Miközben a hazai árak száguldását jórészt az állami beavatkozás és a beszállítók okozták, a nagy láncokat folyamatosan zaklatják a hatóságot – derült ki Heiszler Gabriella, a Spar elnök-ügyvezetője szavaiból. Mint elmondta: jelenleg a Spar ellen 1600 fogyasztóvédelmi eljárás folyik, amin 8 jogász dolgozik.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A csók az egyik legintimebb dolog a világon és nagyon nem mindegy, hogyan csináljuk. Vannak csillagjegyek, akik személyiségüknél fogva érzékibbek és szenvedélyesebbek, mint a többiek, az asztrológia szerint velük a legnagyobb élmény a csókolózás.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Észbe kéne kapni. Már csak azért is, mert ha nem ébred időben a decens kultúrkeresztény, akkor majd a radikális muszlim apukában pattan el a húr. De iszonyatosan. Francesca Rivafinoli írása.
A balatoni nád minősége több helyen is továbbromlott, főként az északi partot érinti a probléma, de a déli oldalon is találtak olyan part menti részeket a szakemberek, ahol romlott vagy csökkent a növények minősége, mennyisége.
Fésű és ceruza - szinte érthetetlen, de ezekkel a személyes tárgyakkal a zubbonyuk zsebében temették el azokat a magyar katonákat, akik a II. világháborúban haltak hősi halált, miközben a szovjet csapatoktól próbálták visszafoglalni Nyíregyházát. A véres harcokban számolatlanul hullottak a kiskatonák.
Az új törvénytervezetben szerepel, hogy a polgárőr egyesület alapfeladata lesz az államhatár védelme, és az is, hogy a 84 ezer egészségügyi dolgozó béremelése 394,83 milliárd forintba kerül majd.
Kijev ismét Szevasztopolt támadta. Moszkva Odesszára lőtt ki szuperszonikus rakétát. Az ukrán miniszterelnök-helyettes a Krím elhagyására szólította fel az ukránokat. Az orosz külügyminiszter közben gyarmatosítással vádolta meg a Nyugatot. Szergej Lavrov kijelentette: A kollektív Nyugat már régen elutasította az egyenlőség elvét, lenézve a világ tö
Magyarország függetlenségét minden eszközzel meg kell óvni, a külföldi befolyásszerzési kísérleteket pedig meg kell akadályozni - hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Néhány évvel ezelőtt régészek Kínában egy 300 ezer éves állkapocscsontot tártak fel, amelynek furcsa alakja nem hasonlít a modern emberére, de a legtöbb eddig látott ősi emberszabásúra sem. Feltételezik, hogy a furcsa lelet egy eddig ismeretlen emberi fajhoz tartozhat.
Minden ízében szép tárlat nyílt a napokban a Gödöllői Királyi kastélyban: nem csak Sisi-rajongók számára költözött ide egy időre Schönbrunn gazdag gyűjteménye. Ajánlónk.
A Bridgerton család várva várt 3. évada már a nyakunkba lóg, így érthető, hogy a rajongók már javában arról gyártanak elméleteket, hogy mit várhatunk majd az új évadtól. A nézők jóslatai a lehetséges megjelenési dátumtól egészen az új karakterek felbukkanásáig terjednek a közösségi médiában. Egy felvetésük azonban elég valóságosnak tűnik.Mégpedig e
A vízirendőrök 2023. szeptember 21-én hajnalban a Keszthelyi-öbölbe siettek, mert bejelentést kaptak, hogy egy csónakos a Zala folyó torkolatától előző este horgászni indult, de időközben eltévedt és nem tudott partot érni.
Márciusban újabb béremelés jöhet az egészségügyi dolgozóknak, de új kategóriákkal: ha a dolgozót fokozott munkaterhelés éri, vagy kiemelt ellátást végez, akkor a fizetési osztálya is kiemelt lesz.
A KSH adatai és a kormány becslése alapján 3,6 százalékos nyugdíjemelésre számít idén a nyugdíjszakértő. Az átlagnyugdíjak ezzel 216 ezer forintra emelkedhetnek, az egyszeri kiegészítés összege pedig mintegy 80 ezer forint lehet.