2023. szeptember 25. hétfő

szept. 25
10:24
Remegnek Brüsszelben, nehogy Fico nyerje a szlovák választásokat (Mandiner)
Az elemzés szerint Fico győzelme véget vethet Orbán Viktor elszigeteltségének az európai színtéren.
szept. 25
10:24
Meghalt Németh Kálmán (Autószektor)
Dr. Németh Kálmán 1975-től 2005-ig, három évtizeden át  adjunktusi, majd docensi beosztásban oktatott a Széchenyi István Egyetemen, a jogelőd intézményekben. 1985-ben szerzett egyetemi doktori címet a "Fémporfelszórásos technológia fejlesztése az alkatrész felújításban" című értekezésével. 2005 óta nyugdíjas óraadóként vett részt a győri mérnökképz
szept. 25
10:24
Benyó Máté a rallycross magyar bajnok (Racing)
Párás szélvédővel, lépésben ért célba.
szept. 25
10:24
Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére (Magyar Mezőgazdaság)
Jövőre életbe lépnek a jóváhagyott magyar KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerinti, de az idei évben még nem alkalmazott uniós elvárások a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (Hmká) előírásai szerint.
szept. 25
10:24
Imádom az ütődötteket (Telex)
Januártól Magyarországon is szelektíven kell majd gyűjteni a háztartási élelmiszer-hulladékot, de hogy mennyire fog beválni az új kukánk, az alapvetően rajtunk fog múlni. Az a legjobb, ha eleve kevés élelmiszer kerül majd bele, de hogyan lehet csökkenteni az egy emberre jutó, évi 65 kilónyi élelmiszer-hulladékot? Egy hónapos kísérletemben ennek pró
szept. 25
10:26
Hamarosan itt az Erdők Hete – ha jó programra vágyik (Agrofórum)
Ez évben immár mintegy száz helyszínen várják az érdeklődőket, az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az erdészek, október másodika és nyolcadika között. „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” – Az Erdők Hete jelmondata összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait.
szept. 25
10:26
Válaszolt a BKV: nincs tervben a horrorátjáró felújítása (Mandiner)
"A felüljáró üzemeltetése jelenleg az eredeti állapotnak megfelelően történik a szükséges karbantartási munkák elvégzése mellett" – írja a BKV.
szept. 25
10:30
Ingyenes iskolabusz indul Budapesten: itt szed fel diákokat a járat (Pénzcentrum)
Ingyenes iskolabusz szolgáltatás indul a II. kerületben októbertől, jelentette be a facebook oldalán Őrsi Gergely, a kerület polgármestere- szúrta ki az eduline.
szept. 25
10:30
Óriási korsókba töltik a "folyékony kenyeret": már több millió litert ittak meg (hirado.hu)
Félidejéhez érkezett a müncheni Oktoberfest, az egy hete zajló rendezvényre már több mint hárommillióan látogattak el.
szept. 25
10:30
Norris büszke a McLaren fejlődésére: Ezt nem kaptuk, ez a megérdemelt helyünk! (m4sport.hu)
Hatalmas fejlődésen ment keresztül a McLaren az idény során, és Lando Norrist büszkévé teszi, hogy csapata Szuzukában önerőből, a puszta gyorsaságának köszönhetően ért el kettős dobogót.
szept. 25
10:30
Miley Cyrus új frizurája annyira menő, hogy azonnal rohanunk a fodrászhoz (Joy)
Miley Cyrus nevét hallva nemcsak a zseniális slágerei, hanem sokkoló és botrányos kijelentései és igencsak gyorsan változó magánélete is eszünkbe jut.
szept. 25
10:30
Erre a 10 filmre költöttek 1 milliárd forintnál is többet a magyarok (Igényesférfi.hu)
Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot - generáló film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet. A Magyar Filmadatbázis beszámolója alapján a 2009-es Avatar áll a második helyen, míg a dobogó harmadik fokán a 2015-ös Star Wars – Ébredő erő áll.
szept. 25
10:30
Kollár Árpád: Remekül elférünk egymásban és egymás mellett (Könyves Magazin)
Skandináv sztárszerzőkkel, a francia könyvillusztráció legnagyobbjaival, összművészeti impróval, valamint Vecsei H. Miklóssal és a Táp Színház előadásával várja a látogatókat az idei PesText fesztivál. Kollár Árpád fesztiváligazgatót stégépítés közben csíptük el, hogy veszélyes és viharos költészetről, letisztult és áramvonalas, mégis sokszínű és ö
szept. 25
10:30
Már az 1. a Netflixen: Két év után a fináléval tért vissza a sikersorozat, a magyar nézők rögtön az élre repítették (Mafab)
A brit tini-dráma két év szünet után visszatért a negyedik, befejező évaddal a Netflixen. A Szexoktatás máris a legnézettebb a hazai nézők körében a Netflixen.
szept. 25
10:30
GFM: Hamarosan újra növekedésnek indulhatnak a reálbérek (Demokrata)
A dollárbaloldal kormányzásához képest már több mint 356 ezer forinttal magasabbak az átlagos fizetések – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
szept. 25
10:30
Gulyás Marci célja nem változott, csak ravaszabb lett (Mandiner)
Nem értem, miért lepődtünk meg?
