2023. szeptember 24. vasárnap

szept. 24
10:12
"Én mindenhogy tudok bulizni!" – Kiss Endi 53 éves lett (Metropol)
A Hooligans dobosa nagyon szerencsésnek tartja magát. 53 éves lett, de nem fog rajta az idő vasfoga.
szept. 24
10:12
Itt a számítás: ennyi pénzt kaphatnak novemberben a nyugdíjasok (ATV)
A KSH adatai és a kormány becslése alapján 3,6 százalékos nyugdíjemelés predesztinál idénre Farkas András nyugdíjszakértő. Az átlagnyugdíjak ezzel 216 ezer forintra emelkedhetnek, az egyszeri kiegészítés összege pedig mintegy 80 ezer forint lehet.
szept. 24
10:12
Hamilton nem érti Russell agresszivitását: Az én célom a Ferrari, nem a bajnoki helyezés! (m4sport.hu)
Egymást nyüstölte és hátráltatta a Mercedes két versenyzője Szuzukában. Heves rádiózásuk után már valamivel higgadtabban beszéltek a csatájukról, ám Lewis Hamilton jelezte, szükség lesz egy elbeszélgetésre.
szept. 24
10:12
Álomszép szín uralja majd az őszi divatot idén - mutatunk 12 őszi trendet, amit érdemes ismerned (Glamour)
Lassan a vénasszonyok nyara is véget ér, a nappalok egyre rövidebbek és hűvösebbek, így sorra előkerülnek a kedvenc őszi darabjaink. Szeptember végéhez közeledve egyértelművé vált, melyek azok az őszi trendek, amelyek uralni fogják a 2023-as szezont, mi pedig elhoztunk tizenkettőt ezek közül, egyenesen a kifutókról.
szept. 24
10:12
Jákob Zoltán nem zárja ki, hogy negyedszer is apa lesz (BorsOnline)
A milliárdos vállalkozó már kétszer volt nős.
szept. 24
10:12
Méregdrága kedvencek: 4 macskafajta, amik kisebb vagyont érnek (Hamu és Gyémánt)
A tehetős és olykor elvakult állattartók hajlandóak hatalmas összegeket költeni egy-egy ritka macskára. Mi pedig bemutatjuk a világ négy legdrágább fajtáját: íme a legértékesebb cicusok 2023-ban!
szept. 24
10:12
A kormány kiáll a nyugdíjasokért (Magyar Hírlap)
A Gondosóra baj esetén azonnal segítséget nyújt.
szept. 24
10:12
Zárt tábort nyitnak Olaszországban a migránsok elhelyezésére (Magyar Nemzet)
Az intézkedés célja, hogy a menedékkérelmek elbírálásáig a migránsok ne mozogjanak szabadon az ország területén.
szept. 24
10:12
Az NFT-k oroszlánrésze nagy büdös semmit ér (Telex)
2021-ben még milliárd dolláros kereskedelmet hozott össze a piac, egy friss jelentés szerint ezek az idők nagyon csúnyán elmúltak.
szept. 24
10:14
Meggyilkolta, majd befalazta társát (Magyar Hírlap)
A lakás tulajdonosát meglepetés fogadta.
szept. 24
10:18
Emelkedőben Valter Attila, de lehet-e belőle világsztár? (Infostart)
Történelmi triplázás: a Valter Attilát a soraiban tudó Jumbo-Visma a Giro és a Tour után a Vueltát is behúzta idén, ráadásul egyéniben a dobogó mindhárom fokára a holland csapat kerekesei állhattak fel. Eisenkrammer Károlyt, a Tour de Hongrie főszervezőjét kérdeztük arról, hogy a magyarnak milyen kilátásai vannak így.
szept. 24
10:18
Olaszország újabb lépést tett az illegális migráció ügyében (hirado.hu)
Vasárnap nyitják meg az Olaszországba illegálisan belépő migránsok elhelyezésére kialakított zárt tábort a szicíliai Pozzallóban.
szept. 24
10:18
Kétszer is betett a Duna meleg vize az atomerőműnek (vg.hu)
A naperőművei termelés idején nettó exportőr volt az ország.
szept. 24
10:18
Tragédiába fulladt a magyar családok nyaralása: gyermekeik végignézték a két családapa halálát (BorsOnline)
Nagyon nagy volt a vihar, ami akadályozta a mentést.
szept. 24
10:18
Járványszerűen terjed az elhízás Amerikában (Mandiner)
Az elhízottság az afroamerikai felnőttek körében a leggyakoribb.
szept. 24
10:18
Miért van az, hogy gyermekeink egyre magasabbak? A táplálkozásnak köze lehet hozzá… (Magyar Mezőgazdaság)
Bosszantó, ha nem érjük el a fontos dolgokat. Ezért gyerekkorunkban utálunk picik lenni. Izgatottan méregetjük magunkat, örülünk minden centiméternyi haladásnak. Minél hamarabb meg akarunk nőni.
