10 méter magas Meteor-létra volt, amiről kijelentettem, azon biztosan
szept. 29
11:15
Szerb válogatott védőt igazolt az Újpest (Magyar Hírlap)
A lila–fehérek hét forduló után 11 pontjukkal a hetedik helyről várják a folytatást.
szept. 29
11:15
TASZ, Lili és a marcona szódás (Mandiner)
Nem újdonság, hogy a mélyen átpolitizált, Soros-pénzekből kistafírozott TASZ a balliberális aktivistákat jutalmazza.
szept. 29
11:15
Hatalmas botrány: Az osztrákok levágják az európai hálózatról a magyar vasútvonalat Lázárék káoszos vágányzára miatt (Nyugati Fény)
Megbízhatatlanok lettünk.
szept. 29
11:15
Új vezetőt szemelt ki a Wagner-csoport élére Vlagyimir Putyin (Magyar Nemzet)
Önkéntes egységként vetné be az orosz elnök a zsoldoscsapatot Ukrajnában.
szept. 29
11:15
Nyúltakarmányozástól a szaporításig mindenről szó esett (Magyar Mezőgazdaság)
A nyúlágazat fejlesztése és az állatjóléti normák kidolgozása kiemelt cél a következő időszakban.
szept. 29
11:15
Új hungarikum: villanyoszlopok állnak az aszfaltút közepén (AC News)
Mosonmagyaróváron történt meg a világ szégyene: úgy aszfaltoztak le egy utat, hogy négy villanyoszlop meredezik benne.
szept. 29
11:17
Nagy lehetőség előtt az almatermesztés, de ehhez fejlesztések is kellenek (vg.hu)
Nagy István agrárminiszter szerint csökkenteni kell a termésátlagok ingadozását.
szept. 29
11:17
Jelentős forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a Kacsóh Pongrác úti felüljárón (Magyar Hírlap)
A BKK-járatok útvonala nem változik, de az utasoknak esetenként hosszabb menetidőre kell számítaniuk.
szept. 29
11:17
Hidegrázós videó: így reagált a lelátó Szoboszlai góljára (Mandiner)
Rég látott az Anfield ekkora bombát.
szept. 29
11:17
Jelentősen korlátozzák a forgalmat az egyik budapesti felüljárón (Magyar Nemzet)
Három egymást követő hétvégén javítják a hídszigetelést, közösségi közlekedéssel is hosszabb lesz a menetidő.
szept. 29
11:18
Így választanak a hétvégén Szlovákiában (Infostart)
Északi szomszédunknál szombaton előre hozott parlamenti választásokat tartanak. Az ottani rendszer más, mint a magyar.
szept. 29
11:18
Lehet örülni: nagyot esett az eurózóna inflációja (Portfolio)
Szeptemberben jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben esett az eurózóna inflációja - derül ki az Eurostat adataiból. Mind a maginfláció, mind a főmutató kedvezően alakult.
szept. 29
11:18
Factory work is much easier here: visiting guest workers from the Philippines (HR Portál)
Why did they choose Hungary? How do they feel? How is the work? How satisfied are they with their salary? Among other things, we asked three Filipino workers who have been working at a manufacturing company in Gyöngyös for four months.
szept. 29
11:18
A tornaóra végén holtan esett össze egy szabolcsi kisdiák (hirado.hu)
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint minden előzetes panasz nélkül esett össze tanóra végén tegnap egy 12 éves fiú.
szept. 29
11:18
Kukorica labirintusban járhattuk be a Kws Innovation Farm rendezvényt (Agroinform)
A labirintusban sétálva néztük végig az érdekes kísérleteket.
szept. 29
11:18
Karsai Dániel méltatlannak tartja, hogy tiszta fejjel nézze végig, ahogy cselekvőképtelen lesz (444.hu)
Az alkotmányjogásznak ALS-e van, ebben a betegségben szenvedett Stephen Hawking is. A strasbourgi bírósághoz fordult, hogy hagyják méltósággal meghalni. Úgy érzi, ebben az ügyben a sorstársait is képviseli.
szept. 29
11:19
Írni-olvasni és számolni nem, a százféle gendert viszont már jól tudják a gyerekek Amerikában (Mandiner)
Lmbtq+ és "kritikai fajelmélet"-témájú érzékenyítő hetet tartanak hatéves gyerekeknek a Los Angeles-i iskolákban, miközben angol- és matekeredményeik folyamatosan romlanak.
szept. 29
11:19
Beszélni kezdett Karácsony pénzembere, de mit mutatnak a tények? (Magyar Nemzet)
Megvizsgáltuk, egyezik-e az eddig nyilvánosságra hozott adatokkal mindaz, amit Perjés Gábor elmondott a Magyar Nemzet exkluzív interjújában.
szept. 29
11:21
Bejelentést tett Tóth Gabi a házukról (Ripost)
Nem kertelt, kimondta.
szept. 29
11:21
Hiába van távol Hamiltontól, Russell állítja, ez a valaha futott legjobb szezonja (m4sport.hu)
Nem úgy tűnik, hogy meg tudja ismételni a Lewis Hamiltonnal szembeni tavalyi sikerét, George Russell mégis úgy érzi, idén teljesít a legjobban az F1-ben. De akkor miért az ellentmondás?
szept. 29
11:21
Vajúdó menye kidobatta az anyóst a szülőszobából: egyenesen vérlázító, mire vetemedett az idős nő (Femcafe)
A kismama precízen megtervezett mindent a szülés előtt, modortalan anyósa azonban alaposan keresztülhúzta a számításait.
szept. 29
11:21
Az ÖBB hétfőtől levágja a magyar Railjetet a nyugat-európai hálózatról (vg.hu)
Át kell szállnia annak, aki Salzburgba vagy Münchenbe tart.

Keresés