szept. 25
10:30
Drónokkal és hiperszonikus rakétákkal támadták Odesszát az oroszok (Magyar Nemzet)
A kikötő évek óta nem üzemelő szállodája, az ukrán haditengerészet rejtett főhadiszállása is lángra kapott.
szept. 25
10:30
Folytatódhatnak a hollywoodi sorozatok (AC News)
Az amerikai forgatókönyvírók előzetes megállapodásra jutottak a stúdiófőnökökkel, amely véget vethet a közel öt hónapja tartó sztrájknak.
szept. 25
10:30
Rupert Murdoch sorozatbeli megfelelője beszólt Rupert Murdochnak, ráadásul pont utódlási kérdésben (Telex)
Az Utódlás című sorozat főszereplője, Brian Cox szerint Rupert Murdoch jobboldali médiacézár, akiről mintázták a pszichopata sorozatbeli karaktert, ráerőlteti másokra a világnézetét.
szept. 25
10:32
Megalázó vereség, hihetetlenül pimasz passz segítségével (Magyar Nemzet)
A korábbi Super Bowl-győztes edző és irányító tehetetlen volt.
szept. 25
10:36
Lesz, aki örülni fog szerdán a benzinkútnál (Menedzsment Fórum)
De nem mindenki.
szept. 25
10:36
Kórházba került Sophia Loren, az életéért küzdenek (Blikk)
Sophia Loren több töréssel, köztük combcsonttöréssel került kórházba, miután vasárnap este elesett svájci otthonában. A legendás színésznőt vasárnap sürgősen műteni kellett.
szept. 25
10:36
Termékvisszahívás: ezt a szezámolajat ne fogyassza el! (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján szezámolaj visszahívásáról tájékoztat.
szept. 25
10:36
CU.BEtogether: Egyedülálló megmérettetésre hív a Bosch Rexroth! (autopro)
Érdekelnek az újszerű automatizálási megoldások? Jártas vagy a tech és az IT világában? Szeretnéd megmérettetni tudásodat és hazavinni az értékes nyereményutalványok egyikét? Jól mutatna a CV-dben, hogy helyezést értél el a Bosch Rexroth versenyén? Akkor ne habozz, jelentkezz október 1-ig a CU.BEtogether mérnökhallgatói versenyre!
szept. 25
10:36
Mélypontján stabilizálódott a német üzlet hangulatindex (vg.hu)
Az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe nem tudott felfelé elmozdulni az éves mélypontját jelentő 85,7 pontos értékéről.
szept. 25
10:36
45 ezer helyett már havi 90 ezer forintért buszoztat súlyosan sérült gyerekeket a Református Gyógypedagógiai Intézmény (SzMo)
Bár az ellenzéki képviselő szerint ez az ár nem kiugróan magas, de nehezen érthető, hogyan lett egyik napról a másikra a duplája.
szept. 25
10:36
Life in plastic, it’s fantastic – a Barbie-láz nyomában (MMonline)
A Greta Gerwig által rendezett élő szereplős Barbie a megjelenése utáni hétvégén 377 millió dolláros bevételre tett szert világszerte, és mindössze három héttel később az egymilliárdos álomhatárt is átlépte. De nemcsak a film marketingesei túlóráztak, hanem az alapjául szolgáló műanyag játék tulajdonosa, a Mattel is sokat dolgozott azért az elmúlt
szept. 25
10:36
Brutális pénzzel áll a mesterséges intelligencia mögé az Amazon (Forbes)
Négymilliárd dollárt is fektethet az egyik leggyorsabban növekvő MI-cégbe (mesterséges intelligencia) az Amazon.
szept. 25
10:36
A magyar bajnok szerdán kap ellenfeleket a BL-ben (Sportal)
A szakosztály-igazgató szerint bizakodva várja a folytatást az SH-ITB Budaörsi SC női csapata, amely a hétvégén második helyen végzett az asztalitenisz Bajnokok Ligája első csoportkörének B-csoportjában, a csehországi Moravsky Krumlovban.
szept. 25
10:36
Akkora botrányba keveredett a magyar újságíró, hogy az Hollywoodból is látszik (naphire.hu)
Elbocsátotta Návai Anikót a Golden Globes mögött álló cég.
szept. 25
10:38
"Hova megy először egy kisgyerek? Nyilván a Fradi meccsére" – így látja egy MTK-szurkoló (Sportal)
Az MTK hazánk egyik legrégebb óta fennálló egyesülete, a labdarúgó-szakosztályt 1901-ben hozta létre és azóta is a legsikeresebb csapatok közé tartozik 23 bajnoki címével és tíz kupagyőzelmével. A különböző szurkolói közegekben gyakran lekicsinylően beszélnek róla, miszerint alig van bárki, aki a kék-fehér klubnak szorítana. Tényleg így van? Ha ige
szept. 25
10:39
"A Wagner nem azért jött ide, hogy segítse Afrika békéjét" (444.hu)
A Közép-afrikai Köztársaságban szélsőségesen ellentmondásos a magánhadsereg megítélése: van, aki szobrot állított nekik, más elűzné őket az országból.