szept. 24
10:18
A pillanat, amikor megtudod, hogy Putyin meg akar öletni (naphire.hu)
Egyre valószínűbb, hogy megmérgeztek egy orosz újságírót, Elena Kostyuchenkót.
szept. 24
10:20
Újra fellángoltak a harcok Koszovóban (vg.hu)
Állig felfegyverzett, maszkos fegyveresek lövöldöztek vasárnap hajnalban Koszovóban, egy rendőrtiszt meghalt.
szept. 24
10:24
Újabb fronton támad a home office, kiütheti a metrózást New Yorkban (Privátbankár)
A home office lehetőségének egyik sajátos mellékhatását tapasztalják a New York-i metró üzemeltetői. A jegyárbevétel csökkenése már a működést veszélyeztetheti.
szept. 24
10:24
A sztrájk miatt továbbra is áll az amerikai autógyártás (ATV)
Az amerikai autógyártók és a legnagyobb iparági szakszervezet tagjai a hétvégén is folytatták a tárgyalásokat a kilenc napja zajló sztrájk lezárásáról, de az álláspontok távol vannak – közölték a munkáltatók szombaton.
szept. 24
10:24
Ádám Martin gólpassza is kellett az Ulszan Hyundai sikeréhez (m4sport.hu)
A címvédő és listavezető Ulszan Hyundai a magyar válogatott Ádám Martin gólpasszának is köszönhetően 3-2-re legyőzte idegenben a Szuvon együttesét a dél-koreai labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 31. fordulójában, vasárnap.
szept. 24
10:24
Micsoda arány: Magyarország területének harmada természetközeli állapotban van (Agrofórum)
Az elmúlt európai uniós ciklusban leginkább a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) forrásából országszerte 40 milliárd forint keretösszeggel, több mint 90 beruházással, mintegy 100 ezer hektár területen valósítottak meg élőhely-rekonstrukciós feladatokat a hazai nemzeti park igazgatóságok.
szept. 24
10:24
Halálra rémültek a munkások, amikor nyolc múmia került elő a föld alól gázvezeték építés során (Promotions)
Peru fővárosa sokrétű történelemmel rendelkezik, azonban a legnagyobb, még fel nem tárt kincsek továbbra is a város utcái alatt rejtőznek.
szept. 24
10:24
Irreálisnak nevezte Lavrov az ukrán béketervet (Magyar Hírlap)
Moszkva nem újítaná meg az ukrán gabonamegállapodást sem.
szept. 24
10:24
Rajt-cél győzelemmel megvédte világbajnoki címét Max Verstappen (Mandiner)
A címvédő és kétszeres világbajnok a Red Bull versenyzője.
szept. 24
10:24
300 km-ből 10 km verseny – Ogier: Ez nevetséges! (Racing)
Sébastien Ogier szerint komolyabb változtatásra van szükség a WRC futamok formátumának, mert az, hogy a Közép-Európa Rally első napján 30-szor annyi etapot kell megtenni, mint amennyit gyorsasági szakaszon, az elfogadhatatlan.
szept. 24
10:24
Nyugdíjasok, figyelem: itt a számítás, ennyi pénzt kapnak kézhez novemberben (naphire.hu)
3,6 százalékos nyugdíjemelésre lehet idén számítani a szakértő szerint.
szept. 24
10:27
Zámbó Jimmy nyaralója eladó (Piac és Profit)
50 millió forintért árulják a „Király” egykori üdülőjét, ami nem tekinthető olcsónak egy cseh faház esetében.
szept. 24
10:30
Füst a szemében - Cseh Tamás emlékest januárban (Infostart)
Füst a szemében címmel zenés színházi estet rendeznek Cseh Tamás történetével és dalaival 2024. január 5-én a Budapest Kongresszusi Központban.
szept. 24
10:30
Rozsdagomba, lisztharmat, hernyók és meztelen csigák – a közterületeken is tennünk kell ellenük (Agroinform)
A kezelésekkel már a jövő évi lombot védjük meg.
szept. 24
10:30
Magnussen: Pérez kétségbeesetten próbálkozott (m4sport.hu)
Az ütközés véget vetett a futamának, de jelezte gyorsan túllép rajta, mert tudja, a versenyeken megesik az ilyesmi…
szept. 24
10:30
Részleges szenátusi választásokat tartanak Franciaországban (Magyar Hírlap)
Várhatóan marad a jobbközép többség a felsőházban.
