A csalók a rendőrség nevében, megtévesztő SMS-ben be nem fizetett közigazgatási bírságra, többnyire tilosban parkolásra hivatkozva szedik áldozataikat, céljuk a személyes és bankkártyaadatok megszerzése.
Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint idén az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki.
Teljesítette első Forma-1-es tesztjét a jelenleg az Aston Martin nagyköveteként tevékenykedő pilótanő, Jessica Hawkins. A brit versenyző múlt csütörtökön, a Hungaroringen vezethette az istálló 2021-es autóját.
Közel háromszázmillió forintos beruházásból készült el a Schnaider Polymetall Kft. bélapátfalvi gyártóüzeme, amelyben üzemcsarnokok bevilágítására alkalmas műanyag paneleket állítanak elő - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
A házi verebeket nagyon könnyen az erkélyre lehet csábítani, főleg téli időszakban, mikor szűkös a táplálékforrásuk. A házi verebek nagyon gyakoriak a városokban, ahol parkolókban, az épületek körül szerzik be élelmüket.
"Amennyiben Észak-Korea atomfegyvert vetne be, a rezsimnek véget vet Dél-Korea és az Egyesült Államok elsöprő erejű válaszcsapása" – mondta az államfő a katonák előtt tartott beszédében.
Hőszigetelés, hőszabályozás, páralecsapódás elkerülése, megfelelő fényviszonyok vagy éppen az arra kiválóan alkalmas tetőn elhelyezett napenergia hasznosító eszközök – ezek mind megoldhatók a csekély környezetterheléssel gyártható és építhető könnyűszerkezetes acélcsarnokokban. Számos hasznos jellemző mellett nézzünk egy új, „zöld a zöldben” megköz
Megjelent az ORB2 és ORB3 szezonzáró Diósgyőr Rally nevezési listája, melyen 32 ORB2-es és 28 ORB3-as páros szerepel, a tesztelők között pedig rajthoz áll Csomós Mixi és Bán Viktor is.
Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság”, abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak.
Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki, ami 8 százalékkal haladta meg a 2022 első félévében regisztrált 59,3 milliárd forintos szintet – közölte kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzét
A vezetők idén átlagosan 7-8% közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott béremeléstől a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kutatása szerint. A közép- és felső vezetők kiválasztására specializálódott cég szerint óriási a nyomás a vezetőkön a recessziós gazdasági helyzet kezelése miatt, mi
Folytatódhat az esés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyama hétfőn nem tudott a 13 ezer forintos szint felett zárni, így továbbra is lefe
Ukrajna az idei téli fűtési szezonban kizárólag saját kitermelésű földgázt készül felhasználni, erre mostanáig még nem volt példa – közölte a Naftohaz ukrán állami gázvállalat hétfőn a Telegramon. "Szeretnék emlékeztetni arra, hogy növeljük a saját magunk által kitermelt gáz mennyiségét. 2023-ban rekordszámú új kutat fúrt a Naftohaz, és ezt a tende
Cicád válogatós és nem eszi meg a száraztápot vagy a konzervet? Próbálkoztál már a házikoszttal? Segítségül néhány jótanács az otthoni macskaetetéshez, hogy a cicád is jól járjon.
A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn egyfajta ultimátumot adott a bankvezéreknek. Közben Varga Mihály kedden ismét a bankadót emlegette, amiért egyszer már feltörölte vele a padlót a Fidesz-frakció.
Új fényképkezelési és tárolási megoldást vezet be a Booking.com. A GIATA, az utazási iparágban a statikus leíró tartalmi megoldások terén piacvezető szerepet betöltő vállalat bejelentette, hogy kibővítette partnerségét a Booking.com…
A Cyvers Alerts kriptobiztonsági megfigyelő szerint meghackeltek egy, a Huobihoz tartozó forrótárcát. Az okozott kár dollármilliókban mérhető. A Cyvers Alerts
Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele a korábbi évek dinamikus növekedése után az idei első fél évben csak kismértékben emelkedett, míg a pénzügyi eredmény soron elkönyvelt jelentős vesztesége miatt visszaesett az adózott nyeresége. A Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közölt konszolidált beszámoló szerint
Gyakran halljuk ismerőseinktől, hogy „ha egészség nincs, akkor semmi sincs”, de ez sajnos csak akkor realizálódik bennünk, ha éppen velünk történnek meg a rossz dolgok és egy váratlan, akár súlyos betegség következtében hamar kilátástalanná válik az életünk. Az egészség az egyik, ha nem a legfontosabb magánvagyonunk, a legtöbben azonban ezt nem mér
Lengyel lapértesülések szerint az OTP is versenyben van egy eladó lengyel bankért, a VeloBank megszerzéséért az Erste is küzd, tudta meg a Puls Biznesu. Többek között a magyar részvényekkel, így az OTP papírjaival is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.