szept. 25
10:42
Hónapok óta várt fordulat jön a benzinkutakon szerdától (Privátbankár)
Nyár közepe óta nem történt ilyen.
szept. 25
10:42
Kína keményet üzent a Momentum miatt Magyarországnak (Infostart)
A Magyar Momentum Mozgalom egyes politikusai szorgalmazták Tajvan részvételét az ENSZ-ben, és párhuzamot vontak a tajvani kérdés és az ukrán válság között; egyértelműen támogatták a "tajvani függetlenségi" erőket, és beavatkoztak Kína belügyeibe - áll abban a közleményben, amely a kínai nemzetközi rádió magyar nyelvű adásának honlapján jelent meg.
szept. 25
10:42
Hétfőn iránykereséssel indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Pénteken a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
szept. 25
10:42
Véget ért a kínai gazdasági csoda? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben számos cikk jelent meg a hazai és nemzetközi médiában a kínai gazdaság borús helyzetéről és jövőképéről. A legtöbb esetben a szerzők némileg rácsodálkoztak arra, amit kutatói körökben már régóta vártunk: olyannyira lelassult a kínai gazdasági növekedés, hogy a korábbi 2030-ra szóló jóslatokkal szemben ma már azt tartják, hogy 204
szept. 25
10:42
Ismét ukrán gabonaraktárakat támadtak az oroszok (Agroinform)
Odesszában a kikötői infrastruktúra megrongálódott.
szept. 25
10:42
Bácsi Péter: Egy világbajnoki címtől fosztottak meg minket (m4sport.hu)
A magyar vezetők nem értik, hogy nem vették észre Losonczi Dávid tusgyőzelmét.
szept. 25
10:42
Ördög Nórára vetett szemet a TV2 sztárja (BorsOnline)
Pető Brúnó nem titkolja, már egészen fiatalon szemet szúrt neki Ördög Nóra szépsége. Bár kapcsolatuk csak plátói síkon létezik, a sármos zenész írt egy dalt azért a műsorvezetőről.
szept. 25
10:42
Mentősökre támadt egy ittas férfi, vádat emeltek ellene (Magyar Hírlap)
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
szept. 25
10:42
Vlagyimir Luxuria, olasz transzgender politikus: Amikor láttam, hogy Meloni Orbánnal ölelkezik, megfagyott bennem a vér (Mandiner)
Arról is beszámolt Luxuria, hogy amikor könyvelőként dolgozott, a cég igazgatója felszólította, hogy "ne rázza a seggét a folyosókon". "Nem engedelmeskedtem, és felfüggesztett" – magyarázta.
szept. 25
10:42
Teljesen átalakíthatja a magyar nyugdíjrendszert egy javaslat (10perc.hu)
Teljesítményalapú nyugdíjmodellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára: a gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le a frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna.
szept. 25
10:44
Vissza a múltba: Belgrád bombázására szólította fel a NATO-szövetséget egy osztrák közgazdász (Magyar Hírlap)
A történelem ismétli önmagát?.
szept. 25
10:45
Hétfő reggeli rosszkedv ellen: csökken az egyik üzemanyag ára! (Autónavigátor)
Szerdától bruttó hat forinttal csökken a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára a Holtankoljak.hu információi szerint. A gázolaj literenkénti árában nincs változás,
szept. 25
10:48
Teljes útzár lesz október közepéig az egyik legforgalmasabb autóúton (Infostart)
Az érintett szakaszokon 60, illetve 40 kilométer/órás sebességkorlátozásra és csúcsidőben megnövekedett menetidőre kell számítani.
szept. 25
10:48
Nébih: Szeptember végén indul az őszi rókavakcinázás (hirado.hu)
A rókák veszettség elleni őszi immunizálása szeptember 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
szept. 25
10:48
Az EKB döntéshozója szerint nem szabad még a kamatcsökkentésekre fogadni (Portfolio)
Francois Villeroy de Galhau, a francia jegybank elnöke a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy korai még kamatcsökkentésre fogadni az eurózónában. A piaci szereplők jelenleg épp azt vizsgálják, hogy az Európai Központi Bank elérte-e már a kamatcsúcsot.
szept. 25
10:48
Nem csitul az akkumulátorgyár-para: most éppen ez derült ki egy orbitális kiskapuról (Pénzcentrum)
Nem vonatkozik az akkumulátorgyárakra az a kiskapu, mellyel elkerülhetők a környezetvédelmi bírságok.
szept. 25
10:48
Rémület a magyar határnál, szörnyű hír érkezett (ATV)
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta Ukrajnából hazánk területére.
szept. 25
10:48
Friss fotókon Harry és Meghan: Meglepő dolgot állít a szakértő (Ripost)
Ez sok mindent előrevetít a vélt béküléssel kapcsolatban.

Keresés