Egyre több ESG-alapot zárnak be a nagy amerikai alapkezelők, aminek oka részben az, hogy a befektetők kezdik elveszíteni lelkesedésüket – írja a Bloomberg.
Az együttes szeptember 14-én utazott az ázsiai országba, ahol több előadáson is népszerűsítették a magyar kultúrát, valamint felléptek a Dream Langfang Carnivalon is.
Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak csütörtök délelőtt elmondta, hogy októberben mutatja be a tervezett adómódosításokat a Pénzügyminisztérium, amelyben már a január 1-től bevezetendő globális minimumadó részletszabályait is ismertetik. Közölte, a magyar kormány már levélben kereste az Egyesült Államok kormányát a kettős adóztatás elkerül
Péntektől vasárnapig rendezik a III. Hungarian Darts Trophyt: az MVM Dome-ban sorra kerülő eseményt rekordlétszámú nézősereg követheti majd figyelemmel.
A Déli pályaudvarnál folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés. A forgalmas köztereket érintő – mindennapi alapfeladatokon felüli – kezdeményezés célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat.
A szeptember 21. és 24. között megrendezendő filmfesztivál négy napján számtalan interaktív kísérőrendezvény, családi nap és kiállítás is várja az érdeklődőket.
Szeptember közepére mintegy 164 milliárd forint áramlott a magyar gazdaságba a Baross Gábor-tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjain keresztül.
Lando Norris szerint szigorúbban kellene büntetni a feltartásokat az időmérőkön. Max Verstappen a szingapúri kvalifikáción 3 alkalommal is akadályozta társait, ám a legjobban Yuki Tsunodát tartotta fel. A japánnak fel kellett adnia a gyorskörét, mivel a holland a pálya közepén bóklászott. Viszont a 25 éves versenyző nem tudott arról, hogy mögötte é
Kétnapos frakcióülést tartott Esztergomban a Fidesz-KDNP, ezen arra jutottak, Magyarország gazdasági-, kulturális- és politikai szuverenitása támadás alatt áll. Kicsi az esélye, hogy ősszel szavaznak a svédekről. Nem emelik meg a bankadót, hiába lengette ezt be Varga Mihály.
A meghirdetett mennyiségnél 30,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 60,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az emberek mindig is tudni szerették volna, mit tartogat nekik a jövő. Ami közös a múltban és a jelenben, hogy a jövőtől évszázadok óta fél az emberiség, pedig a jövőkutatás éppen azt a célt szolgálja, hogy ez ne legyen így.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lassan egy éve arca a MOL Fresh Corner kávéinak. Marco Rossi csütörtök délelőtt az újságírókkal együtt tesztelte a cég legújabb termékeit, és ha már így adódott, válaszolt a legfontosabb kérdésekre is. Vagyis arra, hogyan lehet pótolni a sérült Willi Orbánt, illetve, hogy hány ponttal számol a soro
Aki gyakran pörgeti a TikTokot, annak biztos feldobta már a Remény farmot, ahol Juhász Anna szeretgeti a tyúkjait. De ez a csatorna ennél azért sokkal többről szól. A Brain Bar első napjának délelőtti előadásában a két 21. századi farmer mesélt a regeneratív mezőgazdaságról és az ezt alátámasztó holisztikus szemléletmódról.
Az első féléves adatok alapján Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.
A rózsáknak három fő makrotápanyagra van szükségük – nitrogénre (N) a lombozat növekedéséhez, foszforra (P) a gyökérnövekedéshez és káliumra (K) a virágképzéshez –, valamint különböző mikrotápanyagokra, köztük vasra, kalciumra és magnéziumra.
Az NHKV Zrt. azbesztmentesítési pályázatának keretében több mint kétezer háromszáz ingatlanról szállították el szakszerűen és térítésmentesen az egészségkárosító anyagot. A pályázatot az Energiaügyi Minisztérium támogatta a Tiszta Ország Program keretében - derül ki az NHKV közleményéből.
Bár szinte tele vannak az európai gáztárolók, "a gázpiaci helyzet azonban továbbra is feszült. Ezért ébernek kell maradnunk, és folytatnunk kell a közös gázvásárlásokat a stabil és megfizethető ellátás biztosítása érdekében" – ezzel a nyilatkozattal indította el ma a közös uniós gázvásárlási mechanizmus harmadik körét Maros Sefcovic, az Európai Biz