szept. 24
10:30
Nem közelednek az álláspontok az amerikai autógyártók és a sztrájkolók között (Autószektor)
A munkabeszüntetést pénteken a General Motors (GM) és a Stellantis minden alkatrészelosztó központjára kiterjesztették. Az Egyesült Autóipari Dolgozók (United Auto Workers - UAW) szakszervezet a munkaadókra gyakorolt nyomás fokozásával akarta jelezni, hogy elégedetlen a tárgyalások állásával a két gyártó esetében, ugyanakkor a Fordnál ezúttal nem n
szept. 24
10:30
Botrányos videó: Biciklivel menekült az olimpiai bajnok gödi polgármester, nem válaszolt a neki kínos kérdéseket szegező újságírónak (Nyugati Fény)
Meg se mert mukkani.
szept. 24
10:30
Debrecenbe érkezett a Madách 200 kiállítás (Magyar Nemzet)
A tárlat látogatói megismerkedhetnek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjaival.
szept. 24
10:32
Kiáll az idősek mellett a kormány (Magyar Nemzet)
Minden 65 év feletti személy csatlakozhat a Gondosóra programhoz.
szept. 24
10:36
Nyitrai Zsolt: a kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról (BorsOnline)
A kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról, az idősek biztonságáról - hangsúlyozta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben vasárnap.
szept. 24
10:36
Kvíz: Mennyire figyeltél kémiaórán hetedikben? Íme 10 kérdés (SzMo)
Szunyókáltál vagy figyeltél kémiaórán általános iskolában? Szeretted? Teszteld, mennyire emlékszel még!
szept. 24
10:42
Fizetne azért, hogy végignézze a hasonmása kivégzését újra és újra? – Kritikánk a hazánkban is forgatott Végtelen víztükörről (Blikk)
Némi inspirációt remélve utazik feleségével a rejtélyes üdülőparadicsomba az alkotói válságban szenvedő író, ám egy tragikus baleset, illetve a sziget sajátos törvényei miatt nyilvános kivégzés vár rá. Kivéve, ha eleget fizet, mert akkor a hatóság elintézi neki, hogy a hasonmását küldjék a vérpadra - a héten mozikba került, jó részben magyarokkal é
szept. 24
10:42
Szoboszlai a Real Madridban? Meglepő vallomás a magyar válogatott focistától (Metropol)
Kabát Péter nagyon szurkol a Liverpool magyar középpályásának.
szept. 24
10:42
Kocsis Máté szerint a szuverenitástörvény a választási törvény kiegészítése lesz, és a nem pártként induló szervezetekre vonatkozik majd (444.hu)
A frakcióvezető biztos abban, hogy Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot.
szept. 24
10:42
Elhajtották az orvosok az anyát, mondván, nincs semmi baj – kisbabája végül egyetlen napot élt csupán (Ripost)
A szülőknek szörnyű fájdalmat kell feldolgozniuk.
szept. 24
10:42
A Forma-1 újonc csendes zsenije: Oscar Piastri (m4sport.hu)
Tényleg olyan ártatlan vagy, mint amilyennek tűnsz? – tette fel a kérdést Lando Norris a Hungaroringen Ujvári Máté kérésére, hogy aztán majd révbe érjen Oscar Piastrinál....
szept. 24
10:42
Zokogó lány és félbeszakadt koncert: brutálisan megverték a Republic egyik tagját (BorsOnline)
Mindenki értetlenül áll a dolog előtt.
szept. 24
10:42
Ötezer euróval megváltható a bezárás (Magyar Hírlap)
Pozzallóban nyílik meg az első olasz zárt tábor a migránsok visszatartására.
szept. 24
10:42
Videókon a háború gyilkos pillanatai (Magyar Nemzet)
Hatalmas pusztítást hagynak maguk után az orosz csapatok, sorra semmisítik meg az ukrán haderő Nyugatról érkezett fegyvereit.
szept. 24
10:42
Pokoli felhő ereszkedett le a brazil városra (Mandiner)
A drámai pillanatokról videó is készült.
szept. 24
10:42
Russell csak "kieresztette a frusztrációt" a Hamiltonnal való csatában (Racing)
Eseménydús Japán Nagydíjon van túl a Mercedes párosa, hiszen Lewis Hamilton és George Russell a futam első felében még egymással harcolt, majd eltérő taktikai utat választva a végén már segíteni próbálták egymást a Ferrari elleni küzdelemben.
szept. 24
10:42
Küszöbön az újabb háború Magyarország szomszédjában? (naphire.hu)
Vasárnap reggel lövöldözés volt Koszovóban, egy rendőr meghalt.
szept. 24
10:44
Szergej Lavrov: Irreális elvárásai vannak Zelenszkijnek a békére vonatkozóan (Magyar Nemzet)
Az orosz külügyminiszter szerint mindenki látja, megvalósíthatatlan tervekkel állt elő Kijev.

Keresés